hvg.hu Itthon

Járdát kért Újbudától a BME-s professzor, de nem kapta meg

A BME Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék professzora azt kérte Újbuda városgazdálkodási igazgatójától, hogy építsenek lépcsőt BME-hez közeli, Goldmann téri buszmegállóhoz. A polgármesteri hivatal elutasította a kérést.

MTI Itthon

Az MDF pesti elnöke felmondottnak tekinti a megállapodást az SZDSZ-szel

Az MDF budapesti elnöke felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött fővárosi választási megállapodást, mert szerinte egy közös jelöltet is érintő, a BKV-botrányhoz kapcsolódó hírek kárt okoznak az MDF-nek. A párt reagált a nyilatkozatra, és közölte, hogy ezáltal Lévai MDF-tagsága megszűnik.

MTI Itthon

Levélben lázadoznak tovább az elégedetlen MDF-esek

Az MDF budapesti választmányának több tagja csütörtökön úgy döntött, nem lépnek ki a pártból, hanem levelet küldenek a párt elnökségének és az országos választmánynak, melyben azt írják majd, jogszerűen hívták vissza tisztségéből Lévai Zoltán budapesti elnököt - értesült az az MTI csütörtökön.

A Waldorf-iskolák kérésére változtat az alternatív iskolákra vonatkozó új szabályokon a kormány

A Waldorf-iskolák kérésére változtat az alternatív iskolákra vonatkozó új szabályokon a kormány

Trump engedett a Huaweinek, de egyelőre senki nem mondja meg, hogy mennyit

Trump engedett a Huaweinek, de egyelőre senki nem mondja meg, hogy mennyit

Orban közölte, hogy ő véletlenül sem Orbán

Orban közölte, hogy ő véletlenül sem Orbán

Leszavazták a volt újpesti polgármester extra végkielégítését

Leszavazták a volt újpesti polgármester extra végkielégítését

Nevet vált a kormánykörök kedvenc tanácsadója

Nevet vált a kormánykörök kedvenc tanácsadója

Egykor Bill Gates és Steve Jobs nyerte el ezt a díjat, most egy magyar

Egykor Bill Gates és Steve Jobs nyerte el ezt a díjat, most egy magyar

Oldalanként egymillió forintért írhat tanulmányt Szijjártó testvérének cége

Oldalanként egymillió forintért írhat tanulmányt Szijjártó testvérének cége

Pert nyert a TV2 ellen László Imre, akit szexuális zaklatással vádoltak

Pert nyert a TV2 ellen László Imre, akit szexuális zaklatással vádoltak

Itt az új anyag, amely forradalmasíthatja a napelemgyártást

Itt az új anyag, amely forradalmasíthatja a napelemgyártást

Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Összekeverte a két Zrínyi Miklóst egy KDNP-s a parlamentben

Összekeverte a két Zrínyi Miklóst egy KDNP-s a parlamentben

A címlapról ajánljuk