MTI Világ

A koreai komp üzemeltetője is bűnös

Túlterhelték a tavaly elsüllyedt dél-koreai kompot, és olyan átalakításokat végeztek rajta, ami rontotta a stabilitását, emiatt a kompot üzemeltető társaság vezetőjét is elítélte a bíróság.

MTI Világ

Erőszakba torkolló tüntetést tartottak Szöulban a kompbaleset évfordulóján

A tüntetők dühét az váltotta ki, hogy a 304 áldozatot követelő baleset évfordulóján a rendőrség erőszakkal eltávolította az áldozatok tucatnyi családtagját, akik megpróbáltak figyelemfelkeltő ülősztrájkot tartani a tragédia helyszínéhez közeli népszerű turistalátványosságnál. Az is ellenérzést váltott ki, hogy az elnök az évfordulón nem maradt otthon a gyászolókkal.

MTI Világ

Kiderült, mik okozták a dél-koreai kompbalesetet

A megengedettnél jóval nagyobb tömegű rakomány, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a Sewol dél-koreai komp áprilisi elsüllyedéséhez, amely több mint 300 ember halálát okozta - mutatott rá hétfőn a dél-koreai állami ügyészség a baleset okainak feltárására öt hónappal ezelőtt indított vizsgálat eredményeit ismertetve.

MTI Világ

Rejtély, hogyan halt meg a dél-koreai halálkomp tulajdonosa

Ju Bjung Un holtteste a bomlás "nagyon előrehaladott állapotában volt", amikor júniusban megtalálták, ezért már azonosítani is igen nehéz volt. A Szevol nevű komp április 16-án süllyedt el Dél-Korea délnyugati partjainál 302 ember halálát okozva.

MTI Világ

Dél-koreai kompbaleset: nem ez volt az első

A több mint 300 halálos áldozattal járó tavaszi dél-koreai kompbaleset előtt már ötször büntették meg a hajót üzemeltető vállalatot balesetek és azokban szerepet játszott mulasztások miatt - értesült hétfőn az AP amerikai hírügynökség.

MTI Világ

Bocsánatot kért a kompbalesetért a dél-koreai elnök

A hétvégén a miniszterelnök már benyújtotta lemondását, amiért nem tudták megakadályozni a katasztrófát, utána pedig nem megfelelően intézkedtek. A tényleges irányítás az elnök kezében van, aki kedden követte meg a dél-koreai népet. Eddig 193 áldozatot azonosítottak.

MTI Világ

Lemondott a miniszterelnök a dél-koreai kompbaleset miatt

A politikus bocsánatot kért a kormány nevében a baleset és az azt közvetlenül követő, legkevésbé sem hatékony intézkedések miatt. Amikor Csung Hong Von gyászoló szülőket keresett fel, kifütyülték és volt, aki vizes palackot dobott felé.

1 2
Az Iparművészeti Múzeum veszít, az Operaház részben nyer

Az Iparművészeti Múzeum veszít, az Operaház részben nyer

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

Lezárták az M1-est Budapest felé

Lezárták az M1-est Budapest felé

Fenyegetésben a Fidesz több oktávot fed le, mint a néhai Zámbó Jimmy

Fenyegetésben a Fidesz több oktávot fed le, mint a néhai Zámbó Jimmy

Erre számíthatnak azok, akik új iPhone-t vásárolnak

Erre számíthatnak azok, akik új iPhone-t vásárolnak

Belváros: értékes ingatlanok a korábbi botrányhősöknek

Belváros: értékes ingatlanok a korábbi botrányhősöknek

Spanyolországban is lakásokat épít a magyar ingatlanfejlesztő

Spanyolországban is lakásokat épít a magyar ingatlanfejlesztő

Valami érthetetlen történik: magasabb fokozatba kapcsolt a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk

Valami érthetetlen történik: magasabb fokozatba kapcsolt a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk

Ilyen telefont sem látni minden nap: ez a világ legkönnyebben javítható mobilja

Ilyen telefont sem látni minden nap: ez a világ legkönnyebben javítható mobilja

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

A címlapról ajánljuk