MTI Világ

Áttörés Szíriában, kiegyezhetnek a felkelőkkel is az oroszok

Szergej Lavrov orosz külügyminsizter bejelentése szerint az orosz kormány kiegyezhet a szír kormány ellenzékét jelentő mérsékeltebb Szíriai Szabad Hadsereggel. Ezzel az a furcsa helyzet állhat elő, hogy olyan erőkkel működnének együtt katonailag, akik egymást is támadják, viszont egyértelműbb lenne az Iszlám Állam elleni harc.

MTI Világ

Lőszert kaptak amerikaiaktól a szír lázadók

A szír mérsékelt felkelők 50 tonna lőszert és utánpótlást kaptak az amerikai légierőtől az ország északkeleti részén. A felkelők az Iszlám Állam és a szír Bassár el-Aszád rezsim ellen egyszerre harcolnak, működésüket korábban már átvilágította az USA hadserege.

MTI Világ

Kormánypárti előrenyomulás Szíriában

Egy ellenzéki szír szervezet szerint orosz segítséggel heves harcok árán nyomulnak előre a el-Aszad szíriai rezsim erői az ország központi részén. Eközben az amerikai erők folyamatosan bombázzák az Iszlám Állam állásait.

hvg.hu Világ

Megjelenhetnek az orosz "önkéntesek" Szíriában

A Kelet-Ukrajnában és a Krím-félszigeten látott felségjelzés nélküli katonákhoz hasonlóan Szíriában is megjelenhetnek "önkéntes" szárazföldi harcoló alakulatok Bassár el-Aszad rezsimjének oldalán.

hvg.hu/MTI Világ

Arra kérik Moszkvát, hogy az ISIS-t támadja

Törökország és partnerei az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban felszólították pénteken Oroszországot, hogy hagyjon fel a szíriai ellenzék elleni katonai támadásokkal, és légicsapásait összpontosítsa inkább az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre.

hvg.hu/MTI Világ

Ma is bombákkal szórják az oroszok Szíriát

Csütörtökön ismét légicsapásokat mértek a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők állásaira az orosz légierő gépei Szíriában – jelentette a libanoni pánarab al-Majadín televíziós csatorna.

MTI Világ

Sosem látott pusztításról számoltak be az orosz légicsapások után szíriai civilek

"Ami ma történt, az egyértelműen a legerőszakosabb, legpusztítóbb és legátfogóbb támadás volt Homsz környékén" – mondta egy túlélő. Elmondása szerint az orosz gépek magasabban repülnek, ezért nem hallják őket, nincs idő elmenekülni a légicsapás elől. Ellenzéki aktivisták szerint 33 civil, köztük gyerekek haltak meg a szerdai orosz bombázásban.

hvg.hu Itthon

"12 ember, aki tönkretette Schengent" - erős csapatba került Orbán

Terroristák, diktátorok, nacionalisták és prominens vezetők is hozzájárultak ahhoz, hogy a határok nélküli Európa eszméje a végét járja. A Politico című brüsszeli közéleti portál által "piszkos tizenkettőnek" nevezett felelősök között előkelő helyet foglal el Orbán Viktor, aki második a listán, mindjárt Bassár el-Aszad után.

MTI Világ

Szíria ügye ülteti egy asztalhoz Moszkvát és Washingtont?

Az Egyesült Államok hevesen ellenzi, hogy Oroszország támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és miután Oroszország tavaly magához csatolta a Krímet, valamint beavatkozott Ukrajnában, a Pentagon megszüntette a magas szintű megbeszéléseket Moszkvával. Ám most azt közölték az amerikaiak, hogy hajlandóak taktikai megbeszélésekre Szíriával kapcsolatban, mert szeretnék, ha Moszkva beszállna az Iszlám Állam elleni harcba.

MTI Világ

Véres támadás történt a menekültek hazájában – 38 halott

A szíriai Aleppóban 38 emberrel, köztük 14 gyerekkel végeztek a felkelők kedden – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Aleppó a polgárháború kirobbanása előtt Szíria második legnépesebb városa és fontos gazdasági központja volt. Jelenleg nyugati részét a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők, keleti részét az elnök megdöntéséért harcoló felkelők uralják.

MTI Világ

Megszólalt a szorult helyzetben lévő szír elnök

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint a hadsereg kénytelen egyes területeket feladni, hogy fontosabb helyeken harcolhasson a lázadók ellen, a háború kiterjedtsége miatt a haderő emberhiánnyal küzd.

MTI Világ

Francia törvényhozók járultak Aszadhoz

Négy francia törvényhozó Bassár el-Aszad szíriai elnökkel találkozott szerda reggel Damaszkuszban, a parlamenti képviselők "magánjellegű küldetés" keretében utaztak a közel-keleti országba.

MTI Világ

Aszad előre értesül az IÁ elleni amerikai légicsapásokról

A szíriai elnök egy interjúban közölte: kormánya általános jellegű üzeneteket kapott az amerikai hadseregtől az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásai elleni légicsapásokról, de nem áll közvetlen együttműködésben az amerikaiakkal.

MTI Világ

Bassár el-Aszad felesküdött - elnökségének 15. évébe lép

Az elnök több mint ezer meghívott jelenlétében esküdött fel a Koránra. A házelnök bejelentésével kezdődő ceremónián a sötétkék öltönyt viselő Aszad ígéretet tett rá, hogy tiszteletben fogja tartani az ország alkotmányát. A szíriai ellenzék eleve kétségbe vonta a választás legitimitását.

MTI Világ

Példátlan kegyetlenség: felkelőket feszítettek keresztre Szíriában

Kivégeztek, majd nyilvánosan keresztre feszítettek nyolc felkelőt Szíria északi részén az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges csoport harcosai. Január óta már több mint hétezren vesztették életüket a kormány ellen harcoló rivális iszlamista csoportok közötti harcokban.

1 2 3 4 5 6 7
15
Ákos mást is megkeresett az I. kerületi borozó-ügyben, de valami bűzlött a papírok körül

Ákos mást is megkeresett az I. kerületi borozó-ügyben, de valami bűzlött a papírok körül

Átült két MSZP-s képviselő a DK frakciójába Újpesten

Átült két MSZP-s képviselő a DK frakciójába Újpesten

Trump: "Nyugi Greta, nyugi!"

Trump: "Nyugi Greta, nyugi!"

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Vigyázzon, milyen hirdetésre kattint a neten – tartsa be ezeket, hogy ne legyen baj

Vigyázzon, milyen hirdetésre kattint a neten – tartsa be ezeket, hogy ne legyen baj

Kiadták a kormányrendeletet a nyugdíjak emeléséről

Kiadták a kormányrendeletet a nyugdíjak emeléséről

A biciklis bérgyilkos berlini merénylete próbára teszi a német-orosz viszonyt

A biciklis bérgyilkos berlini merénylete próbára teszi a német-orosz viszonyt

Kijött az új lista a jelenleg kapható legjobb androidos mobilokról

Kijött az új lista a jelenleg kapható legjobb androidos mobilokról

Orbán Viktor engedett: megállapodtak az EU vezetői a klímacélokról

Orbán Viktor engedett: megállapodtak az EU vezetői a klímacélokról

A Macskafogó hősei elfoglalták egy panelház oldalát a Józsefvárosban

A Macskafogó hősei elfoglalták egy panelház oldalát a Józsefvárosban

Radar360: Trump beszólt Thunbergnek, Boris Johnson nagyot nyert

Radar360: Trump beszólt Thunbergnek, Boris Johnson nagyot nyert

A címlapról ajánljuk