hvg.hu Itthon

Pénzt kérnek Gyurcsányék a lakossági fórumokon

Háromszáz forintos belépő ellenében léphetnek be a Demokratikus Koalíció lakossági fórumaira az érdeklődők – írja a Bors. A párt szerint erre az állami támogatások híján van szükség.

hvg.hu Itthon

Vadai nekiment Bajnainak

Nyílt levelet írt Vadai Ágnes Bajnai Gordonak Juhász Péter kijelentései miatt. A DK politikusa azt kérdezte, Orbánnal együtt Gyurcsány Ferencet is el akarja-e tűntetni a közéletből. A Haza és Haladás szerint viszont Bajnai többször is kiállt Gyurcsány Ferenc mellett.

MTI Itthon

DK: nincs ok az ünneplésre

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével "ajándékozta meg harmadik születésnapjára az Orbán-kormányt". Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "Orbán ünnepel, a magyarok millióinak azonban nincs rá oka".

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Másról szól ez a kurva ország

Meg akartam változtatni az országot – meséli Gyurcsány Ferenc, így, múlt időben, mert a múltról van szó, és mert a jövőt nem ő fogja megváltoztatni. Hanem leginkább Orbán Viktor a csapatával.

MTI / hvg.hu Gazdaság

"Gőzerővel folyik a trafikpályázatok megsemmisítése"

A Demokratikus Koalíció szerint "gőzerővel folyik" a számítógépek lecserélése a fejlesztési minisztériumnál és a dohánykereskedelmi cégnél. Azokat a gépeket, amelyeken a pályázati előkészítése zajlott vagy lecserélik, vagy fejlesztés címén kicserélik az adathordozóikat – mondta Varju László. A tárca közleményben cáfolta a Varju által elmondottakat.

MTI Itthon

Feljelenti a DK Gaudi-Nagyot auschwitzos hozzászólása miatt

Feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselőt a parlamentben csütörtökön a holokausztról tett kijelentése miatt – közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független képviselő pénteken az MTI-vel.

hvg.hu Itthon

Gyurcsány: velem nem nyerne az ellenzék

Őszre kiderül, hogy Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon áll az ellenzéki összefogás élére – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az MR1-Kossuth Rádió műsorában. A volt kormányfő arról is beszélt, nem lesz jelölt, vele ugyanis biztosan nem nyernének.

MTI Gazdaság

Trafikmutyi: a DK nyilatkozatot követel a fideszesektől

A Demokratikus Koalíció (DK) azt várja, hogy a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői, illetve polgármesterei nyolc napon belül írásban nyilatkozzanak arról, nem vettek részt a trafikpályázatok előkészítésében és nem tettek javaslatot a nyertesek személyére.

Itthon

Május 1.: Gyurcsány élesen bírálta Bajnai pártját

Ha az Együtt 2014 nem akar közös listát a jövő évi választásokon, akkor jobb, ha Külön 2014-re nevezi át magát - mondta a Városligetben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány szerint aki finnyáskodik és válogat a "demokratikus ellenzéki erők" között, az nyugodtan kérje felvételét a Fideszbe.

hvg.hu Itthon

Fotó: Gyurcsány vérvétel közben adott interjút

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a békéscsabai Vérellátó Központban adott vért, közben pedig a DK Facebook-oldalának tanulsága szerint arra is volt ereje, hogy interjút adjon. Fotó.

1
4 5 6 7 8 9 10
Sokba került az adófizetőknek, hogy ebben az iskolában Wass Albert ne legyen tananyag

Sokba került az adófizetőknek, hogy ebben az iskolában Wass Albert ne legyen tananyag

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Ne aggódjon, nem veszélyes az 5G – üzenik az amerikai hatóságok

Ne aggódjon, nem veszélyes az 5G – üzenik az amerikai hatóságok

Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

Emészthetetlen az ország (propaganda lapjaiból készült) tortája

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni

130 ezer katona részvételével tartanak hadgyakorlatot Oroszország és szövetségesei

130 ezer katona részvételével tartanak hadgyakorlatot Oroszország és szövetségesei

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon

A címlapról ajánljuk