M. László Ferenc Itthon

Így vitte el a Jobbik a Fidesz dunántúli "ékkövét"

Még a jobbikosokat is meglepte, hogy egy polgári hagyományokkal bíró, az utóbbi években kormányzati hátszéllel fejlődő, fideszes nyugat-magyarországi városban nyerni tudtak. Tapolcán egy egykor a Fideszből indult rendpárti politikusuk vette át az irányítást. Dobó Zoltán "balos" programmal és akciókkal vált népszerűvé az utóbbi években. Igaz, győzelme inkább a személyes kiállásának köszönhető, mintsem a helyi Jobbik megerősödésének: pártja kisebbségben van az önkormányzatban, így kénytelen lesz együttműködni a szocialistákkal.

Több mint 28 milliárdot ér az Országház

Több mint 28 milliárdot ér az Országház

Felborult egy kisbusz Albertirsán, nyolcan megsérültek

Felborult egy kisbusz Albertirsán, nyolcan megsérültek

18 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el a Borkai-botrányban emlegetett vállalkozók

18 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el a Borkai-botrányban emlegetett vállalkozók

Nem halott a dízel – vélekedik a meglepetéssel készülő Mazda

Nem halott a dízel – vélekedik a meglepetéssel készülő Mazda

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

40 ember felmondott az újpesti városházán

40 ember felmondott az újpesti városházán

Lehűlést és csapadékot is hoz egy hidegfront

Lehűlést és csapadékot is hoz egy hidegfront

A szír elnök tolvajnak nevezte Erdogant

A szír elnök tolvajnak nevezte Erdogant

30 évvel ezelőtt a világ proletárjai már csak a Népszava címlapján egyesültek

30 évvel ezelőtt a világ proletárjai már csak a Népszava címlapján egyesültek

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Terelésekre, menetrendváltozásokra kell készülni ma Budapesten

Terelésekre, menetrendváltozásokra kell készülni ma Budapesten

A címlapról ajánljuk