MTI Világ

Megölték a Boko Haram 300 tagját Nigériában

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet legalább háromszáz harcosával végeztek a biztonsági erők a hét eleje óta Nigéria északkeleti részén – közölték hivatalos források szerdán.

MTI Világ

Kameruni leszámolás a Boko Haram ellen

A Boko Haram nigériai terrorcsoport több mint száz tagját ölték meg, több száz másikat pedig bebörtönöztek a kameruni biztonsági erők - közölte kedden a terroristák elleni katonai műveletért felelős parancsnok.

MTI Világ

Ezrek menekültek el a Boko Haram fegyveresei elől

Több ezren menekültek el az elmúlt napokban a Niger délkeleti részén, a nigériai határ közelében fekvő Diffa városából a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet betörései elől.

MTI Világ

Kameruni túszokat ölt meg a Boko Haram

Megölte a Boko Haram nigériai terrorszervezet annak a busznak a 12 utasát, amelyet a szomszédos Kamerun területéről rabolt el – közölték tanúkra hivatkozó források kedd hajnalban. A nigériai iszlamista szervezet – amely ellen a térség államai nemzetközi hadműveletre készülnek – egyre többször hajt végre támadásokat a szomszédos országokban.

MTI Világ

Elhalasztják a nigériai választásokat a Boko Haram miatt

A Boko Haram iszlamista terrorcsoport elleni folyamatos összecsapásokra hivatkozva Nigéria vezetése úgy döntött, hat héttel elhalasztja a parlamenti és elnökválasztást, így azokat február 14. helyett március 28-án rendezik meg - közölte a nigériai választási bizottság.

MTI Világ

Újabb offenzívába kezdett a Boko Haram

Újabb támadást indítottak vasárnap hajnalban a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei a stratégiai fontosságú Maiduguri északkelet-nigériai város ellen, amelynek bevételéért heves harcok folynak - közölték szemtanúk.

MTI Világ

Külön minihadsereg a Boko Haram ellen

Hét és félezer fős katonai kontingenst hoz létre a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet vezette északkelet-nigériai felkelés leverésére az Afrikai Unió - közölte szombaton a szervezet béke- és biztonsági tanácsnak vezetője, Samil Chergui.

MTI Világ

Egymilliós nagyvárosnak rontott neki a Boko Haram

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet tagjai vasárnapra virradóra támadást intéztek az északkelet-nigériai Borno szövetségi állam központja, Maiduguri ellen, összecsapva a hadsereg erőivel, miközben ezen a napon az afrikai országba várják az amerikai külügyminisztert.

MTI Világ

A Boko Haram közel 200 túszt engedett el

A Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet szabadon engedett több mint 190 túszt, akiket mintegy három hete hurcoltak el - közölték nigériai tisztségviselők.

1 2 3 4 5 6 7 8
Nem valljuk be, de valójában fogalmunk sincs, meg lehet-e állni mozgáskorlátozott parkolóhelyen

Nem valljuk be, de valójában fogalmunk sincs, meg lehet-e állni mozgáskorlátozott parkolóhelyen

Ma is borongós őszi napunk lesz

Ma is borongós őszi napunk lesz

Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek Laoszban

Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek Laoszban

Papíron 400 milliárdos vagyona van Mészároséknek, a valóságban ennél több lehet

Papíron 400 milliárdos vagyona van Mészároséknek, a valóságban ennél több lehet

Csepel önkormányzata támogatja az atlétikai stadion felépítését

Csepel önkormányzata támogatja az atlétikai stadion felépítését

Végre van vegán löncshús! Kisütöttük az Aldiban kapható műhúspogácsát

Végre van vegán löncshús! Kisütöttük az Aldiban kapható műhúspogácsát

Földrengésjelző is lesz a Xiaomi új okostelefonjaiban

Földrengésjelző is lesz a Xiaomi új okostelefonjaiban

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

Erzsébet királynő nem hagyta jóvá András herceg interjúját

Erzsébet királynő nem hagyta jóvá András herceg interjúját

Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit

Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

A címlapról ajánljuk