Itthon

Valódi civilek követelik a jegybank milliárdjait

A "Százezren a civilek százmilliárdjáért" nevű Facebook-csoport azt követeli, hogy a Magyar Nemzeti Bank a nyereségéből még ebben az évben 100 milliárd forintot csoportosítson át a nem általa létrehozott civil szervezetek támogatására.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor kiderült, hogy Orbánék ismét óriási oktatási átverésre készülnek

Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: országszerte diákok és tanárok tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája miatt, de közben kiderült, Orbánék újabb erőszakos trükkre készülnek; az Iszlám Állam megfenyegette Magyarországot is, de a kormány állítólag nem csinált be; a Kúria kiszúrt Matolcsy Györgyékkel, amikor a jogszerűséget választotta; közben Csobánkán egy ló esett le egy erkélyről, de senki sem tudja, hogy került oda.

hvg.hu Gazdaság

Eladták az MKB Bankot, titkolják, kinek - súlyos pletykák terjednek

Eldőlt, ki veheti meg az államtól az MKB Bankot, de az új tulajdonos kilétét csak később fedi fel a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB) – írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Portfolio. A pletyka szerint az MNB-alapítványok tennék rá a kezüket az MKB-ra, de ezt tagadták a jegybanki vezetők és az alapítványok is.

hvg.hu Itthon

Oszkó: „Nem vagyok miniszterelnök-aspiráns”

Az ellenzék tehet róla, hogy nem képes politikai alternatívát felmutatni, pedig akkorra a forrásbőség, hogy aki nem lopja el a fejlesztési pénzek kétharmadát, annak nyert ügye van a kormányzásban. Oszkó Péter interjút adott a Vasárnapi híreknek.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Nagy Márton: Magyarországon nincs árfolyamküszöb

"Légből kapott az a gondolat, hogy Magyarországon létezik árfolyamküszöb" – mondta a jegybank alelnöke arra, hogy úgy tűnik, mintha a jegybank nem engedné 310 forint alá az euróárfolyamot. Nagy Márton nem tartja szerencsésnek, hogy az S&P hitelminősítő értékelésében politikai kérdésekkel is foglalkozik.

hvg.hu Gazdaság

Újabb százmilliókat kaptak az MNB-alapítványok

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 300 millió forintot juttatott három Pallas Athéné alapítványának, a Matolcsy György jegybankelnök kuratóriumi elnöksége alatt álló Domus Animaenak, valamint a Domus Concordiaenak és a Domus Innovationisnak január végén – írta a Világgazdaság. A lap szerint immár a 280 milliárd forintot közelíti a Pallas Athénék összvagyona.

Seres László Vélemény

Seres: A bukás

Ha emblematikus példát keresnénk a bukás okára, véletlenül sem találnánk jobb példát a barátságos kuvasznál, aki hajszálpontosan elvezetett gazdájához.

hvg.hu Gazdaság

Az MNB-alapítvány szerint nem lesz wellness-részleg budai székházában

A Várnegyedben, az Úri utcában alakítaná ki székházát az MNB egyik alapítványa, de a Várhegy alatti pincerendszerben medencét és szaunákat is kialakítanának, innen egy 160 méteres alagút vezetne ki az Attila útra - írja a 444.hu. Az alapítvány tagadta, hogy medencét és szaunát terveztek volna az épületbe, szerintük csak fel szeretnék újítani.

hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: Áder nem fogja aláírni az MNB-törvényt

A napilap információi szerint már a kormánypártiak is biztosra veszik, hogy Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni a törvényt, mely szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványaihoz kerülő közpénzek "elveszítik közvagyon jellegüket".

hvg.hu Itthon

Már tudjuk, ön mikor akadt ki a Fidesz húzásaitól

Az a szomorú hírünk van, hogy a Fidesztől a legutóbbi hetekben látott ámokfutást részben magunknak köszönhetjük. Addig ugyanis, amíg a magyar választók maximálisan támogatják a Fidesz menekültpolitikáját, Orbánék sérthetetlennek érzik magukat.

MTI Itthon

Kövér szerint azért még közpénz, ami az MNB-alapítványoknál van

Kövér László egy interjúban azt mondta, szerinte igenis közpénz, amit az MNB-alapítványok kezelnek. Azt is mondta, az oktatásban ki kell iktatni a fékeket, és hogy ő személy szerint támogatná a kötelező sorkatonai szolgálat újrabevezetését, de ma nem olyan a helyzet, hogy ezt fel lehessen vetni.

hvg.hu Itthon

Fideszdemokrácia: mi volt 2016 eddigi legdurvább húzása?

Emlékeznek még, amikor pár évvel ezelőtt Orbán Viktor azt állította, hogy konszolidációs időszak következik az ország életében? Valahogyan nincs olyan érzésünk, hogy ez egy percre is bekövetkezett volna, az utóbbi hetek botrányai pedig kifejezetten azt a benyomást keltik, hogy a kormány dúvadként söpör el mindent, ami az útjába áll. Szavazzon, melyik volt a legpofátlanabb politikai húzás!

hvg.hu Gazdaság

Péterfalvi nekiment az MNB ügyeit homályosító törvényjavaslatnak

Alkotmányossági aggályokat vet fel, szembemegy a bírósági és hatósági gyakorlattal az a fideszes törvényjavaslat, amely lehetővé tenné, hogy a jegybank alapítványainak közpénzköltéseit akár harminc évre titkosítsák - közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője.

hvg.hu Gazdaság

Az MTA közgazdászai kiakadtak az MNB-s alapítványokra

A hazai gazdaságtudományi felsőoktatást, a tudományos szabadságot és az oktatás-kutatás autonómiáját félti a jegybanki Pallas Athéné-alapítványoktól a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Bizottsága. A kormányzati felelősöket és az MTA vezetését is megszólító állásfoglalás kifogásolja azt is, hogy a több száz milliárd közpénzzel kistafírozott az MNB-s alapítványok úgy okoznak károkat a felsőoktatási intézményrendszernek, hogy teljesen átláthatatlanul és ellenőrizhetetlenül működnek. Ez utóbbira a legfrissebb bizonyíték, hogy az alapítványok annak ellenére sem adják ki a kért adatokat a Világgazdaság újságírójának, hogy jogerősen erre kötelezte őket egy jogerős, végrehajtásában sem felfüggesztett ítélet.

1 2 3 4 5 6 7 8
Theresa May: Utolsó, legnehezebb szakaszukban vannak a Brexit-tárgyalások

Theresa May: Utolsó, legnehezebb szakaszukban vannak a Brexit-tárgyalások

Kelet-ukrajnai szakadár választáson volt megfigyelő egy jobbikos politikus

Kelet-ukrajnai szakadár választáson volt megfigyelő egy jobbikos politikus

Most derült ki: volt egy hiba a Facebookon, amellyel (megint) adatok tömkelegéhez férhettek hozzá, az önéihez is

Most derült ki: volt egy hiba a Facebookon, amellyel (megint) adatok tömkelegéhez férhettek hozzá, az önéihez is

Féltik a munkahelyüket a Nagy-Britanniában dolgozó külföldiek a Brexit miatt

Féltik a munkahelyüket a Nagy-Britanniában dolgozó külföldiek a Brexit miatt

Mesterházy kiakadt: Karácsony nem őszinte, lenéz minket?

Mesterházy kiakadt: Karácsony nem őszinte, lenéz minket?

A Jó, a Rossz és a Csirke: itt a szezon legmenőbb karácsonyi reklámja

A Jó, a Rossz és a Csirke: itt a szezon legmenőbb karácsonyi reklámja

Itt van az év legjobb munkahelyeinek listája

Itt van az év legjobb munkahelyeinek listája

Több pilóta is azonosítatlan, fényes repülő tárgyat látott

Több pilóta is azonosítatlan, fényes repülő tárgyat látott

Mennyei megyei: belerúghattak a piros lapokat osztogató bíróba Sokorópátkán

Mennyei megyei: belerúghattak a piros lapokat osztogató bíróba Sokorópátkán

Úgy érzi, nem elég kreatív? Próbálja ki ezt a 6 tippet!

Úgy érzi, nem elég kreatív? Próbálja ki ezt a 6 tippet!

Magyar munkások verekedtek össze egy svájci hajón

Magyar munkások verekedtek össze egy svájci hajón

A címlapról ajánljuk