MTI Világ

Már Macronnál az atomkód

Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől.

MTI Világ

A török referendum nem felelt meg a nemzetközi normáknak

A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak – közölték a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.

MTI Világ

Kiosztotta Trumpot a francia elnök

Francois Hollande válaszolt Donald Trump megválasztott amerikai elnök éles bírálatára, amellyel az Európai Uniót illette. A francia elnök szerint az EU-nak nincs szüksége olyan külső tanácsokra, amelyek megmondják, hogy mit tegyen.

MTI Világ

Új miniszterelnöke van Franciaországnak

Lemondott Manuel Valls francia miniszterelnök, Francois Hollande államfő Bernard Cezeneuve eddigi belügyminisztert nevezte ki új kormányfőnek – jelentette be a francia elnöki hivatal.

MTI Világ

Az összes francia migránstábort felszámolják

rancois Hollande francia elnök örül annak, hogy a migránsok calais-i illegális táborát, a "dzsungelt" sikerült incidensek nélkül felszámolni, és kijelentette, hogy Franciaország nem tűr meg földjén migránstáborokat, amelyek "gúnyt űznek a szolidaritás nemzeti értékéből".

MTI Világ

Meglepően látja az iszlámot Hollande

Nagy port kavart szerdán Franciaországban az a könyv, amely Francois Hollande államfő meglepő, olykor sokkolónak tűnő kijelentéseit tartalmazzák egyebek közt a muzulmán nőkről, a bevándorlásról és Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökről.

MTI Világ

Beintett Putyin a franciáknak

Lemondta párizsi látogatását Vlagyimir Putyin. Francois Hollande nemrég arról beszélt: az oroszok Szíriában háborús bűncseleményeket követnek el.

MTI Világ

Nizzai terrortámadás: megszavazták a rendkívüli állapotot

Szerda este a francia szenátus is jóváhagyta a rendkívüli állapot fél évvel történő meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a nemzetgyűlés heves vita után hajnalban fogadott el. A két ház vegyes bizottsága a módosított szöveg végleges változatban is megegyezett. A 348 fős felsőházban 310-en szavaztak igennel, 26-an pedig nemmel a javaslatra.

1 2 3 4 5 6 7
15
Készül a Thor 4

Készül a Thor 4

Kiadott egy videót a NASA – 4000 bolygó van rajta

Kiadott egy videót a NASA – 4000 bolygó van rajta

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

Franciaország: Óvodai kisegítő hajtott a sínekre, a gyerekekkel együtt meghalt

A milánói főügyész szerint felesleges meghallgatni Salvinit, hogy kapott-e pénzt az oroszoktól

A milánói főügyész szerint felesleges meghallgatni Salvinit, hogy kapott-e pénzt az oroszoktól

Újra beengedi a civil repülőgépeket Pakisztán

Újra beengedi a civil repülőgépeket Pakisztán

Egy béna paróka alatt akart fél kiló kokaint becsempészni Spanyolországba

Egy béna paróka alatt akart fél kiló kokaint becsempészni Spanyolországba

Megvan a hivatalos jelölt az amerikai védelmi miniszteri posztra

Megvan a hivatalos jelölt az amerikai védelmi miniszteri posztra

Új játékokkal villantana a Facebook, két sikercímet is átdolgoznának

Új játékokkal villantana a Facebook, két sikercímet is átdolgoznának

Fekete brit színésznő lesz az új 007-es ügynök

Fekete brit színésznő lesz az új 007-es ügynök

1,6 milliárd forintért vett gépeket a Mentőszolgálatnak az állam

1,6 milliárd forintért vett gépeket a Mentőszolgálatnak az állam

A V4-ek közül csak Magyarország fogadta tárt karokkal Putyin bankját

A V4-ek közül csak Magyarország fogadta tárt karokkal Putyin bankját

A címlapról ajánljuk