MTI Itthon

Mi történt Mekk Elek és Tévé Maci jogaival?

A Magyar Televíziónak (MTV) a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint ki kell adni a hetvenes-nyolcvanas években készített több báb- és rajzfilm másodhasznosítási szerződésének adatait.

MTI Itthon

Díjcsökkentés: az indítványok visszavonását javasolja két ORTT-tag

A médiahatóság működőképességének megőrzése érdekében vonja vissza a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentésére tett indítványát mindkét javaslattevő testületi tag - kezdeményezte keddi keltezésű, az MTI birtokába jutott írásos felvetésében Szalai Annamária és Tirts Tamás.

HavariaPress Itthon

Bombával fenyegették meg a tévészékházat

Bombarobbantással fenyegették meg ma reggel a Magyar Televíziót Budapesten, emiatt a köztévé mindkét székházát ki kellett üríteni - értesült a HavariaPress. A bombakutatás nemrégen befejeződött, s mivel az egyenruhások semmit nem találtak, a dolgozók visszatérhettek az épületekbe.

hvg.hu Itthon

Az MTV a választásra készül

Tematikus műsorsorozattal és élő közvetítéssel is készül az európai parlamenti választásokra a Magyar Televízió, amely bemutatja az országos listát állított pártokat, a voksolás estéjére pedig nagyszabású műsort sugároz - közölte a köztelevízió.

MTI Itthon

MTV: ismét sikertelen az elnökválasztás

Ismét sikertelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat - értesült a szerda délutáni eredményhirdetés után kuratóriumi tagoktól az MTI.

MTI Kult

Végül Ádok Zoltán indul az Eurovíziós Dalversenyen

Ádok Zoltán képviseli Magyarországot Tánclépés (Dance With Me) című dalával az Eurovíziós Dalversenyen májusban Moszkvában - jelentették be hétfőn Budapesten, a Magyar Televízió (MTV) sajtótájékoztatóján.

1
10 11 12 13 14 15 16
Ez az öt szám lehet a kiút a kánikulából

Ez az öt szám lehet a kiút a kánikulából

“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”

“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”

Karácsony Gergely 34,8 fokot mért a felújított hármas metróban

Karácsony Gergely 34,8 fokot mért a felújított hármas metróban

Magyar leleményesség: íme a 635 lóerős új Bentley kombi változata

Magyar leleményesség: íme a 635 lóerős új Bentley kombi változata

Gigantikus, lebomló festményt festettek az Eiffel-torony lábához

Gigantikus, lebomló festményt festettek az Eiffel-torony lábához

Már egy fideszes vezető is besokallt a kormánypárti médiától

Már egy fideszes vezető is besokallt a kormánypárti médiától

Az RTL-hez futott be a fenyegető videó, a feltöltője börtönbe kerülhet miatta

Az RTL-hez futott be a fenyegető videó, a feltöltője börtönbe kerülhet miatta

Leszúrta egy 13 éves lány az apját Galgahévízen

Leszúrta egy 13 éves lány az apját Galgahévízen

Ferenc pápa is megszólalt: azonnal lépni kell a globális felmelegedés ellen

Ferenc pápa is megszólalt: azonnal lépni kell a globális felmelegedés ellen

A rajtra várva törte el a lábát a Tour de Hongrie legpechesebb versenyzője

A rajtra várva törte el a lábát a Tour de Hongrie legpechesebb versenyzője

Nagyon hasznos funkció került a Google Dokumentumokba

Nagyon hasznos funkció került a Google Dokumentumokba

A címlapról ajánljuk