Sipos Zoltán Kult

„Nem volt meg a képzettségünk, hogy új világot teremtsünk”

A Securitate brutálisan ellehetetlenített minden komolyabb szervezett ellenállást Romániában, és akkora volt az információhiány, hogy a lakosság többsége még csak nem is hallott a lengyel Szolidaritásról. A forradalom programjában, a Temesvári Nyilatkozatban is voltak naiv követelések, amelyekről nem tudták, hogy pontosan mit jelentenek, mint például piacgazdaság – mondta a hvg.hu-nak Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, aki ma már úgy gondolja, hogy szükségszerű volt az Iliescu-rendszer átmeneti időszaka. Épp csak nagyon elhúzódott. A napfény íze folytatódik.

hvg.hu Gazdaság

Úgy nézték a frank elszállását, mint Néró az égő Rómát

Ilyen dilettáns döntést ilyen borzasztóan kivitelezve még az afgán jegybank sem követne el – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő a svájci jegybank tegnapi lépését kommentálva, melynek során eltörölték a frank euróval szembeni árfolyamküszöbét. A szakértő szerint nem csak a saját hitelességüket rontották el, nem csak a svájci gazdaságnak adtak egy pofont, hanem a globális pénzügyi rendszert is veszélybe sodorták.

hvg.hu Gazdaság

Ördögi körbe kerültek Putyinék

Az orosz részvények és vállalati kötvények olcsónak tűnnek, és lehet, hogy tényleg azok is, de Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint a helyzet előbb rosszabb lesz, és csak utána jobb. Az Oroszország elleni szankciók miatt ugyanis finanszírozási-likviditási válság van kialakulóban, aminek következményei beláthatatlanok.

hvg.hu Gazdaság

Ekkor ütne be igazán az ebola

A legfontosabb – sokak által nem értett lényegi elem az –, hogy nem kell ahhoz nagyon sok embernek megbetegednie ebolával, hogy a gazdaság iszonyú összeomlást szenvedjen el. Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint elég az, ha kialakul az a percepció, hogy az ebola terjed, és viszonylag könnyen el lehet kapni. Bár az ebolaszakértők szerint nehezen, csak cseppfertőzéssel terjed, elég, ha az emberek ezt nem így gondolják.

hvg.hu Gazdaság

Így rombolja le a jövőjét Magyarország

Alig van olyan OECD-tagállam, mely GDP-arányosan kevesebbet költene oktatásra, mint Magyarország. Minden előretekintő állam fokozza, de minimum magasan tartja az oktatásra való költést, mert az befektetés a jövőbe és bőven megtérül majdani adó- és járulékbevételekben.

hvg.hu Vélemény

Akkor most mi is a gond a Szabadság téri emlékmű felirataival?

Nincs teljesen igaza Radnóti Zoltánnak, ugyanis a héber "korbán" kifejezés használata helyes, a két sort azonban a Szabadság téri emlékművön valóban felcserélték, a mondat a jelenlegi formájában valóban értelmetlen. Az orosz és az angol felirattal is vannak gondok – írja a pilpul.net-en Sturovics Andi, hebraista.

hvg.hu Itthon

Kivételezett az MTI a Napi Gazdaság főszerkesztőjével

Bár a Napi Gazdaság főszerkesztőjének közleményét hétfőn lehozták, az MTI nem volt hajlandó közzétenni a Vastagbőr blog újságíró-főszerkesztőjének közleményét. Az újságíró panaszt tesz az MTI ellen.

hvg.hu Itthon

Tanuljon pingvinezni Gyurcsány Ferenctől

Pingvinezés, helikopterezés, tesztoszteronozás, fistpumping – a mulatozó Gyurcsány Ferencről egyszerűen nem lehet levenni a szemünket. A Hír24 fantasztikus gifekben mutatja meg a DK-elnök tánclépéseit.

hvg.hu Itthon

Lakner: "Minden marad, ahogy volt"

"Az óriási csatazaj közepette minden marad, ahogy volt" – értékelte az EP-választásokat Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán nem fog megijedni Gyurcsány sikerétől, az LMP a jövő váltópártjától igen messze van, a Jobbik pedig úgy beszél saját váltópártságáról, hogy 850 ezer szavazat választja el a Fidesztől.

hvg.hu Itthon

Semjén Zsolt és a gánti vadászház

Az Átlátszó.hu arra volt kíváncsi, hogy a nagy vadász hírében álló miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt énektanári munkája mellett egyházzenészként tevékenykedő felesége milyen jövedelemből vett telket, és épített rajta egy nagy vadászházat Gánton.

hvg.hu Vállalkozás

226 milliót szántak rá, de minek?

Még a két évvel ezelőttinél is kevesebb a bérlő és a vevő a Hold utcai csarnokban – írja a Város Szíve blog, mely szerint érzékelhető eredmény nélkül verték el a tanyafejlesztési pénzt a belvárosban.

hvg.hu Vállalkozás

Ki tudja, mire költi az iparkamara a befizetett pénzt

Valamennyi cégvezetőt izgatja, hogy mire költi az Iparkamara azt az évi ötezer forintot, amit kénytelenek befizetni, mert ha nem teszik, most már a NAV hajtja be a pénzt. Az Átlátszó rákérdezett, hogy hányszor 5000 forint folyt be a budapesti kamarához, és mire költik az összeget, de elutasító választ kaptak, így beperlik őket.

hvg.hu Vélemény

"A Majdan projektet is Moszkvában tervezték meg"

Petro Hojsz ungvári ukrán újságíró a Cinknek készített elemzésében azt fejtegeti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök semmi esetre sem engedné ki a kezéből Ukrajna feletti befolyását, és a kijevi események mögött is már csakis ő állt.

1 2 3 4 5 6 7
230
A Sziget még egy taxiscéggel leszerződött

A Sziget még egy taxiscéggel leszerződött

Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított egy olimpikon

Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított egy olimpikon

Öt autó ütközött az M0-son

Öt autó ütközött az M0-son

Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Új rekord: 900 ezer kilométert mentek egy Teslával

Új rekord: 900 ezer kilométert mentek egy Teslával

Megnyirbálja az OKJ-tanfolyamokat a kormány

Megnyirbálja az OKJ-tanfolyamokat a kormány

Valamire készül a Facebook, különleges csapatot épít

Valamire készül a Facebook, különleges csapatot épít

Hogyan működik a csordaszellem? És miként hasznosíthatjuk ezt?

Hogyan működik a csordaszellem? És miként hasznosíthatjuk ezt?

Leveteti a Soros-plakátokat Márki-Zay fideszes kihívója

Leveteti a Soros-plakátokat Márki-Zay fideszes kihívója

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

Lejárt a kilakoltatási moratórium, ismét elharapódzott a végrehajtás

Lejárt a kilakoltatási moratórium, ismét elharapódzott a végrehajtás

A címlapról ajánljuk