MTI Itthon

MSZP: "a feudalizmusnak vége"

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy ne rombolja tovább a demokrácia és a köztársaság 1989-ben kiharcolt alapértékeit, az alkotmányozás helyett pedig fogjon hozzá az ország számára sürgetően fontos problémák megoldásához.

hvg.hu Itthon

Eltussolt gyorshajtás: Deutsch nem emlékszik, Juszt szerint csacsiság

Juszt László szerint csacsicság, hogy egy gyorshajtás miatt indított szabálysértési ügyét a rendőrök elsikálták volna. Deutsch Tamás pedig nem emlékszik arra, hogy ilyen megtörtént volna. Nem úgy két rendőr, akik éppen amiatt állnak bíróság előtt, mert érdemi intézkedés nélkül fektettek el szabálysértési ügyeket, állításuk szerint feletteseik utasítására.

hvg.hu Itthon

Lendvait gyorshajtás vádjával akarták lejáratni?

Lendvai Ildikó MSZP-s politikus szerdai közleményében az áll: újságírók azzal a hírrel kerestek meg, hogy egy bírósági tárgyaláson felmerült a neve, mint akit a volánnál ülve gyorshajtáson értek tetten, de ügyét "elsikálták".

MTI Itthon

Lendvai: a Fidesz bosszúja a gondolkodók ellen

A költségvetés a Fidesz kezében a bosszú eszközévé vált, a párt olyan műhelyeket akar ellehetetleníteni, amelyek önálló, kritikus gondolkodásra képesek - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.

MTI Itthon

Lendvai Ildikó részben igazat adott a Fidesznek

Hétfőn késő este a parlamentben lezajlott a három fideszes képviselő által jegyzett Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról című határozati javaslat részletes vitája. A vita során az MSZP részéről Lendvai Ildikó, a párt volt elnöke vitte a szót. Őt kérdeztük.

Vélemény

MSZP-dilemma: tovább előre a járhatatlan úton?

A magukat szocialistáknak vallók állnak a hazai politika országútján, előttük útelágazások, s tele kétellyel találgatják: vajon melyik lehet a 21. századi szocialista? Az egyik tábla jobbra irányít, a másik balra, s van, amelyik „útépítés” felirattal kecsegtet. Van, ami az út végét jelzi: zsákutca.

MTI Itthon

Az MSZP "fékjavító programot" hirdet

"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.

MTI Itthon

Magyarországi pártvélemények a szlovák választásról

A nem hivatalos választási végeredmény alapján a két eddigi és újra parlamentbe jutott koalíciós párt (Smer és a SNS) és a négy ellenzéki párt (SDKU, a SaS, KDH, Híd) között a mandátumok megoszlása 71-79 az ellenzék javára a szlovák parlamentben. Az MKP viszont nem jutott be, e tények kapcsán a magyarországi pártok is kifejtették a véleményüket.

MTI Itthon

Öt javaslatból álló médiacsomag a Ház előtt

Öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek fideszes képviselők pénteken. Kezdeményezik a többi között a Közszolgálati Közalapítvány létrehozását a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tanácsadó testületének jogutódjaként. Az előterjesztés szerint a közmédiumok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak, de önállóak maradnak.

MTI Itthon

Lendvai: a Fidesz médiadiktátumot tervezett

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz médiával kapcsolatos törvényjavaslatai három célt szolgálnak: az einstandolást, a fideszes káderek bebetonozását és a paritás megszüntetését, valamint a közmédiumok és az MTI politikai irányítását.

MTI Itthon

Lendvai: a Fidesz megbukott hitelességből

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért.

1 2 3 4 5 6 7
10
Van baj, a BKV zárolt pénzt kér pár új buszra

Van baj, a BKV zárolt pénzt kér pár új buszra

Momentumos is bekerült az Európa-csapatba

Momentumos is bekerült az Európa-csapatba

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Sebestyén Balázsék buckalakóknak nevezték a lomizókat

Sebestyén Balázsék buckalakóknak nevezték a lomizókat

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Kórházba került Törőcsik Mari

Kórházba került Törőcsik Mari

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Tanácsköztársaság lett a tanácstalan köztársaságból

Tanácsköztársaság lett a tanácstalan köztársaságból

Észak-Korea megint megsértődött

Észak-Korea megint megsértődött

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Dermesztő látványra készülnek az olvadó Himaláján

Dermesztő látványra készülnek az olvadó Himaláján

A címlapról ajánljuk