hvg.hu Itthon

Lemond az LMP elnöksége

A súlyos EP-választási eredmény ellenére folytatni akarják a munkát, amíg a klímaváltozás meg nem oldódik.

Tóth Richárd Itthon

EP-képviselő lenne Demeter Márta, akit csak harmadjára engedtek be az LMP-be

Többen is kacérkodnak az indulással a pártban. Az LMP-nél a február végi kongresszuson döntenek az EP-listáról. A tanácskozás feladata lesz az is, hogy mondjon valamit az országos elnökség által megszavazott költségvetés-tervezetre, amiben egyelőre az szerepel: feleannyit szánnak kampányra, mint az elnökség működésére.

MTI Itthon

LMP: Orbánék csak lopni akarnak Paks 2-ből

A Lehet Más a Politika (LMP) arra szóltja fel a kormányt, hogy állítsa le a Paks2 projektet és haladéktalanul mondja fel a beruházás szerződését - közölte szombaton az ellenzéki párt két társelnöke a Pécsett tartott villámcsődület keretében rendezett sajtótájékoztatón.

1 2
Orbán Viktor több száz milliárd forintos harcot indít a civilek ellen

Napszámossors az Alföldön: éhbér után tízezres nyugdíj

Csaknem negyedével csökkent a felsőoktatásban tanulók száma Magyarországon 9 év alatt

Puzsér Róbert beállt Baranyi Krisztina mögé Ferencvárosban

Az Unióban nálunk van a legkevesebb megváltozott munkaképességű embernek munkája

Újabb, milliárdos közbeszerzést húzott be a 4iG

CNN: A WikiLeaks alapítója Londonból irányította a beavatkozást a 2016-os amerikai választásba

Ha kamasz gyereke van, ezt nem árt tudni a mentális betegségekről

Ha Logitech egere van, akkor erről mindenképp tudjon

Kijev azt üzeni a magyar kormánynak, hogy ne avatkozzon bele a választásokba

Embernagyságú medúzába botlott egy búvár Cornwallnál – videó

A címlapról ajánljuk