Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Harmadszor is leszavazta a brit parlament a Brexit-megállapodást

286 igen szavazattal 344 ellenében harmadszor is elveszítette a brit kormány a Brexit-megállapodásról szóló szavazást. A képviselők azon a napon szavaztak, amelyiken a tervek szerint az Egyesült Királyság kilépett volna az EU-ból. Döntés helyett további bizonytalanság vár a britekre, és folytatódhat az elmúlt hónapokban egészen abszurddá vált politikai szappanopera. Ennek kilenc legbizarrabb momentumára emlékezünk vissza.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Theresa May: a nagy túlélő párducmintás cipőben

Kedden a brit parlamenti demokrácia legsúlyosabb vereségét hozta össze, egy nappal később túlélt egy bizalmatlansági indítványt Theresa May konzervatív kormányfő. Bemutatjuk a nőt, aki a sokadik akadályt veszi úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

MTI Világ

Theresa May miatt száll ki a politikából Cameron?

Visszaadja alsóházi képviselői mandátumát David Cameron volt brit miniszterelnök – jelentette be a politikus hétfőn. Nyilatkozatából az is kiderül, hogy a „Westminsteren kívül” keres ezután új munkát.

MTI Világ

BBC: Cameron kedvezményt próbált kicsikarni Merkeltől a Brexit-népszavazás előtt

David Cameron volt brit miniszterelnök az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás előtt nem sokkal megpróbálta rávenni Angela Merkel német kancellárt egy olyan nyilatkozat támogatására, amelyben Berlin, Párizs és az Európai Unió más vezetői engedményeket helyeztek volna kilátásba az unión belüli szabad mozgás alapelvében arra az esetre, ha Nagy-Britannia az EU tagja marad – értesült a BBC.

Molnár János Gazdaság

Theresa May, a brit kisemberek Vasladyje

Maradáspártiként neki kell levezényelnie Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, neki kell egyben tartania a népszavazás után megreccsent országot, meg persze a torykat is. Ha valaki, akkor az ambícióhiányban nem szenvedő, de a józan kompromisszumokra mindig hajló Theresa May képes lehet a párt- és miniszterelnöki feladatra. Egyébként nincs is más választása. Csak ő maradt. Neki kell elkezdenie – mint kiderült, már szerdán.

hvg.hu Világ

Nő lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke

Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár maradt állva a brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának második fordulójában, így kettőjük közül választhatja meg a párttagság az új konzervatív vezetőt. Ez azt is jelenti, hogy Nagy-Britannia következő miniszterelnöke nő lesz.

Keresztúri Gábor Világ

A dominóelv

Ki lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke?

MTI Világ

Cameron hazament, nélküle tárgyalnak tovább Brüsszelben

Az Európai Unió jövőjéről egyeztet Brüsszelben szerdán a huszonhét uniós tagország állam- és kormányfője. David Cameron brit miniszterelnök kedd este hazautazott a csúcstalálkozóról, és a további megbeszéléseken már nem vesz részt.

1 2 3 4 5 6 7
20
Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

A Fidesz néppárti tagsága még mindig be van fagyasztva

A Fidesz néppárti tagsága még mindig be van fagyasztva

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

A buli csúcspontján már nincs semmi vicces

A buli csúcspontján már nincs semmi vicces

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

A címlapról ajánljuk