hvg.hu Gazdaság

Az igazságügyi miniszternek is jutott idén pulykapénz

Úgy tűnik, Orbán Viktor hiába tiltotta meg néhány évvel ezelőtt, hogy állami vezetők jutalmat vegyenek fel, Trócsányi László igazságügyi miniszter nem tudott ellenállni a kísértésnek – fogalmaznak a Magyar Nemzet szerdai cikkében.

NN Biztosító

Így hozhatja ki a legtöbbet év végi bónuszából

Év végén is megéri learatni az állam ajándékát, az adókedvezményeket. Főleg, hogy ilyenkor sokan kapnak jutalmat, bónuszt, amit nem feltétlen célszerű rögtön eltapsolni. Az egyik ideális nyugdíj-előtakarékossági termék az év végi kaszáláshoz az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítás.

hvg.hu Itthon

Az év végi jutalmakat magyarázza az ügyészség

Nem a központi költségvetésből kapott pluszforrásból, hanem bérmegtakarításból fizették ki az év végi jutalmakat az ügyészségnél. Összesen 1 milliárd 898 millió forintot fordítottak erre a célra, vagyis nem körülbelül ötmilliárdot, ahogy a sajtóban megjelent – közölte kedden a Legfőbb Ügyészség, amely szerint az elmúlt napokban több helyen is valótlan információk jelentek meg az ügyészségi jutalmazásokkal kapcsolatban.

hvg.hu Itthon

Év végi jutalom: a külügyesek jártak a legjobban

A Blikk levelet küldött minden tárcának, amiben azt tudakolták: mennyi jutalmat osztottak szét idén a munkatársak között. Mint kiderült, csak két tárca honorálta az alkalmazottak teljesítményét egy kis mellékessel.

hvg.hu Itthon

Gazdag karácsonya lesz Schmitt Pál munkatársainak

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársainak decemberi bérét félhavi fizetéssel toldják meg jutalomként az év végén, és ez akár összesen 15 millió forintos extra pénzt is jelenthet - írja a Blikk.

hvg.hu Karrier

Év végi jutalom: mennyire nagyvonalúak a cégek?

Év végén a hazai cégek többsége igyekszik valahogy megjutalmazni a jól teljesítő alkalmazottakat: ha a büdzséből erre nem futja, legalább megköszönni az egész éves munkát. Melyek a legjellemzőbb év végi juttatások, és mitől függ, hogy egy vállalat mennyire nagyvonalú?

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Budapest határában

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Budapest határában

Meghalt Franco Zeffirelli világhírű rendező

Meghalt Franco Zeffirelli világhírű rendező

Orbán-módra brüsszelezik az uniós pénzekből gazdagodó cseh oligarcha-miniszterelnök

Orbán-módra brüsszelezik az uniós pénzekből gazdagodó cseh oligarcha-miniszterelnök

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Felnőhet az OTP-hez, vagy bedőlhet, mint a Matolcsy-rokon bankja

Felnőhet az OTP-hez, vagy bedőlhet, mint a Matolcsy-rokon bankja

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Térköveket hajigált üzletekre egy budapesti férfi Balatonalmádiban

Térköveket hajigált üzletekre egy budapesti férfi Balatonalmádiban

Zivatarokkal jön a lehűlés, de a hétvégén még kánikula várható

Zivatarokkal jön a lehűlés, de a hétvégén még kánikula várható

Pártoló tagok kaptak rendhagyó tárlatvezetést a HVG címlapkiállításon - videó

Pártoló tagok kaptak rendhagyó tárlatvezetést a HVG címlapkiállításon - videó

Gáláns ajándék: egymillió dollárt költött saját születésnapjára Trump a Facebookon

Gáláns ajándék: egymillió dollárt költött saját születésnapjára Trump a Facebookon

Gyereke útlevelével akart egy kisfiút átvinni Ferihegyen egy iraki nő

Gyereke útlevelével akart egy kisfiút átvinni Ferihegyen egy iraki nő

A címlapról ajánljuk
Rendszerváltás 30