MTI Vállalkozás

Csányiékkal jóárasíttatják a Pick szalámiját

A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, és korrigálta a működési hibákat - közölte a társaság. A GVH kedden azért bírságolta meg a céget, mert az akciók alatt meghatározta a kereskedők minimális nagyker- és kiskerárát is.

MTI Gazdaság

Leszállt a GVH az RTL-ről

A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette a Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL) televíziós reklámidő-értékesítésének vizsgálatát – közölte a hivatal pénteken.

Domány András Gazdaság

Közbeszerzés: szigorítják az enyhítést

Lázár János indítványát felülírva a törvényalkotási bizottság úgy döntött, mégis kizárandók a közbeszerzésekből azok a társaságok, amelyeket a versenyhivatal elmarasztalt. Kivéve, ha egy ágazatban a szereplők többsége áthágja a versenyszabályokat.

MTI Gazdaság

Meg akarták téveszteni a GVH-t, tízmilliós bírság lett a vége

A VIKUV Vízkutató és Fúró Zrt.-re 10 millió forintos, egy másik vállalkozásra, a GEO-SIVO Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-re pedig 500 ezres bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, mert a szóban forgó cégek szándékosan meg akarták téveszteni a hatóságot.

hvg.hu Vállalkozás

Átverték a házi kedvenc cicák és kutyák gazdáit

A versenyhivatal (GVH) 100 milliós bírsággal "díjazta", hogy a Fressnapf – Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. (Fressnapf) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a „25 év szeretete egy helyen” promóciójában. A vállalkozás megsértette a szakmai gondosság követelményét a kommunikációs kampány tervezésekor, majd a fogyasztók számára indokoltatlanul és hátrányosan változtatta meg a beváltási feltételeket. A jogsértésért a bírság mellett több, a fogyasztókat érintő kompenzáció teljesítésére kötelezte a vállalkozást.

hvg.hu Vállalkozás

Átvágta a gyógyszergyár a fogyasztókat, jött is a milliós saller

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SAGER Pharma Szolgáltató Kft. (SAGER Pharma) jogsértően reklámozta Seractil Dolo 300 mg elnevezésű termékét, mert a vény nélkül kapható gyógyszert nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be, és valótlanul sugallta, hogy a gyógyszer azonnal hat. A jogsértésért 10 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

hvg.hu Gazdaság

Megúszott egy 38 milliós bírságot az OTP

A versenyhivatal szerint átverte az embereket a bank a hitelkártya-használat kamatmentes lehetőségeiről. A bíróság azonban úgy találta, egy olyan személy is részt vett a versenyhivatali eljárásban, aki összeférhetetlenség miatt nem tehette volna meg ezt.

MTI Gazdaság

Csúnya bírságot szabtak ki a napi 100 forintos életbiztosítás miatt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Időskori Biztonság életbiztosítás népszerűsítésekor a 4Life Direct Kft. és a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a jogsértésekért összesen 99 millió forint bírságot szabott ki.

hvg.hu Gazdaság

Gyógyító kozmetikum, ami nem is biztos, hogy gyógyít – 90 milliós saller jött a GVH-tól

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Cloulyn Pro Ltd. és az Assort Flex Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az MLM-rendszerben értékesített Lavylites márkanevű kozmetikai termékcsalád népszerűsítésekor, mert megalapozatlan állítások jelentek meg a termékek gyógyhatásáról és egészségre gyakorolt hatásáról, valamint azok hatékonyságáról. A jogsértésért összesen 90 millió forint bírságot szabott ki a versenyhivatal.

hvg.hu Vállalkozás

A GVH atomot dobott a bankokra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Bankszövetség (Bankszövetség) – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A jogsértésért összesen 4,015 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH. A Bankszövetség minden fórumon megtámadja a szerinte értelmezhetetlen döntést.

1 2 3 4 5 6 7
26
Kinőtt egy Sisi-szobor a bulinegyed kapujánál

Kinőtt egy Sisi-szobor a bulinegyed kapujánál

Montenegróban is a magyar követségi autóval utazott Gruevszki

Montenegróban is a magyar követségi autóval utazott Gruevszki

Nem a klímaválság idején kellene a Környezetügyi államtitkárság felét elbocsátani - tiltakoznak a civilek

Nem a klímaválság idején kellene a Környezetügyi államtitkárság felét elbocsátani - tiltakoznak a civilek

Szalmonellás fűszerkeveréket hív vissza a Lidl

Szalmonellás fűszerkeveréket hív vissza a Lidl

Leamortizálta a lakását, beperelték a Barcelona sztárját

Leamortizálta a lakását, beperelték a Barcelona sztárját

Simicskó István fényben szilárdítja a hazafias nevelést

Simicskó István fényben szilárdítja a hazafias nevelést

Épp munkában volt ez a két autótolvaj, amikor elkapták őket – videó

Épp munkában volt ez a két autótolvaj, amikor elkapták őket – videó

Megvan a dátum, amikor aláírhatják a Brexit-megállapodást

Megvan a dátum, amikor aláírhatják a Brexit-megállapodást

Itt a világ első 3D-nyomtatott titánfelnije, és elképesztően mutat

Itt a világ első 3D-nyomtatott titánfelnije, és elképesztően mutat

Marad a csigatempó a MÁV csigavonalán

Marad a csigatempó a MÁV csigavonalán

Csak két versenyző utazhatott ki a vb-re a bokszszövetség pénzügyi gondjai miatt

Csak két versenyző utazhatott ki a vb-re a bokszszövetség pénzügyi gondjai miatt

A címlapról ajánljuk