Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Christie's

MTI Shake

Senkinek se kellett a mikrochip prototípusa

Nem tudták eladni a mikrochip egyik első, 1958-ban készített kezdetleges prototípusát egy csütörtöki New York-i árverésen. Az aukció szervezői arra számítottak, hogy akár kétmillió dollárt, vagyis körülbelül 450 millió forintot is megadnak Jack Kilby találmányáért, amelyért 2000-ben Nobel-díjjal ismerték el a fizikust.

MTI Plázs

Aranyáron cserélt gazdát Napóleon feleségének ékszere - fotó

A vártnál magasabb áron, 425 ezer dollárért, vagyis átszámítva majdnem 95 millió forintért kelt el a Christie's aukciósház New York-i ékszerárverésén egy bross. Az ékszer azért különleges, mert a közepén egy olyan smaragd van, amely Napóleon második feleségétől, Mária Lujza osztrák főhercegnőtől származik.

MTI Kult

Filmbe illő licitnek örülhetett a Christie's

Sikerrel rendezte meg első képzőművészeti árverését Indiában csütörtökön a Christie's aukciósház. A 16,4 millió dolláros végösszeg az előzetes becslések több mint kétszeresét jelenti.

MTI Shake

Elárverezik a híres ír festő nyolc ecsetjét

Ha egy festményt nem is engedhetnek meg maguknak, legalább egy ecsetet vehetnek Francis Bacontől azok a művészetbarátok, akik rész vesznek a Christie's szeptemberi különleges aukcióján.

MTI Kult

Egymilliárd dollár mozdulhat meg New Yorkban

Egymilliárd dollár értékű műalkotás cserélhet gazdát a Christie's és a Sotheby's közelgő tavaszi New York-i aukciósorozatán. A legnagyobb érdeklődés ezúttal a kortárs művészet iránt mutatkozhat: Richter, Basquiat, Lichtenstein egy-egy művéért 30-40 millió dollárt várnak, de a kínálatból Monet, Picasso és Rodin alkotásai sem hiányoznak.

MTI Kult

Modigliani volt a Christie's aukció sztárja

Amedeo Modigliani olasz mester egy portréja volt a szerdai londoni Christie's impresszionista, modern és szürrealista művészeti árverésének sztárja: a képet 26,9 millió fontért (9,1 milliárd forintért) vitte el egy licitáló.

MTI Plázs

Rekorddal zárult a hagyományos genfi luxusékszer-árverés

Minden becslést felülmúló rekordokkal zárult a Christie's és a Sotheby's aukciós házak hagyományos novemberi luxusékszer-árverése Genfben. A Christie's-nél az eladásokból 80,6 milló svájci frank (19 milliárd forint), a Sotheby's-nél 76,71 millió svájci frank (18 milliárd forint), azaz a várt összeg kétszerese folyt be.

MTI Kult

44 millió dollárt fizettek Monet egyik vízililiomáért

Monet egy vízililiomos festménye 44 millió dollárért, azaz csaknem 10 milliárd forintért kelt el a Christie's New York-i szezonnyitó aukcióján, amelyen azonban a műtárgyak 30 százaléka nem talált gazdára.

1 2 3 4 5
Megszavazta a parlament, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Megszavazta a parlament, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Magyar Péter és az infláció – többek közt ezekre a kérdésekre kíváncsi a Fidesznek fontos témákban mérő közvélemény-kutató

Magyar Péter és az infláció – többek közt ezekre a kérdésekre kíváncsi a Fidesznek fontos témákban mérő közvélemény-kutató

Nálunk még nem zuhant meg teljesen a Tesla, de ez is változhat, mert slágergyanús autóval jön a magyar piacra a BYD

Nálunk még nem zuhant meg teljesen a Tesla, de ez is változhat, mert slágergyanús autóval jön a magyar piacra a BYD

Keresztül ment fél Európán ez a horrorvontatvány, amit Németországban kaptak el

Keresztül ment fél Európán ez a horrorvontatvány, amit Németországban kaptak el

Eldőlni látszik a téli-nyári gumicsere kérdése, egyre inkább négy évszakost vesznek az autósok

Eldőlni látszik a téli-nyári gumicsere kérdése, egyre inkább négy évszakost vesznek az autósok

Kisebb tűz miatt kiürítettek egy társasházat a fővárosban

Kisebb tűz miatt kiürítettek egy társasházat a fővárosban

Nyomásgyakorló szervezetnek neveztek Láncziék egy egyesületet, amely magyar állami támogatást is kap

Nyomásgyakorló szervezetnek neveztek Láncziék egy egyesületet, amely magyar állami támogatást is kap

Az akkugyárak szenvednek, mégis bővítenék a gödi gyárat, a pénzszerzésre is megvan a terv

Az akkugyárak szenvednek, mégis bővítenék a gödi gyárat, a pénzszerzésre is megvan a terv

A címlapról ajánljuk