Lukács Andrea Kult

A Deák lépcsőjén keresztbe feküdt egy férfi

Elindult a Hősök Tere-projekt, amelynek keretében 120 önkéntes próbálja meg hazánkban adaptálni a neves szociálpszichológus, Philip Zimbardo hétköznapi hősök kísérleteit. A lényege: minél több jótettel arra buzdítani a magyarokat, hogy megnőjön a bizalmuk egymásban és önmagukban, és levetkőzzék a mindennapos közönyt. A program szerdán kezdődött a Deák téren.

MTI Itthon

Erősítik a tartalékosok toborzását a munkáltatóknál is

Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése során az idén az egyik kiemelt feladat, hogy minél több munkáltató megismerje az önkéntes tartalékos szolgálatot, és elismerje az értékét – mondta Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője.

MTI Itthon

Nyitrai: 74 ezer önkéntes akar már kampányolni a Fidesznek

Eddig 74 ezren jelentkeztek a Fidesz Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatába. Mostanáig ennyien mondták azt, hogy az április 6-i parlamenti választásig hátralévő 58 napban aktívan tenni akarnak a rezsicsökkentés folytatásáért, megvédéséért – így fogalmazott Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pénteken, Budapesten, amikor a kormánypártok választási felkészüléséről számolt be újságíróknak.

hvg.hu Itthon

Átverték a 100 forintért rezsialáírásokért házaló önkénteseket

Más településeken is fizethetett a Fidesz a rezsicsökkentést támogató aláírások gyűjtéséért az önkénteseknek, derül ki egy újabb, a hvg.hu birtokába jutott hangfelvételből. Ráadásul a kormánypárt agyonkommunikált intézkedését támogató aláírásokért – darabonként 100 forintért – házaló tizenéveseket itt még át is verték a szervezők. A Fidesz kitart amellett, hogy központilag nem fizetnek a szignókért, de – az újabb felvételről értesülve – már többes számban védi az önkénteseket pénzelő embereiket.

hvg.hu Itthon

Felmérés: érdeklődőbbek a kormánypártiak, mint az ellenzékiek

Szolidárisnak mondható a magyar társadalom – derül ki a DemNet alapítvány júliusi felmérésből. Ugyanakkor a magyarok nem szívesen végeznek önkéntes munkát, inkább pénzzel támogatják, akit szeretnének. A lakosság jó része szerint inkább a hazai problémákat kell megoldani a külföldi segítségnyújtás helyett. Meglepő adat: a kormánypárti szavazókat jobban érdeklik a külföldi közügyek, mint az ellenzékieket.

MTI Itthon

Több százan keresik az eltűnt tárnoki fiút

Nagy erőkkel keresik azt a 13 éves tárnoki fiút, aki péntek reggel a helyi általános iskolából távozva eltűnt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután.

MTI Shake

Egy munka, ami nem való tériszonyosoknak és jó fizetésre vágyóknak

Összesen kétszáz önkéntes tengerészt keresnek egy 18. századi fregatt, az Hermione rekonstruált másolatának fedélzetére. A hajó a tervek szerint 2015-ben átszeli majd az Atlanti-óceánt. A résztvevők maguk fizetik az átkelés költségeit, mint ahogyan ez sok történelmi vitorlásnál szokás. A Hermione szállította 1780-ban Bostonba La Fayette márkit, hogy támogassa az amerikai függetlenségi harcot.

MTI Plázs

Holnap negyvenhat helyen várják a véradókat

Országszerte negyvenhat helyszínen és az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt kedden, a véradók napján. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére a véradók napját 1988 óta ünnepelik Magyarországon.

Csörgő László Itthon

Egyetemista katonák között Magyarországon - Galéria

A civil felsőoktatásban tanuló egyetemisták első csoportja már teljesítette azt a közel egy hónapos katonai alapkiképzést, amely az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatuk első gyakorlati lépésének tekinthető. A tartalékosokkal beszélgettünk.

hvg.hu Plázs

Az év utolsó napjaiban is várják a véradókat

„Búcsúztassa az évet egy jó cselekedettel!” – ezzel a szlogennel indít országos véradó kampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A következő három napban több mint 80 vöröskeresztes helyszínen és az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben várják a véradókat országszerte.

life-style.hu Vélemény

Vidám amatőrök szexuális emlékei és az önkéntesség

Szemetet szedtünk egy hétvégén. Én nem, mert a ház körül és az utcában szoktam, a fiam nem, mert ő csak üvöltözésre szokott, viszont fogadott kínai fiam, aki egy évre jött Magyarországra, igen. Neki erősen ajánlott volt, több tucat más külföldi diákkal egyetemben. A Gödör elé vezényelték őket szombat délelőtt. Babarczy Eszter írása.

MTI Itthon

Már 90 ezren jelentkeztek önkéntes szemétszedőnek

Május 21-én, szombaton országos, önkéntes lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek, az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA), valamint a megyei önkéntes centrumok (ÖC) és a vízügyi igazgatóságok koordinálásával. A gyűjtés apropóját az adja, hogy 2011 az Önkéntesség Európai Éve.

MTI Itthon

Nyolcezer önkéntes tartalékost akar Hende

Honvédek őrizhetik a Szent Koronát, tartalékos katonák a laktanyákat, ha az Országgyűlés elfogadja a honvédelmi miniszter javaslatát. Hende Csaba azt is kezdeményezi, hogy a parlament engedélyezze a honvédségnek nyolcezer önkéntes tartalékosi státusz létesítését.

hvg.hu Itthon

A Fidesz már várja azokat, akik lezárnák a Gyurcsány-korszakot

Önkéntestoborzásba kezd a Fidesz-KDNP "Itt az idő" szlogennel - jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. A Fidesz szerint az embereknek alapvetően arról kell dönteniük az idei országgyűlési választáson, hogy "le akarják-e zárni a Gyurcsány-korszakot vagy sem".

1 2
Ezt a hat számot nem találta el senki

Ezt a hat számot nem találta el senki

A Saxo Bank meghökkentő jóslatai közt szerepel a 375 forintos euró árfolyam

A Saxo Bank meghökkentő jóslatai közt szerepel a 375 forintos euró árfolyam

Hazánkban a legújabb Audi Q7, ami 286 lóerővel indít

Hazánkban a legújabb Audi Q7, ami 286 lóerővel indít

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Molnár Zsolt mellett a II. kerület MSZP-s polgármesterét is megzsarolta az Angyal ügyvédje

Molnár Zsolt mellett a II. kerület MSZP-s polgármesterét is megzsarolta az Angyal ügyvédje

Színháztörvény: Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató

Színháztörvény: Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató

A női autótulajdonosok harmada még mindig az első kocsijával jár

A női autótulajdonosok harmada még mindig az első kocsijával jár

Magyar állampolgárságot kapott a Fehérvár zöld-foki szigeteki hátvédje

Magyar állampolgárságot kapott a Fehérvár zöld-foki szigeteki hátvédje

Nem akárhogy fog fotózni a Nokia új telefonja, ráadásul 5G-s is lesz

Nem akárhogy fog fotózni a Nokia új telefonja, ráadásul 5G-s is lesz

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Az utolsó meccsén is kikapott a női kézilabda-válogatott

Az utolsó meccsén is kikapott a női kézilabda-válogatott

A címlapról ajánljuk