hvg.hu Itthon

Kamuméter: Homolya 3,3 milliárdos bagatellje

Az ELIOS-féle minta máshol is felbukkant az OLAF-vizsgálat szerint, és ez a gyanú Homolya Róbertre is rávetült. Aki szerint 3,3 milliárd visszafizetése bagatell tétel.

hvg.hu Gazdaság

Kiderült, mikor tudta meg Tállai, hogy nyomoz a NAV az OLAF-os ügyben

Első körben a NAV-ért felelős államtitkár, Tállai András azt válaszolta Jávor Benedeknek, hogy nem tud adóhatósági nyomozásról, amit az OLAF feljelentése alapján indítottak volna a korrupcióellenes uniós támogatás megcsapolásával kapcsolatban, ám egy múlt heti levélből kiderült, mégiscsak tud róla.

hvg.hu Itthon

Népszabadság: Összeférhetetlen lehet Lázár János egyik munkatársa

Bizonyítható összeférhetetlenséget tárt fel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával, Homolya Róberttel kapcsolatban – értesült brüsszeli forrásból a Népszabadság. Az OLAF már közölte a tárcával a megállapításait, de Lázár János miniszter szerint a hivatal téved.

hvg.hu Gazdaság

Nem enyhül a szorítás Seszták körül

A Magyar Nemzet és a Népszabadság is napirenden tartja a Seszták Miklós fejlesztési miniszter körül felbukkant ügyeket. A Nemzet szerint a miniszter offshore-hátterű cége 20 milliós támogatást kapott az offshore-ellenes harc kellős közepette, a Népszabadság pedig nem talált arra bizonyítékot, hogy Seszták bármelyik egykori céges társa kérte volna, hogy ügyvédként és kültagként írjon alá céges dokumentumokat.

hvg.hu Gazdaság

Egyetlen eurócentet se hagyna veszni a kormány

„Magyarország egyetlen eurócentet sem fog veszíteni az uniós forrásokból” – mondta csütörtökön délelőtt Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős államtitkára egy háttérbeszélgetésen, amikor a kormány fejlesztési politikájáról beszélt. Brüsszelben heteken belül döntenek arról, hogyan büntetik az EU által szabálytalannak vélt útépítési projekteket.

hvg.hu Gazdaság

Gigatendert írt ki az NFÜ egy nappal a megszűnése előtt

Rendkívül nagy értékű közbeszerzést írt ki 18 hónapos időtartamra vonatkozóan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy nappal azelőtt, hogy megszűnt – számolt be a Kreatív Online. A kreatív-, pr-, médiás és közvéleménykutatási feladatokat is tartalmazó tender értéke közel hárommilliárd forint.

hvg.hu Gazdaság

Lázár döntött, bebuktak a napelemes pályázatok

Most már biztos, hogy nem építhetnek itthon naperőműveket uniós támogatással ebben a ciklusban. Módosították ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megújuló energiák felhasználását támogató pályázatát, méghozzá tíz hónappal annak lezárása után. Ennek alapján mégsem adnak támogatást napelemfarmok építésére, pedig sokan pályáztak – írja az Index.

hvg.hu Gazdaság

Megállt az uniós pénzek kifizetése az NFÜ-n!

Amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) oldalára kattint, úgy tűnhet, hogy az ott központi elemként szereplő, az európai uniós támogatási pénzek kifizetését jelző számláló irgalmatlan sebességgel pörög. Ergo: ömlik be a pénz a gazdaságba. Pedig a számláló valójában egyhelyben áll.

hvg.hu Gazdaság

Nem csak hatmilliárdot bukunk egy kormányhatározattal

A kormány "gazdaságpolitikai megfontolásból”, hirtelen megszüntette a nemrég uniós forrásokból elindított megújulóenergia-hitelprogramot. Nemcsak a 6 milliárd forintos EU-forrás, hanem a nyertes projektek is veszélyben vannak.

MLF Itthon

Beleszaladt a saját pofonjába a korrupció ellen küzdő párt

Még a botrány kirobbanása előtt távozott posztjáról az LMP-választmány azon tagja, akit az Átlátszó.hu hozott összefüggésbe egy Lázár János által az utolsó percben lefújt uniós pályázattal. A legkisebb ellenzéki pártban rettegnek az ügytől, ugyanis az LMP kifejezetten a korrupció elleni harcra építi a kampányát. A pártban jelenleg is folyik a vizsgálat, melyben maga Schiffer András frakcióvezető is bekapcsolódik, amint hazatér külföldi útjáról.

MTI Gazdaság

A kormány 50 milliárd forint után nyomoz

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást.

MTI Vállalkozás

Jön az új offshore-lista: sokan elveszthetik a támogatást

Holnap teszi közzé honlapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak az uniós támogatást elnyert cégeknek és civil szervezeteknek a listáját, amelyek eddig nem küldték vissza kitöltve az átláthatósági nyilatkozatot – írta a Világgazdaság.

hvg.hu Gazdaság

Az NFÜ véletlenül kiküldte egy pályázatának megoldókulcsait

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa elnézett egy excel táblát, és véletlenül kiküldte a fiatal vállalkozóknak szóló pályázat megoldókulcsait is. A hiba 1400 pályázót érint, a hivatal azt ígérte, hogy emiatt senkit nem fog hátrány érni az elbírálás során.

MTI Gazdaság

Brüsszel feloldotta a TÁMOP felfüggesztését

Az Európai Bizottság feloldotta a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) felfüggesztését: újraindult a Brüsszelbe eljuttatott számlák kifizetése, a héten 94 milliárd forint érkezett Magyarországra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

MTI Gazdaság

Nyilvánossá tette az offshore-gyanús cégek listáját az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton azoknak a cégeknek a listáját, amelyek a felszólítás ellenére nem nyilatkoztak arról, hogy kik a valódi tulajdonosaik. A listán mintegy 2500 cég neve szerepel, amelyek a mulasztás miatt elveszíthetik a korábban megítélt támogatásokat.

1 2 3 4 5 6 7 8
Strache megbukott, Hofer az osztrák radikálisok új vezére

Strache megbukott, Hofer az osztrák radikálisok új vezére

Főzzön velünk! – kínai darált marhahúsos tészta

Főzzön velünk! – kínai darált marhahúsos tészta

Ahol a romák és nyugdíjasok nélkül nincs kampány: meg tudja-e tartani a Fidesz Miskolcot?

Ahol a romák és nyugdíjasok nélkül nincs kampány: meg tudja-e tartani a Fidesz Miskolcot?

Orbán beszállt az önkormányzati választási kampányba

Orbán beszállt az önkormányzati választási kampányba

Rogán-Gaál Cecília hatalmas házat bérel Sarka Kata férjétől

Rogán-Gaál Cecília hatalmas házat bérel Sarka Kata férjétől

Bemutatjuk, kit állított Orbán Viktor az uniós ezermilliárdok szétosztásának élére

Bemutatjuk, kit állított Orbán Viktor az uniós ezermilliárdok szétosztásának élére

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

1 milliárd eurót fizet a Google, mert nem akart adót fizetni Franciaországban

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

Három hónapig még rács mögött maradnak a Szigeten elfogott holland dílerek

Három hónapig még rács mögött maradnak a Szigeten elfogott holland dílerek

Orbán beszállt az önkormányzati választási kampányba

Orbán beszállt az önkormányzati választási kampányba

Most már tényleg chipet ültetnének az agyunkba – ki jöhet ki jól belőle?

Most már tényleg chipet ültetnének az agyunkba – ki jöhet ki jól belőle?

A címlapról ajánljuk