MTI Világ

Ma tehet esküt az új amerikai védelmi miniszter

Az amerikai kongresszus támogatásáról biztosította Chuck Hagel védelmi miniszterré való kinevezését. A szövetségi felsőház 58:41 arányban szavazta meg kedden, hogy ő legyen a Pentagon vezetője. Mindössze négy republikánus szenátor szavazott együtt a többségben lévő demokratákkal, pedig a jelölt korábban Nebraska állam republikánus szenátora volt.

MTI Világ

Komoly bajba kerülhet az amerikai haderő márciusban

Jelentősen gyengítheti az Egyesült Államok katonai készültségét, ha a kongresszus nem akadályozza meg, hogy március 1-jén életbe lépjen a költségvetési tételek automatikus csökkentése - jelentette ki pénteken, Leon Panetta leköszönő védelmi miniszter ünnepélyes búcsúztatásán Barack Obama amerikai elnök.

MTI Világ

Panetta: nem volt idő beavatkozni Bengáziban

A bengázi amerikai konzulátus elleni támadás gyorsasága miatt az amerikai fegyveres erők nem tudtak idejében beavatkozni, hogy megmentsék az ott életét lévő négy amerikait - mondta csütörtöki szenátusi meghallgatásán Leon Panetta leköszönő amerikai védelmi miniszter.

MTI Világ

Hivatalos: a nőket is engedik harcolni az amerikaiak

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter hivatalosan is bejelentette csütörtökön, hogy eltörölteti az Egyesült Államok haderejében a nők közvetlen harctevékenységére vonatkozó tilalmat. Támogatói szerint a lépés történelmi jelentőségű a nemek teljes egyenjogúsága felé. A minisztérium célja, hogy a katonai feladatokat a leghozzáértőbb és legjobban képzett emberek lássák el - olvasható Panetta közleményében.

MTI Világ

Pokolgép robbant Afganisztánban Panetta látogatása után

Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylő egy dél-afganisztáni NATO-támaszpont közelében, nem sokkal Leon Panetta amerikai védelmi miniszter látogatása után. Két ember meghalt, tizenhatan megsebesültek- közölték afgán és NATO-illetékesek csütörtökön.

MTI Világ

Allen tábornok és Jill Kelley 60-70 emailjét vizsgálják

Két és fél héttel azután, hogy Leon Panetta amerikai védelmi miniszter elrendelte az afganisztáni NATO-erők parancsnoka, John Allen tábornok és a floridai magasabb körökben ismert Jill Kelley elektronikus levelezésének vizsgálatát, a nyomozás 60-70 e-mailre szűkült le - közölte szerdán a Pentagon egy neve mellőzését kérő tisztségviselőjére hivatkozva.

MTI Világ

Itt az újabb botrány a CIA-ügy után

Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Leon Panetta amerikai védelmi miniszter bejelentette szerdán, hogy lefokoz egy éppen nyugállományba vonuló, négycsillagos tábornokot hűtlen kezelésért, és visszaköveteli tőle a pazarló útjaira költött több tízezer dollárt.

MTI Világ

Panetta szerint az afgánoknak hálásnak kellene lennie

Élesen bírálta az afgán elnököt az amerikai védelmi miniszter. Leon Panetta szerint Hamid Karzainak inkább köszönetet kellene mondani az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erőknek, ahelyett, hogy kritizálná őket.

MTI Világ

Egészségesnek tűnik a leendő kínai elnök

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter szerdán találkozott Hszi Csin-ping kínai alelnökkel, a pártfőtitkári és államelnöki poszt várományosával, akinek kéthetes eltűnése találgatások sorához vezetett egészségi állapotával, illetve a kínai vezetőváltással kapcsolatban.

MTI Világ

Panetta: Magyarország erős szövetséges

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter mintegy egyórás megbeszélésen fogadta a Pentagonban Hende Csaba honvédelmi minisztert. Hende azt mondta, a Pentagon vezetője nem hozta szóba az azeri baltás kiadatási ügyét.

hvg.hu Világ

Több frontos küzdelem jöhet: küszöbön az izraeli-iráni háború

Heteken belül támadást indíthat Izrael Irán ellen, hogy megsemmisítse atomlétesítményeit. Elképzelhető, hogy most is csak fenyegetőzésről van szó, mindenesetre Jeruzsálemben már gázmaszkokat vásárolnak és a háború izraeli áldozatainak számán spekulálnak. A támadás terve az izraelieket is megosztja, valaki kiszivárogtatta a haditervet is.

MTI Világ

Panetta: lépjen Pakisztán az iszlamista fegyveresekkel szemben

A Pakisztán területén rejtőző iszlamista fegyveresek elleni fellépésre szólította fel Iszlámábádot csütörtökön az amerikai védelmi miniszter. "Nagyon fontos, hogy Pakisztán lépéseket tegyen. Ez egyre jobban aggaszt minket" - mondta Leon Panetta arra utalva, hogy Pakisztán az Egyesült Államok szerint menedéket nyújt területén az Afganisztánban tevékenykedő fegyveres felkelőknek. "Fogytán a türelmünk" - tette hozzá.

MTI Világ

Kigyulladt egy gépkocsi Panetta érkezésekor Afganisztánban

Valószínűleg merénylet szándékával megközelítette az amerikai védelmi miniszter repülőgépét egy férfi Afganisztánban a Pentagon és a NATO közlése szerint; robbanás nem történt, Leon Panetta és kísérete nem sérült meg.

MTI Világ

Afganisztánban van Panetta, több helyen robbantottak

Több merénylet is volt szerdán Afganisztánban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter látogatásával egy időben. A dél-afganisztáni Hilmend tartományban egy kisbusz 8 utasa halt meg, amikor felrobbant egy pokolgép az út mellett.

1 2
Borkai az ügyei elévülésére játszhat és ez veje miatt Orbán érdeke is lehet

Borkai az ügyei elévülésére játszhat és ez veje miatt Orbán érdeke is lehet

"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Borkai Zsolt nem tette meg, mi nyilvánosságra hozzuk a vagyonnyilatkozatát

Borkai Zsolt nem tette meg, mi nyilvánosságra hozzuk a vagyonnyilatkozatát

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Radar 360: a Fidesz drukkol Karácsonynak, a törökök engedtek az USA-nak

Radar 360: a Fidesz drukkol Karácsonynak, a törökök engedtek az USA-nak

Kinyomtattak egy komplett hajót – videó

Kinyomtattak egy komplett hajót – videó

Papírpalack fejlesztésébe szállt be a Coca-Cola

Papírpalack fejlesztésébe szállt be a Coca-Cola

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Rákkeltő anyag van a talajban Borsodban, be kellett zárni egy ásványvízkutat

Rákkeltő anyag van a talajban Borsodban, be kellett zárni egy ásványvízkutat

A címlapról ajánljuk