MTI Gazdaság

Matolcsyék aggódnak a költségvetés miatt

Elmaradhatnak a 2018-as költségvetési törvényjavaslatban szereplő előirányzattól az egyes bevételek és kiadások, így az Országvédelmi Alap törlése esetén lehet elérni a kitűzött 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycélt – írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kedden közzétett költségvetési jelentésében.

hvg.hu Gazdaság

"Már-már azt hihetnénk, hogy a kormány igazat mond"

Tizenhat civil szervezet 94 oldalon tette közzé konkrét és számszerűsített javaslatait a 2017-es költségvetési tervezettel kapcsolatban. A Civilek a költségvetésről projektet a Költségvetési Felelősségi Intézet fogja össze, amely a számítások lektorának szerepét is ellátta. A két általunk legfontosabbnak tartott területet közelebbről is megnéztük.

hvg.hu Gazdaság

Tölgyessy: elárulja a kegygazdálkodó Orbánt a költségvetés

Piramisszerű a hazai hatalmi szerkezet, de alkudozni lehet, Orbán Viktor kegygazdálkodást folytat – mondta Tölgyessy Péter volt politikus és elemző az InfoRádióban. Szerinte expanzív költekezés kezdődik, a jövő évi költségvetésnek pedig az a fő állítása, hogy Orbán Viktor meg akarja nyeri a választást.

hvg.hu Gazdaság

Trükközve érte csak el a kormány a "nullszaldós költségvetést"

Az ideinél is nagyobb költségvetési hiányt terveztek be a 2017-es költségvetésbe, de ezt annak "új szerkezetével" próbálja leplezni a kormány. A strukturális deficit ráadásul bőven túllépi az EU által engedélyezettet, ami a magyar stabilitási törvényben is szerepel.

A szakma nagyágyúi fejlesztik az 1900 lóerős hangtalan olasz sportkocsit

A szakma nagyágyúi fejlesztik az 1900 lóerős hangtalan olasz sportkocsit

Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén

Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén

Repülő gázpalack ölt meg egy járókelőt Sydney-ben

Repülő gázpalack ölt meg egy járókelőt Sydney-ben

A kárpátaljai magyar gimnazistákon nem sokat segített a diplomáciai hadviselés

A kárpátaljai magyar gimnazistákon nem sokat segített a diplomáciai hadviselés

19 milliárd forintot szán a MÁV takarításra, mobil WC-kre és rovarirtásra

19 milliárd forintot szán a MÁV takarításra, mobil WC-kre és rovarirtásra

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

A Burger King új reklámját nehogy evés közben nézze meg

A Burger King új reklámját nehogy evés közben nézze meg

Lángoló balesettel ért véget az idei Daytona 500-as – de nem ettől a legamerikaibb a szeszcsempészek unokáinak versenye

Lángoló balesettel ért véget az idei Daytona 500-as – de nem ettől a legamerikaibb a szeszcsempészek unokáinak versenye

Rossz értékelést írt a fogorvosról, a Google-nek ki kell adnia az adatait

Rossz értékelést írt a fogorvosról, a Google-nek ki kell adnia az adatait

Jeff Bezos elképesztő összeget ajánlott fel a klímavédelemre

Jeff Bezos elképesztő összeget ajánlott fel a klímavédelemre

A címlapról ajánljuk