MTI Világ

Slota Révkomárom önkormányzatát bírálta

Révkomárom önkormányzatát bírálta a Cirill és Metód szláv hittérítők, illetve a Szent István szobor kapcsán Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szombaton Révkomáromban, a párt újjáalakulásának 20. évfordulója alkalmával megrendezett konferencián.

MTI Világ

Duraynak szlovákul is bocsánatot kell kérnie Slotáéktól

Szlovákul is bocsánatot kell kérnie Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnökének a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), mert egy budapesti rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - döntött egy pozsonyi bíróság.

hvg.hu Világ

Slotáék beperelnék Magyarországot

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnöke szerint Magyarországot be kell perelni a nemzetközi bíróságon, mert a nyelvalap létrehozásával törvénysértésre biztatja a szlovákiai magyarokat.

hvg.hu Kult

Kassai képzőművészek kifigurázták Slota magyarellenes kijelentéseit

Egy görbe lábú, Ján Slota által a magyarok ősének titulált "mongoloid" típusú férfi képe vagy a volt magyar külügyminisztert kócos asszonyként ábrázoló alkotás is látható az egyik kassai galériában, ahol három képzőművész a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének magyarokat sértő kijelentéseit parodizálta.

hvg.hu Világ

Slota szövetségeseket keres a "nagymagyar terjeszkedők" ellen

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) találkozót kíván kezdeményezni a szerb, a román és az ukrán nemzeti párttal, hogy véleményt cseréljenek a "nagymagyar sovinizmusról", és általában megvitassák a magyarországi helyzetet, ahol az állítólag terjedő "szélsőségesség" nagyon veszélyes.

hvg.hu Világ

Elvették Ján Slota egyhavi képviselői fizetését

Elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről - jelentette be szerdán Berényi József, a bizottság elnöke.

MTI Világ

Slota pártja visszautasítja a Bajnai állításait

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kedden határozottan visszautasította azokat a pártot érintő minősítéseket, amelyeket Bajnai Gordon magyar kormányfő fogalmazott meg a Sme című szlovák napilapban hétfőn közölt írásában.

hvg.hu Kult

Slotának üzen Sub Bass Monster új számában

A szlovákiai nyelvtörvény elleni számot tett közzé Sub Bass Monster magyar rapper. A Mista Slota című dal direkt üzenet a szélsőséges szlovák politikusnak - számol be a pozsonyi Új Szó. A dal, amely a nyelvtörvénynek és az EU-nak is fricskát mutat, a YouTube-on is hallható.

MTI Világ

Slota kitiltaná Orbán Viktort Szlovákiából

Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és a Magyar Koalíció Pártjának törvényen kívül helyezését javasolta a pozsonyi parlament rendkívüli ülésén Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.

MTI Világ

Slota pártja mérgezi a politikai légkört

Grigorij Meseznikov, a pozsonyi IVO társadalom-kutató központ igazgatója szerint a szlovák-magyar viszony megromlásának oka a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) részvétele és tevékenysége Robert Fico kormányában.

1 2 3 4
Ha ezt megnézi, meg fogja érteni, mennyire kicsik is vagyunk

Ha ezt megnézi, meg fogja érteni, mennyire kicsik is vagyunk

Bejött a 2000 milliárd dolláros álom, mégsem teljes az öröm

Bejött a 2000 milliárd dolláros álom, mégsem teljes az öröm

Kompromisszummal ért véget a madridi klímacsúcs

Kompromisszummal ért véget a madridi klímacsúcs

Ennyi stílus rá sem fér egy albumra – 40 éve jelent meg a London Calling

Ennyi stílus rá sem fér egy albumra – 40 éve jelent meg a London Calling

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

Moszkva végül csak hajlandó módosítani az ukrán béketervet

Moszkva végül csak hajlandó módosítani az ukrán béketervet

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Komoly veszély leselkedik a középkorúakra, akik nem kezeltetik a rossz hallásukat

Komoly veszély leselkedik a középkorúakra, akik nem kezeltetik a rossz hallásukat

Moszkva végül csak hajlandó módosítani az ukrán béketervet

Moszkva végül csak hajlandó módosítani az ukrán béketervet

Appajánló: Utál takarítani? Ez az alkalmazás segít megszeretni!

Appajánló: Utál takarítani? Ez az alkalmazás segít megszeretni!

Leütöttek majd felakasztottak egy férfit egy kiskunhalasi tanyán

Leütöttek majd felakasztottak egy férfit egy kiskunhalasi tanyán

A címlapról ajánljuk