hvg.hu Vállalkozás

Drótkötélpályát terveznek Eger fölé

Extrém idegenforgalmi látványosságot tervez néhány egri szálloda: kötélpályás siklót kívánnak létrehozni, amellyel a várat, a minaretet, a bazilikát, a strandot és a Szépasszonyvölgyet kötnék össze.

Kovács István Gazdaság

Mi újság az egri borvidéken? - interjú a hegybíróval

Az Egri Hegyközség területén javában zajlik a szőlő metszése, amiből a borászok már az idei termésre tudnak következtetni. Tarsoly József hegybíró szerint a tavalyi sok csapadék lazává tette a vesszők szerkezetét, amire korán érkezett a kemény fagy. Ezért több területről jelezték a metszést végző borászok, hogy a rügyenként várható fürtszám átlagosan az egyet sem éri el a szokásos kettő-három helyett.

MTI Itthon

Schmitt: magyar ember egri meghívásnak nem tud ellenállni

Schmitt Pál köztársasági elnökként mindenhol a magyar emberek szorgalmát dicsérő jó magyar bor és a jó magyar termékek hírnevét kívánja hirdetni. Az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök erről akkor szólt, amikor pénteken Egerben megnyitotta a Egri Bikavér Ünnepét.

MTI Itthon

Eltilthatják az "egri" névhasználattól a Vincze borászatot

A borhamisításra vonatkozó vádak bebizonyosodása esetén három évre eltilthatja a Vincze borászatot az "egri" megjelölés használatától a város hegyközsége - idézi a Heves Megyei Hírlap pénteki számában Simon József hegyközségi elnök nyilatkozatát.

Itthon

Hamis bikavér az év borászánál

Glicerinnel „dúsított” egri bikavért próbált forgalomba hozni 2005-ben az év borásza címmel jutalmazott Vincze Béla. A bornak, mint kiderült, a helyi hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is hamis – írja a HVG csütörtökön utcára kerülő számában Kelemen Zoltán.

Itt az új Star Trek előzetes új sztárokkal és a régi nagy kedvenccel

Itt az új Star Trek előzetes új sztárokkal és a régi nagy kedvenccel

Rónai Egon: Orbán Viktor kiváló kommunikátor, fociról bármikor lehet vele beszélni

Rónai Egon: Orbán Viktor kiváló kommunikátor, fociról bármikor lehet vele beszélni

Újabb tábort ural el a Fidesz?

Újabb tábort ural el a Fidesz?

Fölényes győzelmet aratott Zelenszkij pártja Ukrajnában

Fölényes győzelmet aratott Zelenszkij pártja Ukrajnában

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Ez az öt szám töri össze eheti álmait. Vagy mégsem?

Ez az öt szám töri össze eheti álmait. Vagy mégsem?

Oliver Stone-t bedarálta az orosz propaganda

Oliver Stone-t bedarálta az orosz propaganda

Kocsira zuhant egy ház teteje a viharban Sarudon

Kocsira zuhant egy ház teteje a viharban Sarudon

Meghalt Kovács Péter festőművész

Meghalt Kovács Péter festőművész

Aranyéremért vívhatnak Szilágyi Áronék a budapesti vébén

Aranyéremért vívhatnak Szilágyi Áronék a budapesti vébén

A címlapról ajánljuk