hvg.hu Itthon

Farkas Flórián a Magyar Hírlapban megmondta, kire szavazzanak a cigányok

Botrányai miatt jó ideje csak ritkán és akkor is kizárólag kormánypárti szerkesztőségeknek nyilatkozik Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. Most a Magyar Hírlapot "tisztelte meg" azzal, hogy interjút adott, benne a Fidesz melletti erős kampányolással és persze némi sorosozással.

Gergely Zsófia Itthon

Bayer csak a kezdet: újabb átigazolás a Magyar Időkhöz

Nem Bayer Zsolt az egyetlen, aki a Magyar Hírlaptól a Magyar Időkhöz igazol: Pindroch Tamás eddigi főmunkatárs is követi – tudta meg a hvg.hu. Szakmai körökben az a hír terjed, hogy további váltások is várhatóak, további hírlaposokat csoportosíthatnak át a nem hivatalos kormánylaphoz.

hvg.hu Itthon

Súlyos Vona–Gyurcsány-reklámmal tért vissza a CÖF

A CÖF is bekapcsolódott Vona Gábor lejáratásába, a korábbi bohócos hirdetéseket újratöltve immár Gyurcsány Ferenccel együtt ábrázolják a Jobbik elnökét. A szerdai Magyar Hírlapban talált hirdetés felirata: Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra.

MTI Gazdaság

Nem foglalkozik a végrendelettel a magyar

Száz ember közül mindössze négynek van végrendelete Magyarországon, és meglepő módon az életkor előrehaladtával egyre kevesebben tartják fontosnak, hogy döntsenek ingóságaik, ingatlanjaik sorsáról.

MG-NIZS Itthon

Puccs, pénz, politika - a magyar sajtó fekete napjai

Nagyon ritka volt a rendszerváltás utáni magyar sajtóban, hogy egy kiadó – a gyanú szerint politikai nyomásra, ám ezt mindig pénzügyi okokkal magyarázva - egyik napról a másikra bezár egy lapot. Példák azonban vannak. Szomorú történetek következnek.

1 2 3 4 5 6 7
10
Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Szarvas vitte el egy vadász puskáját Csehországban

Szarvas vitte el egy vadász puskáját Csehországban

Varga Mihály: Jövő májustól lehet gyorsabban feloldani a korlátozásokat

Varga Mihály: Jövő májustól lehet gyorsabban feloldani a korlátozásokat

Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét

Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Radar360: Helyzet van a választási törvény és George Clooney körül

Farkas Zoltán: Micsoda különbség!

Farkas Zoltán: Micsoda különbség!

Szarvas vitte el egy vadász puskáját Csehországban

Szarvas vitte el egy vadász puskáját Csehországban

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával