hvg.hu Itthon

Hiába keresi majd a szavazólapon az Egyiksem pártot

Egyelőre úgy tűnik, nem repülhet rá a kiábrándultak szavazataira az Egyiksem párt, mivel az NVB nem vette nyilvántartásba. A hagyományosan humortalan választási bizottság nem a nevet kifogásolta, csak a hivatalos nyomtatványt hiányolta.

hvg.hu Itthon

"Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma" – Mérlegen a kormány – 2.

Szigort és rendet ígért a Fidesz 2010-ben, és sok konkrét lépést meg is tett. Négy év távlatából viszont felemás eredmény látszik, a bűnözés nem csökkent érdemben, sőt, a statisztika még rosszabb is lett. Új rendőröket ugyan szép számmal vettek fel, de sokan távoztak is testülettől, amelynél a fizetések sem javultak annyira, mint várták volna az egyenruhások. A legnagyobb ígéret, az elszámoltatás pedig már a kormányzó párt egyik legfontosabb vezetője szerint sem nevezhető sikertörténetnek.

hvg.hu Itthon

A tisztességes választások miatt aggódnak

A TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet közösen tiltakozik amiatt a rendelet miatt, ami megtiltaná, hogy választási plakátokat utak mentén lehessen elhelyezni. Mint korábban megírtuk, kezdetben maga a felelős miniszter sem volt tisztában a rendelet hatályával. A tiltakozók szerint a jogszabály szűkíti a jelöltek, pártok politikai vitájának a lehetőségeit, és tovább rontja a választások tisztességességét.

hvg.hu Itthon

Nem hatja meg a romákat a nemzetiségi regisztráció

Egyelőre csak 54-en szeretnének cigányként szavazni a parlamenti választáson, de lehet, hogy az országos önkormányzat taktikázik. Egy nemzetiségi mandátumhoz szinte biztosan tízezernél több szavazat szükséges, amire lényegében a romáknak és a németeknek lehet esélyük. Utóbbiak képviselete regisztrációra szólít fel, saját jogú képviselőt szeretnének.

hvg.hu Itthon

"Nem tehertétel, hanem a megoldás maga" – Mérlegen a kormány, 1. rész

Alig több mint két hónap múlva véget ér a kormányzati ciklus, eljött a számvetés ideje, amit érdemes talán a kormányprogram újraolvasásával kezdeni. 2010-ben a kétharmados többséget szerző Fidesz óvatosan ígért, programjából azonban utólag mégis kihámozható egészen sok konkrét vállalás, ezeket érdemes megvizsgálni, teljesültek-e. A demokratikus elvek és a jogállamiság terén például a kormányprogram hosszan kárhoztatta az elődöket, de ma már tudjuk, maga sokszorosan elkövette ugyanazokat a hibákat.

hvg.hu Itthon

Itt a kampány menetrendje – figyeljen a határidőkre!

Az országgyűlési választások napjának kitűzésével lényegében megkezdődött a választási kampány, igaz, hivatalosan csak február közepétől lehet majd így nevezni. Az új törvény új határidőket is jelent: a jelöltállításra például két hete lesz a pártoknak, átjelentkezni két nappal a szavazás előtt is lehet, a végeredményre viszont a voksolás után majdnem egy hetet kell várni. Összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat, amelyekre nem árt figyelni.

hvg.hu Itthon

Keményen elszámoltatja a kampányról az újságokat az ÁSZ

A lapoknak a választás kiírása után 5 napon belül el kell küldeniük hirdetési árjegyzéküket az ÁSZ-hoz. A számvevőszék később is nyomon követi és honlapőján közzé is teszi, hogy ki, melyik újságban, mennyiért hirdetett.

hvg.hu Gazdaság

Ilyen a pártok lakáspolitikája

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület a parlamenti választások közeledtével áttekintette, melyik párt milyen lakásépítési, lakás-felújítási, lakhatási politikával vág neki a választók szavazataiért folyó küzdelemnek. A pártok lakáspolitikáit bemutató sorozatuk első részében összefoglalták az interneten, a pártok honlapjain fellelhető idevágó információkat.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Regisztrálja az ételosztásra jelentkező éhezőket a szombathelyi MSZP

A szombathelyi ételosztás egyik igénylője szerint elkérték az adatait, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője azonban azt mondja: nem történt visszaélés. Csak azoknak küldtek a szombati ételosztásról levelet, akik korábban hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Az említett nő nem volt regisztrálva, ezért kérték tőle az adatait – számolt be a Magyar Nemzet.

hvg.hu Itthon

A választási matek legyőzte az ellenzéki egókat

Ha nyerni akarnak, sőt, ha csak elkerülnék a Fidesz újabb, mindent elsöprő győzelmét, a baloldali ellenzéki pártoknak muszáj volt lépniük. A választási matematika kegyetlen dolog, de megmutatta, hogy az augusztusi megállapodás nem a jelenlegi erőviszonyokra íródott, ma már a tisztes helytálláshoz is tömbösödnie kell a baloldalnak, ellenkező esetben egymást ütik el a mandátumoktól.

Kósa András Itthon

Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója

Enyhén szólva nem fogadta kitörő öröm az MSZP-ben, hogy a Demokratikus Koalícióval kötendő választási megállapodás eredményeként Gyurcsány Ferenc az ellenzéki szövetség egyik vezetőjeként juthat jövőre parlamenti mandátumhoz. A szocialisták tisztában vannak vele: a volt kormányfő nem titkolt ambíciója, hogy legkésőbb 2018-ra a jelenlegi demokratikus ellenzék vezetője, és ebből a pozícióból négy év múlva Orbán Viktor ellenfele legyen.

hvg.hu Itthon

Bajnai engedett: Mesterházy vezeti az MSZP–Együtt-listát

"Választás előtt létrehozott koalíció" néven emlegette Bajnai Gordon azt a megállapodást, amit szerdán jelentett be Mesterházy Attilával közösen. Koordinált indulás helyett közös lista, amit Mesterházy vezet. Meghívót kap a DK is, Gyurcsány hazajön külföldről.

HVG Itthon

Célegyenesbe fordult a ki sem hirdetett kampány

Törvényi határidő ide, államfői döntés oda, elég egy postaládába pillantani, hogy nyilvánvalóvá váljék, a parlamenti választás hivatalosan még meg se hirdetett kampánya valójában már célegyenesbe fordult.

hvg.hu Itthon

Mesterházy vezeti a közös listát, Gyurcsány is indulhat

Koordinált indulás helyett közös listát állítanak a baloldali pártok, amelyen előzetes információink szerint helyet kap Gyurcsány Ferenc is. A részleteket hamarosan sajtótájékoztatón jelenti be Mesterházy Attila és Bajnai Gordon.

1 2 3 4 5 6 7
20
Szigorítás a Parlamentben: a Jobbik egyeztetni hívja az ellenzéket

Szigorítás a Parlamentben: a Jobbik egyeztetni hívja az ellenzéket

Lerombolják a chicagói fiúk építményét Chilében

Lerombolják a chicagói fiúk építményét Chilében

Érdekes kapcsolatra derült fény Trump és Erdogan vejei között

Érdekes kapcsolatra derült fény Trump és Erdogan vejei között

Kocsis Máté: Anarchisták, sorakozó!

Kocsis Máté: Anarchisták, sorakozó!

Elfogtak kilenc embert az aurórás zászlóégetés miatt

Elfogtak kilenc embert az aurórás zászlóégetés miatt

Robotméhvel tanulnak programozni a bécsi kisiskolások

Robotméhvel tanulnak programozni a bécsi kisiskolások

Mindenkit meglepett a Ferrari újdonsága, a Roma

Mindenkit meglepett a Ferrari újdonsága, a Roma

„Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek” – megszólalt a felismerhetetlenségig megvert nő

„Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek” – megszólalt a felismerhetetlenségig megvert nő

Keményen nekiment a Wizz Air vezérigazgatója a Lufthansának

Keményen nekiment a Wizz Air vezérigazgatója a Lufthansának

Hatalmas vihar volt a horvát tengerparton, városokat öntött el a víz

Hatalmas vihar volt a horvát tengerparton, városokat öntött el a víz

"Ha majd kisbaba leszek" - Hogyan érzékelik az időt a gyerekek?

"Ha majd kisbaba leszek" - Hogyan érzékelik az időt a gyerekek?

A címlapról ajánljuk