MTI Világ

A szlovák külügyminiszter is ENSZ-főtitkár akarna lenni

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter napokon belül bejelenti, hogy indul az ENSZ-főtitkári posztért – írta hétfőn a pozsonyi Pravda a kormányzó Irány - Szociáldemokrácia párt egyik meg nem nevezett forrására hivatkozva.

MTI Világ

Lajcák: bocsánatot kérhetünk a szlovákiai magyaroktól

Ma már elképzelhető, hogy Szlovákia és Magyarország kiegyezzen a Benes-dekrétumok ügyében - állítja Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter abban az interjúban, amely a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című cseh napilapokban jelent meg hétfőn.

MTI Világ

Lajcák: nem söpörjük szőnyeg alá a vitákat

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint Pozsony és Budapest nem söpri szőnyeg alá a vitás kérdéseket, mindössze arról van szó, hogy ezek miatt nyilvánosan nem támadják egymást és nem kürtölik velük tele a sajtót.

MTI Világ

Martonyi szerint a látszatnál jobb a magyar-szlovák viszony

Sokkal jobbnak nevezte a külügyminiszter pénteken a magyar-szlovák kapcsolatokat annál, amilyennek látszanak. Martonyi János szlovák kollégájával tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a vitás kérdések megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között.

MTI Itthon

Orbánt Bukarestben, Ádert Bécsben várják ma

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről tartandó mai bukaresti tanácskozáson, a szlovák külügyminiszter pedig Budapestre látogat, hogy Martonyi Jánossal egyeztessen. Áder Jánosnak Bécsben lesz ma dolga, ez lesz az első hivatalos külföldi útja köztársasági elnökként május 10-i beiktatása óta.

MTI Világ

Martonyi vendége lesz a szlovák külügyminiszter

Budapestre látogat pénteken Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, ez lesz az első hivatalos magyarországi útja Robert Fico kormányának hatalomra kerülése óta. A pozsonyi vendég várhatóan a határon túli magyarokról is tárgyal magyar kollégájával, Martonyi Jánossal.

MTI Világ

Martonyi Budapestre hívta Lajcákot

Budapesti látogatásra hívta meg Miroslav Lajcákot, az új szlovák kormány külügyminiszterét Martonyi János csütörtökön - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

MTI Világ

Szerencse, hogy Európa nem jön Gödöllőre?

Az Európai Külügyi Szolgálat szomszédságpolitikával foglalkozó vezető tisztségviselője kifejezetten szerencsésnek nevezte azt, hogy az EU keleti partnerségi csúcstalálkozója a lengyel elnökség idejére tolódott, mert most azt teljesen beárnyékolták volna az Európa déli szomszédságában zajló események - közölte az MTI-vel Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki hétfőn Brüsszelben folytatott megbeszélést Miroslav Lajcákkal.

MTI Világ

Lajcák: Budapestet figyelmeztették, hogy "sárba lépett"

Miroslav Lajcák szerint Budapest diplomáciai úton figyelmeztetést kapott az európai szervezetektől, hogy az állampolgársági törvény módosításával, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, hibát követett el.

1 2
Személyes fogadással tolta meg Orbán a Fidesz új polgármester-jelöltjeinek kampányát

Személyes fogadással tolta meg Orbán a Fidesz új polgármester-jelöltjeinek kampányát

Elektromos vezetőkkel kísérleteztek a tudósok, véletlenül megcsinálták a világ legsötétebb anyagát

Elektromos vezetőkkel kísérleteztek a tudósok, véletlenül megcsinálták a világ legsötétebb anyagát

Zebrafestésre kényszerítették Budakeszit

Zebrafestésre kényszerítették Budakeszit

Karácsony a megafonos vitáról: ismerem a főpolgármester sajátos stílusát

Karácsony a megafonos vitáról: ismerem a főpolgármester sajátos stílusát

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Hivatalos: újabb rendkívüli közgyűlést tart az MTA

Hivatalos: újabb rendkívüli közgyűlést tart az MTA

Meghátráltak a balatoni moszatok az őszi hűvöstől

Meghátráltak a balatoni moszatok az őszi hűvöstől

Kigyulladt egy mozdony a ferencvárosi pályaudvaron

Kigyulladt egy mozdony a ferencvárosi pályaudvaron

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett

Marabu FékNyúz: Harapás

Marabu FékNyúz: Harapás

Bayer nem kért bocsánatot, vádlott lett – videó

Bayer nem kért bocsánatot, vádlott lett – videó

A címlapról ajánljuk