Szegő Iván Miklós Tech

Mementó Trianon: három magyar kormányfő vitája

Egy szétesett ország töredékein vitatkoztak egymással a Nemzetgyűlésbe az év elején bejutott, addigra már lemondott miniszterelnökök, továbbá egy „majdnem-miniszterelnök” és a hatalmon lévő kormányfő 1920 májusának végén, néhány nappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt. A téma a háborús felelősség és a békediktátum volt.

hvg.hu Tech

Mementó 1920: hazai koncentrációs táborok és zsidózó kampány

Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 25-én és 26-án választott nemzetgyűlést Magyarország. A kétnapos szavazás előtt a tiszti különítmények gyilkoltak, kormányon lévő szocdemeket tartóztattak le. Az országban heves zsidózás folyt azok részéről is, akik évekkel korábban összeugrasztották a nemzetiségeket, és így a történelmi Magyarország felbomlását idézték elő.

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Schild Róbertet választották Mekényes polgármesterének

Fotó: a HÉV-helyett most sajnos egy Mercedes van a csepeli síneken

Korábbi igazságügyi miniszterek figyelmeztetik Palkovicsot

Ez történt: megmérték, és vannak mobilok, melyek 10x annyira sugároznak, mint a többi

Befuccsolhat „a jövő mobilja”, nem igazán csapnak le rá az emberek

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón

Összeesküvéssel vádolnak és kiutasítottak öt EP-képviselőt Venezuelából

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

Fotók: landolás közben szenvedett balesetet egy utasszállító Indonéziában

A címlapról ajánljuk