Dercsényi Dávid Kult

Dustin Hoffman 80 éves, de a lelke, mint a leghamvasabb babapopsi

Folyamatosan fiatalon tartja kíváncsisága, ugyanakkor úgy nemesedett és bölcsült az idővel, mint a legjobb bor. Ezzel sok hollywoodi sztárral ellentétes folyamatot mutat be, akik kétségbeesetten próbálják őrizni fiatalságukat, és buták, mint a tök.

MTI Kult

Dustin Hoffman rákos

Rákbetegséggel kezelik Dustin Hoffmant – erősítette meg kedden az Oscar-díjas amerikai színész szóvivője.

MTI Shake

Lefújták Dustin Hoffman sorozatát

Nem folytatja az HBO csatorna a többek közt Dustin Hoffman és Nick Nolte főszereplésével készülő Befutó (Luck) című sorozatot, miután már a harmadik ló pusztult el a sorozat miatt és állatvédők hevesen tiltakoztak a produkció ellen.

Lukács Andrea Kult

"Olyan sokat elért ez az ország" – interjú Robert Lantossal

Az 1956-ban Uruguayba, majd Kanadába emigrált producer, Robert Lantos hazalátogatásával legújabb Golden Globe díjas filmjét, a Barney’s Versiont reklámozta. A napfény íze és a Mindörökké Júlia készítője 13 évet dolgozott azon, hogy létrejöjjön a regényadaptáció, aminek a magyar címét még csak találgatni lehet, ugyanis csak ősszel kerül a mozikba. Lantost pályafutásáról, illetve arról kérdeztük, hogyan lehet sikeres filmet csinálni ultraalacsony költségvetésből.

Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Orbán tovább nyit Kelet felé

Orbán tovább nyit Kelet felé

A szocialisták várták Ferihegyen a húsvétra hazatérő magyarokat

A szocialisták várták Ferihegyen a húsvétra hazatérő magyarokat

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

Nagyon meglepték Nadalt

Nagyon meglepték Nadalt

A HVG nem is kívánhatna magának Bruce Willisnél jobb plakátfiút

A HVG nem is kívánhatna magának Bruce Willisnél jobb plakátfiút

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Snétberger Ferenc tanítványai most megmutatják, mit tudnak

Snétberger Ferenc tanítványai most megmutatják, mit tudnak

Belgrádi békement – Szijjártó Péter is Vucsics mellett

Belgrádi békement – Szijjártó Péter is Vucsics mellett

Vízpárát figyeltek meg a Holdon, ez fontos lehet

Vízpárát figyeltek meg a Holdon, ez fontos lehet

Nagy buli volt Bodrogi Gyula 85. születésnapja

Nagy buli volt Bodrogi Gyula 85. születésnapja

A címlapról ajánljuk