Sztojcsev Iván Gazdaság

Wizz Air-vezér: Eljön a pont, amikor fizikailag lehetetlenné válik a fogyasztók védelme

Próbálnak kommunikálni az utasokkal, de minden feladatot nem lehet megoldani, így nagyobb rugalmasságra van szükség a fogyasztók részéről is - magyarázta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, aki elismerte, hogy a megfelelő utastájékoztatás az ő felelősségük, és könnyebben elérhető ügyfélszolgálati telefonvonalat és mobilon küldött utastájékoztatást ígért.

Telenor Magyarország

Már nem is tudjuk, mihez kezdenénk ügyfélszolgálatok nélkül

Bár az ügyfélszolgálat szóról sokaknak elsőre a már kívülről fújt várakoztató zene ugrik be, érdemes belegondolni, hogy hány órányi sorban állást úsztunk már meg életünk során a különféle ügyfélszolgálatok munkatársainak, na meg persze a technikának köszönhetően. Lássuk, mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy ma már akár egy robot segítségével is gyorsan és hatékonyan intézhessük az ügyeinket.

hvg.hu Tech

Már megint újít az Aldi, a magyar vásárlók már ki is próbálhatják

Az Aldi Magyarország az Aldi nemzetközi hálózatán belül, és a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban is elsőként indította el chatbot-szolgáltatását a Facebook Messengeren. Az üzenetküldő szolgáltatásba beépített chatrobot a nap 24 órájában próbál válaszolni a beérkező kérdésekre, hiszen az információkhoz gyorsan hozzáfér, és meg is jeleníti azokat.

hvg.hu Tech

25% ugorhat a bevételből azoknál a cégeknél, ahol nem tartanak fenn digitális ügyfélszolgálatot

A digitális forradalom az ügyfélszolgálatok munkáját is átalakítja, hiszen egyre terjednek a chatbotok, az automatizált hívások, és a mesterséges intelligenciával működő rendszerek. Az új technológiákkal egyszerre több platformon lehet sokkal több ügyfelet kiszolgálni, a hiányuk pedig hamar megbosszulhatja magát: az előrejelzések szerint 2019-re bevételük 25 százalékát is elveszíthetik azok a cégek, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet a digitalizációra.

hvg.hu Vállalkozás

Leépítés jöhet a Tescónál?

A Magyar Idők londoni forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Tesco magyarországi hipermarketeiben átalakítják a vevőszolgálati dolgozók feladatköreit, és ez akár létszámleépítéssel is járhat.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Csaknem egymillió magyart bosszantottak fel karácsonykor a futárszolgálatok

Több mint 900 ezer magyar internetező csak késéssel tudta átvenni a karácsonyi időszakban online rendelt termékeket, az ügyfelek átlagosan öt nappal később kapták kézhez a csomagokat, de 12 százalékukhoz még január első hetében sem érkezett meg – derül ki az eNet Internetkutató 2017. január eleji felméréséből.

1 2 3 4
A szájkosár előtt az ellenzék összehozta minden idők második leghosszabb parlamenti ülésnapját

A szájkosár előtt az ellenzék összehozta minden idők második leghosszabb parlamenti ülésnapját

A Borkai-szexvideók miatt nyomoznak egy volt válogatott focista ellen

A Borkai-szexvideók miatt nyomoznak egy volt válogatott focista ellen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem is vizsgálja a Katona József Színházban történteket

A Színház- és Filmművészeti Egyetem is vizsgálja a Katona József Színházban történteket

Aki sminkeli magát, odalesz a YouTube új reklámjaiért

Aki sminkeli magát, odalesz a YouTube új reklámjaiért

Független bíróságok? Dodonai választ adott a lengyeleknek az EU-bíróság

Független bíróságok? Dodonai választ adott a lengyeleknek az EU-bíróság

Nem használták a biztonsági övet a halálos balesetek több mint felénél

Gejzírként lövellte a vizet a Jupiter Európa nevű holdja

Gejzírként lövellte a vizet a Jupiter Európa nevű holdja

Hozzányúlna a közbeszerzésekhez a kormány – meg is leptek mindenkit

Hozzányúlna a közbeszerzésekhez a kormány – meg is leptek mindenkit

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Buzinkay György: Kulturális fehérterror

Újszülöttet találtak a kecskeméti kórház inkubátorában

Újszülöttet találtak a kecskeméti kórház inkubátorában

A címlapról ajánljuk