Hivatalos: 525 lóerővel itt a V8-as új Land Rover Defender
A közelmúltban teljesen megújult brit terepjárót egy kompresszor segíti hozzá az igen komoly teljesítmény eléréséhez.
A közelmúltban teljesen megújult brit terepjárót egy kompresszor segíti hozzá az igen komoly teljesítmény eléréséhez.
Kíváncsiak voltunk, hogyan muzsikál a gyakorlatban egy modern Jeep, így nemcsak aszfalton, hanem sárban és homokban is vallatóra fogtuk a komoly múlttal rendelkező Wrangler Rubicon új változatát.
Az új Defender nagyon más lett, mint az egészen a második világháború utáni évekig visszaeredeztethető elődje, de valahogy mégis megőrzött valamennyit annak semmi máshoz sem hasonlítható karakteréből.
Itt a megoldás azoknak, akik az új Defendert gyári állapotában egy kicsit talán unalmasnak tartják.
Itt a megoldás azoknak, akik egy kicsit britté alakíttatnák az apró japán terepjárót.
A Defender sarkos formája a múlté, és úgy tűnik, még a tuningműhelyek is csak keresgélik, mit lehet kezdeni az újdonsággal.
A kultikus terepjáró újgenerációs modelljének legolcsóbb változatért valamivel több mint 17,5 millió forintot kell fizetni – minimum.
Első ránézésre azért átörökítettek sok mindent a Defender jellegzetes karakteréből, miközben látszik, hogy manapság inkább a luxus, mint a nyerseség a menő.
A sokak által várva várt terepjárót előbb láthatjuk építőkockákból álló változatban, mint valós önmagában.
Élet a halál után, vagyis a több évtizednyi gyártást követően nemrég leállított modellből most készült egy igen különleges változat.
A gépben összesen 234 kilométer van, annak egy része végül is még filmen is dokumentált.