Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Fesztiválkaják: nagyon a látványra mennek

Egy zenei fesztiválra nyilván nem a kulináris kielégülés miatt megyünk, de azért nem árt néha jót enni, nemcsak jót inni. Megnéztük, mit kínál ebben a témakörben a Sziget, utánajártunk annak is, milyen ételek után nyúlnak először a magyarok és a külföldiek, és kikértük néhány gasztroprofi véleményét úgy általában a fesztiválkaják minőségéről.

-gy- Élet+Stílus

Ferenc pápa asztalánál

Jorge Mario Bergoglio Piemont környékéről származó felmenői között szőlőtermelő, kávéház- és étteremtulajdonos egyaránt akad, Rosa nagymama konyhájáról pedig külön könyvet lehetne írni. Ez azonban most a pápa asztaláról szól.

hvg.hu Élet+Stílus

A japánok feltalálták az ehető banánhéjat

Egy japán farmon egy speciális fagyasztásos technológiával kifejlesztették az ehető héjjal rendelkező banánt. A Mongee banán héját akkor érdemes elfogyasztani, amikor már megjelentek rajta az első barna pöttyök.

hvg.hu Gazdaság

És akkor ezermilliárd forintot kicsengettünk a karácsony hónapjában

Ahogy nőnek a magyar fizetések, úgy költünk egyre többet, idén már az ezermilliárd forintos álomhatárt is átlépheti az összeg, amit a karácsonyra készülve a boltokban hagytunk. Az ünnepi sütés-főzés nagyot drágult, és arra is érdemes figyelni, mit tehet, aki úgy érzi, becsapták az ajándékokkal. Ez a hvg.hu karácsonyi gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

És akkor a nyugdíjasok megkapják a Fidesztől, amit még Bajnainak köszönhetnek

Veszteségesnek tervezték a felcsúti kisvasutat - derült ki a most kiperelt papírokból. A kisboltok belerokkannak a béremelésbe, a nagyok viszont sorra kötik a bérmegállapodást. A kormány még nagyobb járulékcsökkentést ígért, és azt is elmondták, mennyi lesz a nyugdíjprémium. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

1 2 3 4 5 6 7
14
Meghalt egy motoros a 82-es úton

Meghalt egy motoros a 82-es úton

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Százezrek perelik a VW-t a dízelbotrány nyomán Németországban

Százezrek perelik a VW-t a dízelbotrány nyomán Németországban

Beperelte az Apple-t egy izraeli cég az iPhone-ok kamerája miatt

Beperelte az Apple-t egy izraeli cég az iPhone-ok kamerája miatt

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon

Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó

Üzentek a dánok Trumpnak: Grönland nem eladó

Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

Merkel szóvivője szerint Magyarország partner, de vannak nézetkülönbségek

Felfoghatatlan összeg ment el eddig határvédelemre

Felfoghatatlan összeg ment el eddig határvédelemre

John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

Baleset miatt kerülőúton közlekedik több nemzetközi vonat

Baleset miatt kerülőúton közlekedik több nemzetközi vonat

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

A címlapról ajánljuk