hvg.hu Itthon

Laptopot és ezüstöt is loptak

Hoztak amit láttak egy somogybabodi otthonból a betörők, de nem jutottak messzire. Egyikük viszont szabadlábon védekezhet. A tulajdonosok nem kaptak vissza mindent.

hvg.hu Gazdaság

Újabb vasúti nagyberuházás landolt Mészáros Lőrincéknél

A Fonyód-Kaposvár vasútvonalat is ugyanaz a konzorcium újíthatja fel, amely Balatonföldvár és Balatonszárszó között már hozzáfogott a korszerűsítéshez: a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó felcsúti R-Kord Kft., a Swietelsky Kft. és a V-Híd Zrt. hármasáról van szó – írja a Sonline a közbeszerzési eredményhirdető alapján, amelyet a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hozott nyilvánosságra.

MTI Itthon

Gyurcsány: "Csak egyvalamit folytattak, a lopást"

A DK elnöke Kaposváron lakossági fórumozott, ahol arról beszélt, hogy a második Orbán-kormánynak még volt világos programja, a harmadik azonban már csak a haszonszerzésre törekszik. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a Fidesz bukni fog 2018-ban, már a párton belül is megmutatkozik a hanyatlás. Ehhez azonban összefogásra van szükség - pendítette meg kedvenc témáját.

hvg.hu Itthon

Nem tetszik a tanároknak, hogy bekérték a nevüket

Egy kaposvári iskola sztrájkoló tanárai nyomásgyakorlásnak érzik az intézményvezető levelét, mondván, nem kötelesek listázni a munkabeszüntetésben részt vevőket. Az iskolaigazgató szerint viszont tudniuk kell, hogy ki nem kap mára fizetést. A Pedagógus Sztrájkbizottság és a Klik megállapodása egyértelműen rendelkezik erről.

1
4 5 6 7 8
31
Kulcsembernek kell kimaradnia a sorsdöntő meccsen a válogatottból

Kulcsembernek kell kimaradnia a sorsdöntő meccsen a válogatottból

Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával

Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Szijjártó: 2021 januárjától érkezhet katari földgáz Magyarországra

Szijjártó: 2021 januárjától érkezhet katari földgáz Magyarországra

Holtan találták az öt napja eltűnt magyar túrázót

Holtan találták az öt napja eltűnt magyar túrázót

Londonba viszik a korongot, rajta a világ első égboltábrázolásával

Londonba viszik a korongot, rajta a világ első égboltábrázolásával

Sok helyreigazítás volt már a magyar sajtóban, de ilyen még egy sem

Sok helyreigazítás volt már a magyar sajtóban, de ilyen még egy sem

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP embere Baján

Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP embere Baján

Még egy helyettest kinézett magának Karácsony Gergely

Még egy helyettest kinézett magának Karácsony Gergely

A címlapról ajánljuk