hvg.hu Kult

A Magyar Színházi Társaság nyílt levélben akadt ki az állami kitüntetések miatt

"A szakma ilyen mérvű semmibevétele még sosem fordult elő" írták, miután szembesültek vele, hogy hiába terjesztették fel szakmai szempontok alapján a kollégáikat például a Jászai Mari-díjra, végül senki nem kapott kitüntetést. Nem példa nélküli az eljárás, a napokban lemondott a Munkácsy-díj bizottság egyik tagja, de méltatlanul bánt el az állam Udvardy Annával is.

Szentgyörgyi Rita Kult

„Nem akartam a Nemzeti Színház igazgatója lenni”

A kompromisszumkeresést nem tartja megalkuvásnak. Bár tudja, hogy a Magyar Teátrumi Társaság abszolút uralja most a magyar színházat, szót tud érteni Vidnyánszky Attilával. Nemrég megjelent önéletrajzi kötetében szót ejt a Nemzeti Színház körüli sérelmeiről, és arról is, megérte-e a karrierje miatt cserbenhagyni élete legfontosabb szereplőit. Jordán Tamással beszélgettünk.

Kult

Balázs Péter is bekerült a POSZT zsűrijébe

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijének delegálási módját a fesztivál körül kialakult botrány miatt módosítottak. A nyolctagú testületbe négy tagot önállóan a Magyar Teátrumi Társaság, négyet pedig a Magyar Színházi Társaság jelöl. Csáki Judit nem került be most sem.

hvg.hu Kult

A buzilobbis Kerényi leváltását kérik Orbántól

A Magyar Színházi Társaság érdekvédelmi szervezet mélyen elítéli Kerényi Imre buzilobbis nyilatkozatát. Szerintük kirekesztő megnyilvánulásait Kerényi Imre nem magánemberként, hanem miniszterelnöki megbízottként tette. A dramaturg hallgatók is üzentek a miniszterelnöki megbízottnak: "ha mi lettünk volna Kerényi Imre dramaturgjai, akkor azt a beszédet kihúztuk volna".

MTI Kult

A zárolások feloldását kérik a színházak

Az előadóművészeti szervezeteket sújtó kormányzati zárolások feloldására kéri Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert a Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöke.

Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után

Meggyanúsítottak valakit Karácsony kampányrendezvényének megzavarása után

A műgyűjtés királynőjének örököse is beleszeretett Moholy-Nagy sokoldalúságába

A műgyűjtés királynőjének örököse is beleszeretett Moholy-Nagy sokoldalúságába

Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba

Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba

„El a kezekkel a Katona József színháztól!” - Sándor Iván üzenete

„El a kezekkel a Katona József színháztól!” - Sándor Iván üzenete

Ezt a hat számot nem találta el senki

Ezt a hat számot nem találta el senki

Sport és aranyér: nem mindegy, hogy hogyan és mit edzünk!

Sport és aranyér: nem mindegy, hogy hogyan és mit edzünk!

Feje tetejére áll az egészségügy a következő években, ha végre kezünkbe vesszük az irányítást

Feje tetejére áll az egészségügy a következő években, ha végre kezünkbe vesszük az irányítást

A megkéselt tanárnő megbocsát diákjának

A megkéselt tanárnő megbocsát diákjának

A nagy érdeklődés miatt a Madách térre tették át a hétfői tüntetést

A nagy érdeklődés miatt a Madách térre tették át a hétfői tüntetést

Van pénz a magyar egészségügyben, és most a 4iG kap belőle

Van pénz a magyar egészségügyben, és most a 4iG kap belőle

A címlapról ajánljuk