hvg.hu Itthon

Rendőröket hívtak rá, még most is eszméletlenül fekszik a kórházban

Rendőri túlkapás miatt tett feljelentést egy békési család, mert úgy véli, hogy négygyermekes rokonukat indokolatlanul hagyták úgy helyben az intézkedő rendőrök még pénteken, hogy most is az életéért küzd a megyei kórházban. A rendőrség azt elismeri, hogy intézkedés közben megsérült a férfi, de a kórházi vizsgálatok szerint nem attól állt le a keringése és a légzése. A békési férfit újra kellett éleszteni, a veséje is leállt.

hvg.hu Itthon

Békés megyéig vitte a szél egy amerikai kisfiú Mikulásnak írt, lufira kötött kívánságait

Hihetetlennek tűnő történetről számol be a megyei napilap online kiadása: angol nyelven írt valaki levelet a Mikulásnak, amit aztán léggömbbel próbált meg eljuttatni a címzetthez. Többen azt gondolják, hogy az amerikai kisfiú, Patrick valahol Európában üdülhetett a levél írásakor, a lufi pedig így juthatott el egészen a Viharsarokba.

hvg.hu Itthon

Magyar krisnásokat migránsoztak le Budapesten

Békésen felvonuló krisnásoknak szóltak be többen is múlt héten Nyugati pályaudvarnál. Volt, aki „mohamedán csürhének” nevezte őket, más valaki pedig „mocskos migráns bandát” emlegetett – írja a Nyugat.hu egy Facebook-bejegyzés alapján.

1 2 3
Nyugaton már ma este megérkezik a vihar

Nyugaton már ma este megérkezik a vihar

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Egerszegi Krisztina családja is belekeveredett az érdi választási harcokba

Egerszegi Krisztina családja is belekeveredett az érdi választási harcokba

Árokba borultak a lopott autóval, amint kiszabadították őket, meglógtak volna

Árokba borultak a lopott autóval, amint kiszabadították őket, meglógtak volna

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait

Amerikában regisztrált címen gyűjtik a Fidesz-szavazók adatait

Orbán egyike a világ nagy bajainak a Yale professzora szerint

Orbán egyike a világ nagy bajainak a Yale professzora szerint

Hiába a napsütés, elkezdődött a fűtési szezon Budapesten

Hiába a napsütés, elkezdődött a fűtési szezon Budapesten

Mennyi az esélye annak, hogy egy menyasszony álmában lenyeli a jegygyűrűjét?

Mennyi az esélye annak, hogy egy menyasszony álmában lenyeli a jegygyűrűjét?

10+1 részlet, amire figyeljen, ha rezsiutalvánnyal fizetne

10+1 részlet, amire figyeljen, ha rezsiutalvánnyal fizetne

Októberben indul az X-Faktor

Októberben indul az X-Faktor

A címlapról ajánljuk