MTI Világ

Egész Szíriában elment az áram, internet sincs sok helyen

Váratlanul leállt az áramszolgáltatás csütörtökön egész Szíriában – közölte az ország villamosenergia-ügyi minisztériuma. A tárca egyik illetékese azt mondta, hogy az országos áramkimaradás oka egyelőre nem ismert, de állítólag órákon belül helyreállítják a szolgáltatást.

MTI Itthon

Szinte mindenhol visszajött az áram

Az ország szinte valamennyi településén helyreállt az áramszolgáltatás péntek délutánra – közölték a katasztrófavédelemtől. A csapadékos időben leszakadt ágak vezetékeket rongáltak meg, emiatt 125 település több mint 40 ezer fogyasztójánál átmenetileg nem volt villany.

MTI Itthon

Visszajött az áram Baranyában, Bács-Kiskunban még dolgoznak

Szinte teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Baranya megyében, ahol a csütörtöki havazás okozott üzemzavart. Az ígéretek szerint estére Bács-Kiskun megyében is helyreállítják a szolgáltatást az áram nélkül maradt háztartások nagy részében.

MTI Gazdaság

Újabb rezsicsökkentést lengetett be Lázár János

Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget – ezt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken egy makói fórumon. Lázár János szerint a rezsicsökkentés egyik feltétele az, hogy a korábban privatizált áram- és gázszolgáltatók visszakerüljenek állami tulajdonba.

hvg.hu Shake

Habfürdő elektromos mixerrel: ők lehetnek a világ legostobább szülői

Egy cukinak szánt videóval tett hírt kétes népszerűségre az a nő és férfi, akik életveszélyes habfürdővel szórakoztatták a gyereküket. A vizet egy elektromos mixerrel habosították, miközben a kisfiú a kádban pacskolt. És mindezt még fel is dobták a netre. A kommentelőktől kaptak hideget-meleget.

1
4 5 6 7 8
23
Marabu FékNyúz: Ajándék a nemzetnek

Marabu FékNyúz: Ajándék a nemzetnek

Elon Musk szerint új találmányuk a skizofréniát is képes lesz gyógyítani

Elon Musk szerint új találmányuk a skizofréniát is képes lesz gyógyítani

Jön a mindenkinek járó alapnyugdíj Németországban

Jön a mindenkinek járó alapnyugdíj Németországban

Meghalt Lawrence Paull, a Szárnyas fejvadász világának megalkotója

Meghalt Lawrence Paull, a Szárnyas fejvadász világának megalkotója

Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?

Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?

Miért fehér a homlokod? Erről inkább ne beszéljünk

Miért fehér a homlokod? Erről inkább ne beszéljünk

Matolcsy elmondta, hogyan harcolna a klímaváltozás ellen

Matolcsy elmondta, hogyan harcolna a klímaváltozás ellen

Folytatódik az új Néprajzi Múzeum építése a Városligetben

Folytatódik az új Néprajzi Múzeum építése a Városligetben

Civil munkahelyéről is kitették a barátnőjét durván megverő férfit

Civil munkahelyéről is kitették a barátnőjét durván megverő férfit

Belehúz az Apple, iPaden és iPhone-on is kiterjesztett valósággal újíthatnak

Belehúz az Apple, iPaden és iPhone-on is kiterjesztett valósággal újíthatnak

Rómában egy bolgár nő a vonatsínekre lökött egy peruit, korábban pedig megkéselt egy amerikait

Rómában egy bolgár nő a vonatsínekre lökött egy peruit, korábban pedig megkéselt egy amerikait

A címlapról ajánljuk