Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Karácsony Gergely

MTI Itthon

PM: ne csökkentse a kormány a gimnáziumok számát

Vonja vissza a kormány azt a javaslatát, amely országszerte tucatnyi gimnázium státusának visszavonását célozza - szólított fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselő.

MTI Itthon

Kövér László törvényt sértett a megbüntetett képviselők szerint

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint Kövér László házelnök törvénysértő módon járt el, amikor 50 illetve 185 ezer forintra büntette a szervezet két politikusát. A két érintett, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez.

MTI Itthon

Az Orbán-Simicska-rendszer polipjáról beszélt Bajnai Gordon

Korrupcióellenes programot hirdetett az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kedden Budapesten. A szövetség minden, állammal kötött szerződést nyilvánosságra hozna, és megteremtené a lehetőségét, hogy a bíróságok soron kívül vizsgálják felül a dohánybolt- és a földbérlet-pályázatokat.

MTI Itthon

Karácsony Gergely felháborodott a Kövér által kiszabott büntetésen

Felháborítónak és minden jogalapot nélkülözőnek tartja Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) független képviselője, hogy Kövér László házelnök összesen 235 ezer forint pénzbírság kiszabását javasolta rá és PM-es képviselőtársára, Szilágyi Péterre, amiért egy "Loptok, csaltok hazudtok!" feliratú táblát mutattak be az ülésteremben a kormánypártiaknak.

Hont András Vélemény

Ki lesz az Orbán-rendszer következő miniszterelnöke?

Krémálom a slejmutcában: miközben ábrándjainkban hihetetlen jelentőséget tulajdonítunk a jövő évi választásnak, az csupán arról dönt majd, hogy mi a neve az Orbán-rendszer miniszterelnökének. Ebben a fölállásban nem lehet kitörni az álvitákból és álküzdelmekből, így a nagy sikerre való tekintettel az elmúlt éveinket valószínűleg megismételjük. Hont András elemzése.

hvg.hu Itthon

Megvan a leendő Bajnai-párt neve

Együtt 2014 Párt lesz a neve a Bajnai Gordon vezette politikai pártnak – tudta meg az ATV. A csatorna szerint az új párt két kampányfelelőse Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz.

MTI Itthon

Megszüntetnék a médiatanácsot a volt LMP-sek

A Párbeszéd Magyarországért szerint nincs szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsára, és a testület eddigi működése alapján minden jog megvan ahhoz, hogy a testületet 2014-ben "szétzavarják".

MTI Itthon

Karácsony lesz a Párbeszéd-képviselők vezetője

A hatékony országgyűlési munkavégzés érdekében a Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselői csoportot hozott létre, amelynek vezetője Karácsony Gergely, helyettese Szabó Rebeka - közölte a párt vasárnap.

MTI Itthon

Szabó Rebekát kitennék az országgyűlési bizottságából

A Párbeszéd Magyarországért (PM) elfogadhatatlannak tartja, hogy Kövér László házelnök javaslata alapján Szabó Rebeka elveszíti a tagságát az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságában. Karácsony Gergely az MTI-nek azt mondta: bizonyítani nem tudja, de számára egyértelmű, hogy "ez a fajta politikai ukáz Orbán Viktor környezetéből érkezett".

MTI / hvg.hu Itthon

Mesterházy ajánlatot tett a szakadár LMP-seknek is

Az MSZP pénteken levélben kéri fel az LMP szétválását követően létrejött a Párbeszéd Magyarországért Pártot (PM), hogy vegyenek részt az ellenzéki egyeztetésben - ismertette Mesterházy Attila csütörtökön a szocialisták elnökségének tatai kihelyezett ülésén született döntést.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”

A jövő héten ülnek le tárgyalni Bajnai Gordon mozgalmával, ahol nagy vitákra számít, mert az LMP-ből kiszakadt szervezet sok mindenben nem ért egyet az Együtt 2014 programjával. Állítja, Schiffer Andrással továbbra is jó a viszonya, ám kénytelenek voltak kilépni, mert az LMP-sek többsége nem akarta megérteni, hogy a választási matematika egzakt tudomány, és a rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat. Interjú Karácsony Gergellyel, az LMP volt kampányfőnökével, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjával.

Kósa András Itthon

Schiffer András: az LMP-t Bajnai Gordon ellenzékeként szavazták be a parlamentbe

Méltányos megoldásokat kerestek az LMP-ből távozott Párbeszéd Platform tagjainak a rendezett szétválásra, és a parlamenti frakció megőrzésére is, de az érintettek semmilyen kompromisszumot nem fogadtak el - mondta a hvg.hu-nak Schiffer András. A párt vezetője szerint az LMP-t Bajnai Gordon ellenzékeként szavazták be a parlamentbe támogatóik, így a távozóknak nincs morális alapjuk őket bírálni.

hvg.hu Itthon

LMP nevű frakcióban nem maradnak a "szakadárok"

Párbeszéd Magyarországért néven alakítanak pártot az LMP-ből kilépő platformisták. Döntöttek arról is, hogy csak akkor maradnak a képviselőcsoport tagjai, ha kiegészül a frakció elnevezése.

hvg.hu Itthon

Anyázik, hezitál, tárgyal: így válik az LMP

Némi adok-kapok a közösségi oldalakon, egy kis odamondogatás a másik félnek a sajtóban, átálló, maradó, hezitáló tagok és képviselők, miközben csütörtökön délelőtt megkezdődnek az egyeztető tárgyalások a kulturált szétválásról - zavartalanul zajlik az LMP szakadása. Hogy miként fognak együtt dolgozni februártól a közös parlamenti frakcióban, arról senkinek nincs konkrét ötlete.

MTI Itthon

Schiffer: visszaadtam volna a mandátumom, ha alulmaradok

Az LMP parlamenti képviselőcsoportjának jövőjéről is beszélt Schiffer András, a párt frakcióvezetője, valamint a párttagságot elhagyó Karácsony Gergely országgyűlési képviselő hétfőn az M1 Az Este című műsorában.

1
134 135 136 137 138
142
Körülnéztek a német gazdaságban, és nagyon nem tetszett a szakértőknek, amit találtak

Körülnéztek a német gazdaságban, és nagyon nem tetszett a szakértőknek, amit találtak

Kopint-Tárki: Láthatóan nem értékelik a magyar ipar cégei a kormány gazdaságpolitikai stratégiáját

Kopint-Tárki: Láthatóan nem értékelik a magyar ipar cégei a kormány gazdaságpolitikai stratégiáját

Harmadával olcsóbb a kínaiaknak egy új BMW X3, mint a németeknek

Harmadával olcsóbb a kínaiaknak egy új BMW X3, mint a németeknek

Életük során hatszor is újra tudják növeszteni a fogaikat: egy sertésnyi lépéssel közelebb került az emberiség a foggondok megoldásához

Életük során hatszor is újra tudják növeszteni a fogaikat: egy sertésnyi lépéssel közelebb került az emberiség a foggondok megoldásához

„Jelentős legális jövedelemmel rendelkezik jelenleg is” – ezt válaszolta Polt Péter arra, hogy miből van pénze Schadl Györgynek megváltani a lefoglalt értékeit

„Jelentős legális jövedelemmel rendelkezik jelenleg is” – ezt válaszolta Polt Péter arra, hogy miből van pénze Schadl Györgynek megváltani a lefoglalt értékeit

Meghan Markle megint kitalált valami újat, hogy pénzt csináljon

Meghan Markle megint kitalált valami újat, hogy pénzt csináljon

Trumpnak terve, Európának ereje és bátorsága nincs az ukrajnai békéhez

Trumpnak terve, Európának ereje és bátorsága nincs az ukrajnai békéhez

A NEAK szerint azért csökkentették egy XVII. kerületi rendelő finanszírozását, mert nem láttak el elég beteget

A NEAK szerint azért csökkentették egy XVII. kerületi rendelő finanszírozását, mert nem láttak el elég beteget

24 év után jött újdonság a Nokia 3310-hez: USB-C csatlakozóval is tölthető (videó)

24 év után jött újdonság a Nokia 3310-hez: USB-C csatlakozóval is tölthető (videó)

A címlapról ajánljuk