hvg.hu Itthon

Kiskunlacházáról és a molotovos támadásokról faggatták Benczét

Nem marad következmények nélkül az, hogy Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese megtagadta az elöljárója által adott, kordonozással kapcsolatos utasítást – jelentette ki Bencze József országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának keddi ülésén, ahol a rendőrség 2009-es eredményeiről és terveiről tájékoztatta a bizottság tagjait.

MTI Itthon

Lázár: se a cigányoknak, se a cigányoktól ne kelljen félni

Az állam erőszak-monopóliuma megbonthatatlan, és aki mégis ennek megbontására tör, az állam demokratikus berendezkedését veszélyezteti - mondta Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

Benkő Eszter Itthon

Sérthetetlen képviselők

Az országgyűlési képviselők törvény szabta sérthetetlensége örök vita tárgya, olykor maguk a kedvezményezettek is méltatlan vagy indokolatlan kiváltságnak tartják. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy-egy kétes ügy tisztázása érdekében önként mondanak le róla. Összegyűjtöttük az elmúlt év fontosabb eseteit.

Vélemény

Vásárhelyen már nincs cigány iskola

Az ötvenezer lakosú tiszántúli város, Hódmezővásárhely példát mutat: az idei oktatási évben már nem fogadott tanulókat a cigány gyerekek oktatására "szakosodott" általános iskola. Iskolabuszok viszik a diákokat, köztük a tanyasiakat is, az integrált iskolákba. A lokálpatrióta szellemű városban általánossá vált a meggyőződés: nem mondhatnak le minden negyedik gyerekről.

hvg.hu Itthon

Nem minden Fidesz-közeli, ami annak látszik

Nem számít Fidesz-közeli cégnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat kampányát bonyolító reklámügynökség – állítja a cégvezető Várhegyi Attila, aki a Fidesz-kormányzat idején a kulturális tárca államtitkára volt.

MTI Társadalom

Lázár: a kormány „a halál útját kínálja”

A helyi kórház megmentésére szervezett demonstrációra hívta a város és térsége lakóit Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, aki a miniszterelnöktől azt kéri, a tüntetésen személyesen mondja el, miért van szükség az aktív ellátás jelentős csökkentésére.

hvg.hu Itthon

Mennyi költségtérítést kaptak a képviselők tavaly?

Mekkora adómentes költségtérítéshez jutottak alapdíjukon és pótdíjaikon túl a parlamenti képviselők tavaly? A költségtérítés legmagasabb összege 4 millió 32 ezer forint volt, míg a szállásköltség támogatása révén 1 millió 260 ezer forint segített egy-egy honatyát. Előbbire összesen több mint 1,1 milliárdot, utóbbira közel 346 milliót utaltak át a honatyáknak. A 2006-os adatok még nem ismertek. Keresse ki Ön is képviselőjét!

hvg.hu Vélemény

"Nem volt se a fővárosnak, se az országnak gazdája”

Ki vagy mi a felelős a huszadikai tömegkatasztrófáért? Erről beszélgetett a Napkeltében szerda reggel Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere, illetve Aczél Endre műsorvezető. Miután közvéleményünket ez a kérdés változatlanul élénken foglalkoztatja, a dialógus rövidített és szerkesztett változatát olvasóink rendelkezésére bocsátjuk.

hvg.hu Itthon

Honatyák maszekolása itthon és határon túl

A Volkswagen bérlistáján 100 német képviselő szerepel – a hír megrázta a közvéleményt, újra akarják szabályozni a képviselői jogállást. De mi a helyzet nálunk? A szabályok szigorúbbak, de könnyen kijátszhatók – tanácsadói státuszokkal, álmagáncégek közbeiktatásával.

Itt a péntek délután, egymást érik a balesetek

Itt a péntek délután, egymást érik a balesetek

Mégsem Trump golfklubjában lesz a G7-csúcs

Mégsem Trump golfklubjában lesz a G7-csúcs

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

Gyurcsány levelet írt Kövérnek az újságírók parlamenti korlátozása miatt

Gyurcsány levelet írt Kövérnek az újságírók parlamenti korlátozása miatt

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Négy autó ütközött össze a Kerepesi úton

Négy autó ütközött össze a Kerepesi úton

Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án, inkább Karácsonnyal és a Quimbyvel ünnepel

Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án, inkább Karácsonnyal és a Quimbyvel ünnepel

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

A címlapról ajánljuk