hvg.hu Élet+Stílus

91 éves, és lovagol

Erzsébet királynő elég jó formában van, és még mindig imádja a lovakat. Mellesleg a 70. házassági évfordulóját ünnepeli Fülöp herceggel.

hvg.hu Világ

Cameron után a királynő is elszólta magát

Úgy tűnik, II. Erzsébet királynőnek megvolt a véleménye a kínai kormányzati delegációról, amely tavaly látogatott Nagy-Britanniába. Egy keddi kerti fogadáson egy operatőr rögzítette az uralkodó és egy rendőrnő beszélgetését, aki részt vett a kínaiak londoni programjainak biztosításában. A királynő szerint ázsiai vendégeik nagyon udvariatlanok voltak Nagy-Britannia kínai nagykövetével. A Buckhingam-palota nem kívánta kommentálni II. Erzsébet magánbeszélgetését.

Tóth Sándor Élet+Stílus

A királynő születésnapi tortája

Nevezetes nap április 21. II. Erzsébet életében, hiszen ekkor tölti be 90. életévét. Ám egy fiatal cukrásznő, a muszlim Nadiya Jamir Hussain számára is nagy nap ez. Őt kérték fel ugyanis a királynő ünnepi tortájának elkészítésére, amit személyesen tálalhat az uralkodónak.

Nagy Gábor Világ

Mit tehet meg II. Erzsébet, amit alattvalói nem?

II. Erzsébet egy sor kiváltságot élvez: jogosítvány nélkül vezethet, útlevél nélkül utazhat, nem tanúskodhat, nem kerülhet vád alá, és a saját palotájának alagsorában áll rendelkezésére egy bankautomata.

MTI Plázs

Kivételes kiállítással kedveskedik idén nyáron II. Erzsébet rezidenciája

A királyi vendéglátás pompájából kaphatnak ízelítőt szombattól a Buckingham-palota látogatói. A londoni királyi rezidenciát minden nyáron két hónapra megnyitják a nagyközönség előtt, és ilyenkor mindig valamilyen tematikus kiállítást is rendeznek a palota látogatható termeiben. Az idei a Royal Welcome címet viseli: a látogatóknak megmutatják, hogyan üdvözli hivatalos vendégeit II. Erzsébet királynő.

hvg.hu Autó

II. Erzsébet királynő kicsit oktatta Lewis Hamiltont

Az F1-es világbajnok, aki évekkel ezelőtt megkapta a Brit Birodalom Rendjének tagja kitüntetést a királynőtől, a közelmúltban meghívást kapott a Buckingham-palotába egy könnyed ebédre. Azonban az erőszakosság, ami a pályán előny, a fehér asztalnál udvariatlanság.

1 2
Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Magyarázza a MÁV, miért maradt ki négy vonata is egyetlen napon

Magyarázza a MÁV, miért maradt ki négy vonata is egyetlen napon

Hajszárítóval a kezében ül egy nagymama az út szélén, hogy lelassítsa a gyorshajtókat

Hajszárítóval a kezében ül egy nagymama az út szélén, hogy lelassítsa a gyorshajtókat

A keresztény szexshop a keresztény értékek védelmében nem tesz pornót a kirakatba

A keresztény szexshop a keresztény értékek védelmében nem tesz pornót a kirakatba

Egyre több üres állásba várnak tanárokat

Egyre több üres állásba várnak tanárokat

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét

„Miért, nem egy Muppet Show az egész világ?” – Donald Trumpról írt színdarabot Elfriede Jelinek

„Miért, nem egy Muppet Show az egész világ?” – Donald Trumpról írt színdarabot Elfriede Jelinek

Hazánkba érkezett a 280 lóerős új Ford Focus ST

Hazánkba érkezett a 280 lóerős új Ford Focus ST

Agyvakaró hangok, füst és stroboszkóp – ennyire őrült volt Budapest a 90-es években

Agyvakaró hangok, füst és stroboszkóp – ennyire őrült volt Budapest a 90-es években

Greta Thunberg ökölpacsizott egyet Barack Obamával

Greta Thunberg ökölpacsizott egyet Barack Obamával

A címlapról ajánljuk