hvg.hu Gazdaság

Ő lesz, aki megmentené Itáliát?

Ismét új kormánya lesz Olaszországnak, bő két év alatt már a harmadik. A baloldal ifjú titánja, Matteo Renzi vinné keresztül a szakértők és a társadalom jelentős része által régóta szorgalmazott reformcsomagot, mellyel letörnék a rekordmagas munkanélküliséget és fenntartható növekedési pályára állítanák a gazdaságot. A kritikusok ugyanakkor óva intenek attól, hogy bárki is gyors reformokra számítson.

MTI Világ

Lemond az olasz miniszterelnök

Enrico Letta olasz miniszterelnök bejelentette lemondását, amelyet hivatalosan pénteken ad át az államfőnek. A római kormányt vezető balközép Demokrata Párt vezetősége 136 igen, 16 nem szavazattal és 2 tartózkodással megszavazta meg csütörtökön Enrico Letta miniszterelnök leváltását.

MTI Világ

Kormányváltás jöhet Olaszországban

Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt főtitkára válthatja a miniszterelnöki székben Enrico Lettát Olaszországban. A döntést Giorgio Napolitano államfő kedd este a pártra bízta.

MTI Világ

Letta: Olaszország túl van a nehezén

Az Olaszországban idén elért gazdasági-politikai stabilitást, valamint az olasz politikában történt nemzedékváltást emelte ki Enrico Letta miniszterelnök hétfői római évértékelő sajtótájékoztatóján.

MTI Világ

"Putyin kérte, és én igent mondtam"

Az orosz államfő Berlusconival és Romano Prodival töltötte a hétfő estét. Berlusconi nemzetiszínű fogásokkal várta jó barátját "élete egyik legnehezebb időszakában".

MTI Világ

Lehurrogták Barrosóékat Lampedusán

Dühös bekiabálásokkal fogadták szerdán José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét és Enrico Letta olasz kormányfőt a földközi-tengeri Lampedusa szigetén, ahol egy hete elsüllyedt egy afrikai menekülteket szállító embercsempész hajó, és sokan meghaltak.

MTI Világ

Árulókat keres pártjában Berlusconi

Silvio Berlusconi arra szólította fel pártjának parlamenti tagjait, hogy ne szavazzanak bizalmat Enrico Letta kormányának. A pártvezért ezzel az is felméri, hogy a PdL szenátorai és képviselői közül hányan engedelmeskednek utasításának.

MTI Világ

Újabb olasz kormányválság fenyeget

Enrico Letta olasz miniszterelnök péntek este bejelentette, hogy a jövő hét elején szavazást kér a parlamentben a kormány feltétel nélküli támogatásáról, miután a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Szabadság Népe (PdL) parlamenti tagjai lemondással fenyegették. Kormányválság még nincsen, de a küszöbön áll - vélték az olasz politikai elemzők.

MTI Világ

Idén kihagyja a vakációt az olasz kormány

Az olasz parlament pénteken tartja utolsó nyári munkanapját. Enrico Letta miniszterelnök ugyanakkor bejelentette, hogy kormánya nem megy el vakációra a gazdasági és belpolitikai helyzet miatt.

1 2
Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Számszerűsítették a klímaváltozás gazdasági hatásait: Norvégia jól járt, Nigéria rosszul

Számszerűsítették a klímaváltozás gazdasági hatásait: Norvégia jól járt, Nigéria rosszul

Felcímkézi a videóit a YouTube, hogy felismerje, ha álhírt lát

Felcímkézi a videóit a YouTube, hogy felismerje, ha álhírt lát

Fluor Tomi: Háromszor tiltottak le, a második után már elengeded

Fluor Tomi: Háromszor tiltottak le, a második után már elengeded

Lovász László: Sajnos voltak kutatók, akik elmentek

Lovász László: Sajnos voltak kutatók, akik elmentek

A lányával együtt tűnt el egy férfi, fegyverét is magával vitte

A lányával együtt tűnt el egy férfi, fegyverét is magával vitte

Átnevezik a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az Oscaron

Átnevezik a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az Oscaron

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Új skót függetlenségi népszavazást akar a miniszterelnök 2021-ig

Új skót függetlenségi népszavazást akar a miniszterelnök 2021-ig

Game over: a Microsoft is megunta a Candy Crush-t

Game over: a Microsoft is megunta a Candy Crush-t

A címlapról ajánljuk