MTI Kult

L. Simon: a KÖH nem szűnik meg, hanem átalakul

Nem megszünteti, hanem átalakítja a kormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ néven - hangsúlyozta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői ülésén.

MTI Itthon

Megvan, mi lesz a KÖH helyett

A rövidesen megszűnő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) helyét a jogutódként létrehozandó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át, amelybe október 31-én a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is beolvad.

MTI Kult

Cselovszki Zoltán lesz a KÖH új elnöke

Cselovszki Zoltán építész váltja július 1-jétől a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) élén a posztról lemondott Tamási Juditot - jelentette be L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára egy csütörtöki perkátai útátadási ünnepségen.

MTI Ingatlan

Kidőlhet a dombóvári Korona Szálló fala

A Kulturális Örökségvédelmi Hatóság (KÖH) szerint életveszélyes Dombóváron az egykori Korona Szálló épülete, az önkormányzat által javasolt bontáshoz a hatóság nem járult hozzá.

MTI Itthon

Örökségvédelem: együttműködik az MNV és a KÖH

Együttműködési megállapodást kötött szerdán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) egyebek mellett azzal a céllal, hogy javítsák a műemlékek állapotát, megfelelő hasznosítási módokat és partnereket találjanak és segítsék az örökségvédelmi értékek kibontakoztatását.

MTI Itthon

Felfüggesztett börtön a volt pécsi KÖH-vezetőnek

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal volt pécsi regionális irodavezetőjének büntetését, akit első fokon tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel és kétmillió forint pénzbüntetéssel sújtottak, mert jogosulatlan előnyhöz juttatta egy építkezés vele üzleti kapcsolatban álló kivitelezőjét.

1 2
Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után

Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után

"A kultúra nem a politikusoké" Ezrek tüntettek a színházak szabadságáért – percről percre

"A kultúra nem a politikusoké" Ezrek tüntettek a színházak szabadságáért – percről percre

Köszönjük meg nekik: 2973 nap alatt 4644 magot gyűjtöttek be a tudósok

Köszönjük meg nekik: 2973 nap alatt 4644 magot gyűjtöttek be a tudósok

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit

Ismét robbantással fenyegettek meg több közintézményt Oroszországban

Ismét robbantással fenyegettek meg több közintézményt Oroszországban

Piroson átrongyoló trolivezető okozott tragikus balesetet Milánóban – videó

Piroson átrongyoló trolivezető okozott tragikus balesetet Milánóban – videó

Skorpió mart meg egy utast egy amerikai gépen

Skorpió mart meg egy utast egy amerikai gépen

Először kerül szemtől szembe Putyin és Zelenszkij

Először kerül szemtől szembe Putyin és Zelenszkij

Bősz Anett beült a DK-ba

Bősz Anett beült a DK-ba

És akkor kiderült, Brüsszel néha tiszteli a magyarokat

És akkor kiderült, Brüsszel néha tiszteli a magyarokat

Nő az infláció, Matolcsyék máris máshogy mérnék. De igazuk van?

Nő az infláció, Matolcsyék máris máshogy mérnék. De igazuk van?

A címlapról ajánljuk