MTI Világ

Trump elveszítheti legismertebb külügyminiszter-jelöltjét?

David Petraeus tábornokkal, a külügyminiszteri poszt egyik várományosával egyeztetett hétfőn Donald Trump leendő amerikai elnök. Petraeus jelölését azonban nehezítheti, hogy hétfő este kiderült, a Pentagon vizsgálatot folytat a korábbi ügyében.

MTI Világ

Vádat emelhetnek a CIA volt igazgatója ellen

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és az igazságügyi minisztérium ügyészei azt javasolják, hogy emeljenek vádat David Petraeus nyugállományú tábornok ellen, aki titkos információkat mondott el a szeretőjének, amikor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt – írta pénteken internetes kiadásában a The New York Times.

MTI Világ

McCain visszaküldetné Petraeus tábornokot Irakba

Barack Obama elnöknek vissza kellene küldenie Irakba David Petraeus nyugállományú tábornokot, hogy segítséget nyújtson az egyre szélesedő fegyveres konfliktus megoldásában – jelentette ki vasárnap a CNN-nek John McCain republikánus szenátor, aki 2008-ban pártjának hivatalos elnökjelöltje volt.

MTI Világ

Megszólalt a lemondott CIA-igazgató volt szeretője

Sajnálkozását fejezte David Petraeus korábbi CIA-igazgató volt életrajzírója és szeretője a házasságtörő viszony miatt, amely a kémfőnök lemondásához vezetett - közölte pénteken a Fox News.

MTI Világ

Bocsánatkérésre készül a szerelmi botrányba belebukott CIA-főnök

Házasságtörő viszonya miatt nyilvános bocsánatkérésre készül a lemondása utáni első nyilvános beszédében David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója - írta kedden a The New York Times online kiadása, amely megszerezte a volt titkosszolgálati főnök beszédének szövegét.

hvg.hu Világ

A skizofrén tizedes meg a többiek

Amerika álhősnője tanár lett, a cipődobáló újságíró árvaház-alapításba fogott, Amerika megmentője pedig belebukott egy nőügybe. Emlékszik a magyar sofőrt gyilkoló megkattant amerikai katonára vagy az öltönyhöz katonai bakancsot húzó pancser kormányzóra? Íme tíz emlékezetes arc a pont tíz éve kezdődött iraki háborúból.

hvg.hu Világ

Politikusok, akik nem bírtak az ágaskodó ambícióval

David Petraeus CIA-vezető szexbotránya az elmúlt évek tükrében akár menetrendszerűnek is tekinthető. Politikai ambíciók, házasságok buktak már a túlzott hormonális aktivitáson. Íme néhány emlékezetesebb ügy Clintontól a svéd királyig.

MTI Világ

Bengázi-incidens: kezdettől terrortámadást sejtett a CIA-főnök

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lemondott igazgatója a kezdetektől fogva azt gyanította, hogy terroristák ütöttek rajta szeptember 11-én az Egyesült Államok bengázi konzulátusán - derült ki David Petraeus pénteki kongresszusi meghallgatásán.

hvg.hu Világ

Titkos börtönbe visz az út a CIA-vezető hálószobájából

Bizalmas dokumentumok, félmeztelen FBI-ügynök, titkos börtön színesítik a múlt péntek óta gyűrűző Petraeus-botrányt. Az újabb részletek újabb embereket mártanak bele a botrányba, ami most már nem csak a volt CIA-vezető hálószobatitkairól szól. Összeszedtük a lényeget, amit eddig tudni lehet.

1 2
Magyar lett az év legjobb csillagászati fotója, de a többi kép is nagyszerű – galéria

Magyar lett az év legjobb csillagászati fotója, de a többi kép is nagyszerű – galéria

Kizárta az MSZP a józsefvárosi polgármesterjelöltet, aki elindul Pikóval szemben

Kizárta az MSZP a józsefvárosi polgármesterjelöltet, aki elindul Pikóval szemben

Már szivárognak ki az infók a Samsung Galaxy S11-ről

Már szivárognak ki az infók a Samsung Galaxy S11-ről

Felér egy beismeréssel: változtatott az Apple az App Store algoritmusán

Felér egy beismeréssel: változtatott az Apple az App Store algoritmusán

Nem léphet be a KDNP-be a volt MSZP-s polgármester

Nem léphet be a KDNP-be a volt MSZP-s polgármester

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Orvosi maszkkal az arcán lopott a szülészetről

Orvosi maszkkal az arcán lopott a szülészetről

Ebolajárvány: hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy kongói exminisztert

Ebolajárvány: hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy kongói exminisztert

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Világháborús bomba miatt ürítik ki a Móricz Zsigmond tér környékét vasárnap

Világháborús bomba miatt ürítik ki a Móricz Zsigmond tér környékét vasárnap

Három hazai mobilszolgáltató licitálhat az 5G frekvenciaárverésen

Három hazai mobilszolgáltató licitálhat az 5G frekvenciaárverésen

A címlapról ajánljuk