MTI Világ

Elraboltak három újságírót a nigériai olajdeltában

Fegyveresek túszul ejtettek három helyi újságírót és a velük utazó sofőrt Nigéria délkeleti, olajban gazdag régiójában vasárnap, és 1,7 millió dollárt követelnek szabadon engedésükért - közölte a nigériai újságírók szakszervezete.

MTI Világ

Leszámolás az újságírókkal orosz módra

Mihail Beketovot figyelmeztették, mégsem hagyta abba a leleplező cikkek írását. Olyan témákkal foglalkozott, mint a kétséges földügyletek, a lezsírozott kölcsönök, az asztal alatt átnyújtott csúszópénzek - mindazzal, ami hozzátartozik a Moszkva Himki nevű elővárosában burjánzó korrupcióhoz. "Tavasszal lemondásra szólítottam fel a város vezetőit" - írta egyik utolsó vezércikkében Beketov. "Néhány nappal később felrobbantották az autómat. Mi vár rám legközelebb?"

MTI Világ

Újságírók láncolták magukat a pesti gyorshoz

Ukrán újságírók láncolták magukat a Budapest-Moszkva nemzetközi gyorsvonathoz hétfőn reggel Lemberg (Lviv) pályaudvarán, így tiltakozva az ellen, hogy szerintük az ukrán hatóságok egyre gyakrabban sértik meg a sajtószabadságot.

MTI Világ

Tiltakoznak a juhászból lett román EP-képviselő sértegetései miatt

Gigi Becali európai parlamenti képviselő nyilvánosság előtt tanúsított goromba megnyilatkozásai ellen tiltakozott a Riporterek Határok Nélkül (RFS) nemzetközi újságíró szervezet és annak romániai partnerszervezete, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség - olvasható a szerdai romániai sajtójelentésekben.

1 2 3 4 5 6
Összeér a forralt bor és az égett zsírszag aromája – bejártuk az adventi vásárokat

Összeér a forralt bor és az égett zsírszag aromája – bejártuk az adventi vásárokat

Rosszul sikerült Michelisznek a második WTCR-futam

Rosszul sikerült Michelisznek a második WTCR-futam

Földrengés volt Törökbálinton

Földrengés volt Törökbálinton

Műkarral ölelhette át testvérét a félkezű fiú

Műkarral ölelhette át testvérét a félkezű fiú

Állami milliárdok mennek tudományra, a NER persze ezzel is jól jár

Állami milliárdok mennek tudományra, a NER persze ezzel is jól jár

Olivia Newton-John és John Travolta 41 év után felvette a Grease-kosztümöt

Olivia Newton-John és John Travolta 41 év után felvette a Grease-kosztümöt

Touch ID és/vagy Face ID? Mi lesz velük az iPhone 12-ben?

Touch ID és/vagy Face ID? Mi lesz velük az iPhone 12-ben?

Le akarják tartóztatni a bolíviai exelnököt

Le akarják tartóztatni a bolíviai exelnököt

Oroszország engedélyezné a „véres gyémántok” exportját

Oroszország engedélyezné a „véres gyémántok” exportját

Rosszul sikerült Michelisznek a második WTCR-futam

Rosszul sikerült Michelisznek a második WTCR-futam

HVG40: Selejttől a tömjénfüstig – bizony volt, hogy a Fidesz örült Gyurcsánynak

HVG40: Selejttől a tömjénfüstig – bizony volt, hogy a Fidesz örült Gyurcsánynak

A címlapról ajánljuk