Balla István Itthon

A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja

Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik a gimnáziumot, mint az elmúlt években, és bár a szakgimnáziumok apró növekedést könyvelhettek most el, onnan az utóbbi tíz évben szinte menekültek a gyerekek. A felsőoktatásban van ugyan némi elmozdulás a „termelő szakok” felé, de ez leginkább az informatikusokra igaz, és még mindig a társadalomtudományok viszik a prímet.

Balla István Élet+Stílus

Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt – egy lépés előre, kettő hátra

A közoktatásból kimenekített, illetve a közoktatásból kipenderített gyerekek az érintettjei annak a tervezetnek, amivel a kormány megszüntetné a magántanulói jogviszonyt. A törvénytervezetben van valami kiskapu, de az egyelőre nagyon ködös: egy meg nem nevezett hivatal dönt majd értelmezhetetlen kritériumok alapján sok ezer diák jövőjéről.

Balla István Élet+Stílus

Saját oktatási ellenreformját készül eltörölni a kormány

2010 után minden progresszív oktatási elképzelést, tanulmányt, szakkifejezést igyekezett kiradírozni az Orbán-kormány. Most a versenyképességre hivatkozva kiradírozná a radírozást. A munkaalapú társadalom helyett tudásalapú társadalom lett a jelszó. Vélemény.

Balla István Kult

Kis magyar alternatív valóság: mit tehetünk, ha az állam csak rombolja az iskolát?

Az állam korszerűtlen és méltánytalan oktatást nyújt a gyerekeknek – vélik egyre többen, és ezt felismerve egyes iskolák, tanárok és szülők próbálnak tüzet oltani, valamennyire javítani a helyzeten. Ez lehetne jó hír is, ám mögötte ott van a beletörődés, hogy rendszerszinten már nem is várnak javulást.

Balla István Élet+Stílus

„A gyerekeink most járnak iskolába – mentsük, ami menthető”

A szülők látják a munkahelyükön, hogy milyen munkavállalói készségekre van szükség, az iskolában pedig azt, hogy mindezt az oktatás nem adja meg. Egy fővárosi iskolában a tanárok és szülők megmutatják, hogyan kell ezt csinálni: ez lett a Közbigyó, amelyhez nem kell se pénz, se tanterv, se tankerületi engedély, mégis működik.

Balla István Kult

Tegye a szívére a kezét, ön mit ad a gyereke kezébe: Jókait vagy J. K. Rowlingot?

„Nem vagyok én szadista, hogy a 15 évesekkel Goethét olvastassak” – fakadt ki Imre Flóra egy minapi konferencián. A szakemberek szerint igencsak át kellene alakítani a kötelezők listáját, hiszen számos mű egyszerűen nem érthető a legtöbb mai gyerekek számára. De lenne megoldás arra, hogy meg is maradjon Jókai meg nem is: a nagyobb tanári autonómia.

Balla István Élet+Stílus

Elfelejthetjük a tankönyveket, minden magyar gyerek tablettel mehet majd iskolába

Már jövőre minden iskolában lesz erős internet, de a Digitális Oktatási Stratégia alapján ezen kívül átalakulhat a tankönyvpiac, minden gyerek okoseszközzel mehet iskolába, új szemléletű tanórák lesznek, a tanároknak számot kell adni a digitális kompetenciájukról. Horváth Ádámmal, a stratégia megvalósításáért felelős Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetőjével beszélgettünk.

Balla István Élet+Stílus

Félsiker: negyedikben javult a magyar gyerekek olvasása

A kedden megjelent nemzetközi PIRLS-mérés szerint a magyar diákok a nemzetközi átlag fölötti teljesítményt nyújtottak az olvasás-szövegértésben, sőt jobban szerepeltek, mint korábban. De akkor nem igazak a PISA-eredmények? Vagy ha igen, miért lesz katasztrofális a 15 évesek olvasása?

1 2 3 4 5 6 7
Újabb szövetségesre talált a NASA, alakul a holdra szállás

Újabb szövetségesre talált a NASA, alakul a holdra szállás

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Brüsszelben találkozott a néppárti bölcsekkel Orbán

Brüsszelben találkozott a néppárti bölcsekkel Orbán

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Legyen már ez egy olyan világ, ahol nem kell letagadni, hogyan élünk

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

A címlapról ajánljuk