MTI Közlekedés

Gázolt a vonat Döbrököz és Dombóvár között

A nyílt pályán gázolt halálra egy embert a vonat Döbrököz és Dombóvár között kedd délután. A baleset miatt a Budapest-Dombóvár-Pécs, illetve a Dombóvár-Gyékényes vasútvonalon késésekre számíthatnak este az utasok.

Stemler Miklós Itthon

Ahol rekordverést kapott a Fidesz

Dombóváron a rendőrség hallgatta ki a győztes civil szervezet aktivistáit, miután egy bizonytalan hitelességű videón szavazatvásárlással vádolták meg a szervezetet. A végeredményre mindez aligha lesz lényeges befolyással, miután a Fidesz talán ebben a városban kapott ki a legnagyobb arányban. De miért szavaztak a dombóváriak az országos trenddel szemben?

MTI Instant tudomány

Boldogok a régészek, találtak valamit Dombóvárnál

Török kori leletek mellett jelentős falmaradványok kerültek felszínre a dombóvári vár közelmúltban végzett feltárásán, az ásatást vezető régész szerint azonban az építés időpontjának meghatározásához további kutatásra van szükség.

Stemler Miklós Itthon

Nem hitték el Bajnairól, hogy már 46 éves - Kampányfinis Dombóváron

Hatvanan voltak kíváncsiak kora reggel Dombóváron Bajnai Gordonra, aki az Együtt-PM egyetlen dél-dunántúli jelöltje, Tigelmann Péter mellett kampányolt egy nyilvános reggeli keretében. A billegő körzetben a Fidesz sem biztos a győzelemben, nemhiába járt itt a napokban Orbán Viktor, Bajnai szerint pedig ha itt nyernek, akkor az országban is. A hívek hiszik is, meg nem is.

MTI Itthon

Két fideszes képviselő is lemondott Dombóváron

Kerényi Zsolt és Bükösdi Olga fideszes önkormányzati képviselők február 28-ai hatállyal lemondtak mandátumukról – írja a Tolnai Népújság. Egymondatos levelükben nem indokolták meg döntésüket.

MTI Itthon

Szállodamentésre kötelezték a dombóvári önkormányzatot

A dombóvári önkormányzatnak bírósági határozat szerint is el kell végeznie a legszükségesebb állagmegóvást az egykori Korona Szálló műemlék épületén. Erről az önkormányzat honlapján közzétett tájékoztatóban Szabó Loránd, a város független polgármestere számolt be.

1 2 3 4 5 6 7
Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

"Olyan, mintha más nem történt volna az életemben, csak az a négy év"

"Olyan, mintha más nem történt volna az életemben, csak az a négy év"

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák? A nyilasokéi nem

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák? A nyilasokéi nem

Baranyi Krisztina: "Igazi proli vagyok"

Baranyi Krisztina: "Igazi proli vagyok"

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Nem akusztikus támadás áll az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedése mögött

Nem akusztikus támadás áll az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedése mögött

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

A címlapról ajánljuk