hvg.hu Világ

"A magyar a Kárpát-medence nyertes nemzetei közé lép" – óvodaalapkövet tett le a miniszteri biztos Nagycétényben

A 20. század a megmaradás évszázada volt, a 21. pedig a gyarapodásé lesz, mondta el Grezsa István miniszteri biztos, miután a felvidéki Nagycétényben letette egy óvoda alapkövét. Hozzátette: "kősziklára kell építeni azt a bizonyos házat, amely a nemzeti identitás megvallását és a keresztény gyökerek megőrzését jelenti".

MLF Itthon

A miniszterek döntöttek arról, melyik bizalmasuknak jár a kiemelt fizetés

A minisztereknek tavaly még jogukban állt növelni a bizalmasaik fizetését, ezzel magyarázható, hogy négy miniszteri biztos jobban keresett, mint néhány helyettes államtitkár. Egy törvénymódosítás miatt januártól viszont csökkenteni kellett a díjazásukat - állítja a BM. Ám ezzel a Miniszterelnökség nem ért egyet, szerintük januártól is járhat a biztosoknak a 30%-os plusz.

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Így alakítanak át minket a képernyők

Így alakítanak át minket a képernyők

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Napóleonnal dinasztikus álmai is buktak, de nélküle sok országban mások uralkodnának

Napóleonnal dinasztikus álmai is buktak, de nélküle sok országban mások uralkodnának

Kínai kézbe kerülhet a mátyásföldi Ikarus park

Kínai kézbe kerülhet a mátyásföldi Ikarus park

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

57 menekültet szállítottak az olasz hatóságok Lampedusára

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

Emlékszik még a nagy étvágyú Magyar Emberpárti Pártra? A HVG-ből nem maradhatott ki

A címlapról ajánljuk