hvg.hu Gazdaság

Pseudo-tárgyalásban vagyunk az IMF-fel

Bár a Nemzetközi Valutaalap felfüggesztette a készenléti hitelről szóló tárgyalásokat hazánkkal, Varga Mihály megbízatása továbbra is él. Vagyis mi továbbra is tárgyalnánk arról a hitelről, amelyre hazánk nem is volt alkalmas. Most olyanról tárgyalunk, amiről nem is tárgyalnak velünk.

MTI Világ

"Európa hallgat Budapestről" - rólunk ír a külföldi sajtó

A kormány és az IMF tárgyalásairól, a magyar gazdaságpolitikáról közölt elemzést az osztrák Der Standard csütörtökön, míg a European Voice című brüsszeli lap az Európa Tanács (ET) főtitkára által tett, Magyarországgal kapcsolatos bejelentésről írt, a La Repubblica baloldali olasz napilap pedig a Magyar Művészeti Akadémiáról ír.

MTI Gazdaság

Varga: nem mondjuk azt az IMF-nek, hogy "itt minden rendben van"

Ha ebben az évben is a GDP 3 százaléka fölé tendálna a költségvetési hiány, akkor a kormány lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy ez ne történjen meg - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában kedden.

MTI Gazdaság

Cáfolta Vargát az IMF

Magyarországon lesz január 16. és 28. között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, de ezúttal nem lesznek hiteltárgyalások, az IMF szakértői csupán a szervezet éves, Magyarországról szóló országjelentésének elkészítése, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzése miatt érkeznek - közölte kedd délután az IMF budapesti irodájának vezetője.

MTI Gazdaság

Varga: januárban akár hivatalos tárgyalások is lehetnek az IMF-fel

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, s akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, Budapesten, a Napi Gazdaság konferenciáján.

MTI Gazdaság

Varga Mihály: nagyon megmerevedtek az álláspontok az IMF-fel

A 2013-as költségvetés elfogadása, ennek értékelése után folytatódhatnak a tárgyalások az IMF/EU-megállapodásról - mondta Varga Mihály egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Napi Gazdaságnak.

MTI Gazdaság

Varga: ez a legfontosabb kérdés az IMF-fel

Januárban érkezhet Magyarországra az IMF-delegáció, de akkor a 2008-as hitelprogram keretein belül tart országlátogatást, egyébként az újabb hitellel kapcsolatban "egyeztetési szakaszban" van Magyarország - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter.

hvg.hu Gazdaság

Róna Péter: "nem értem a magyar viszonyokat"

Míg szakmai kérdésekben kiegyensúlyozottan tudja képviselni az álláspontját, közéleti ügyekben rájött, hogy nem érti a magyar viszonyokat, nem bízhat az ítélőképességében, ezért inkább hátat fordít a politikának - mondta Róna Péter a Heti Válasznak adott interjújában.

MTI Gazdaság

EB: nincs olyan alapvető ok, ami miatt ne lehetne haladni a magyar tárgyalásokkal

Az Európai Bizottság továbbra is építő szellemben kívánja folytatni azt a munkát, amelynek célja, hogy megállapodás jöjjön létre Magyarországgal a gazdasági reform és a fiskális politika olyan kereteiről, amelyek egy elővigyázatossági pénzügyi program alapját képezhetik - közölte szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény az MTI-vel.

MTI Gazdaság

Varga: a bankadóról vitázik a kormány az IMF-fel

A mai tudásunk szerint, ha a nemzetközi környezet nem változik, akkor 2013-ban az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozni, a lejáró adósságot meg tudjuk újítani - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az M1 Ma Reggel című műsorában hétfőn.

MTI Itthon

Rogán: a kormány nem szólna bele, mennyi a devizatartalék

Rogán Antal szerint szerencsére jól működik Magyarország immunrendszere, őszintén reménykedett az IMF-megállapodásban, nem akar jegybankelnök lenni, és nem értene egyet azzal, hogy Simor András maradjon az MNB elnöke, fejtette ki a Fidesz frakcióvezetője a szombati Népszabadságnak adott interjúban.

MTI/Népszabadság Gazdaság

Nol: Varga is elismerte, hogy nincs újabb időpontja az IMF-tárgyalásoknak

A Nemzetközi Valutaalap szerint kevés az idő, én azt mondom, három hét sok mindenre elég - válaszolta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Népszabadság azzal kapcsolatos kérdésére, hogy mi várható a 2013-as költségvetés elfogadásáig, lesz-e addig előrelépés a hiteltárgyalásokon.

MTI Gazdaság

IMF: ez kéne a tárgyalásokon való előrelépéshez

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja az eszmecserét a magyar kormánnyal, de jelenleg nem folynak hivatalos tárgyalások - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.

hvg.hu Gazdaság

A hét, aminek ismét bóvliba sorolás lett a vége

A parlamenti szavazógéppel felpörgetett adótörvény módosítási nagyüzem vörösen izzó költségvetési bevétel-generátort helyezett üzembe 2013-ra. A bemutatott hazai gazdaságpolitikai lendületvételen azonban előbb egy zágrábi bírósági ítélet, majd az uniós költségvetési tárgyalások sikertelensége, végül pedig Magyarország ismételt leminősítése hagyott érzékeny nyomot. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

MTI Gazdaság

Varga Mihály: decemberben lehet fejlemény az IMF-tárgyalásokban

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, s ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

hvg.hu Gazdaság

Financial Times: ne számítsunk magyar felminősítésre

Az újabb magyar kiigazítások bejelentésénél már csak az volt meglepőbb, hogy a befektetőket még bármennyire is érdekelték az új tervek - írta a Matolcsy György által múlt pénteken közzétett harmadik megszorító csomag fogadtatásáról a Financial Times (FT) szerkesztőségi blogja.

1 2 3
Ez itt a világ legmeredekebb utcája

Ez itt a világ legmeredekebb utcája

Közel 13 ezer autón van már zöld rendszám

Közel 13 ezer autón van már zöld rendszám

Szerdától drágul a benzin

Szerdától drágul a benzin

Orbán elbeszélget minisztereivel

Orbán elbeszélget minisztereivel

14 millió dolláros kártérítést kaphat a zsidó nő, akit neonáci trollok vettek célba

14 millió dolláros kártérítést kaphat a zsidó nő, akit neonáci trollok vettek célba

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap

Hogyan működik a csordaszellem? És miként hasznosíthatjuk ezt?

Hogyan működik a csordaszellem? És miként hasznosíthatjuk ezt?

Orbán Viktor több száz milliárd forintos harcot indít a civilek ellen

Orbán Viktor több száz milliárd forintos harcot indít a civilek ellen

Bajor Imre lánya az RTL Klub sorozatában debütál

Bajor Imre lánya az RTL Klub sorozatában debütál

Közel 13 ezer autón van már zöld rendszám

Közel 13 ezer autón van már zöld rendszám

Főleg útépítésekre szerződtek májusban az építőiparban

Főleg útépítésekre szerződtek májusban az építőiparban

A címlapról ajánljuk