MTI Világ

Több mint 20 női holttestet találtak egy gumicsónakban

A holttestekre egy Földközi-tengeren hányódó gumicsónakban talált rá az egyik nemzetközi egészségügyi segélyszervezet. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint hétfőig idén 79 861 menekült és migráns érkezett Olaszországba tengeri úton, elsősorban Líbiából. A veszélyes úton eddig majdnem 3000, Európába tartó ember vesztette életét vagy tűnt el.

hvg.hu Itthon

Keményen bírálta Magyarországot a Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke

A Nemzetközi Migrációs Szervezet elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, a szigorú magyar intézkedések és szabályozások is felelősek abban, hogy a menekültek súlyos döntésekre kényszerülnek és az embercsempészek segítségével próbálják elhagyni az országot, utalva ezzel az Ausztriába tartó kamionban megfulladt 71 szíriai menekültre.

MTI Világ

Újabb három hajó kerülhetett bajba a Földközi-tengeren

A Nemzetközi Migrációs Szervezet úgy tudja, hogy három, menekülteket szállító hajó is bajba került hétfőn a Földközi-tengeren, és közülük az egyik már süllyed. Egy ismeretlen telefonálótól kapták a segélyhívást Rómában. A süllyedő hajó fedélzetén állítólag körülbelül 300 ember van, s közülük húszan már meghaltak út közben. Részleteket nem ismernek, még azt sem, hogy hol vannak a hajók.

MTI Világ

Özönlenek a szír menekültek Észak-Irakba

Az észak-iraki térség már alig bírja a Szíriából érkező menekültáradatot - figyelmeztetett kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet. Eddig ötezren lépték át a határt, és egyre többen érkeznek.

Akármennyire hízelgő nekünk, nem menő Rubik kockázni vezetés közben

Akármennyire hízelgő nekünk, nem menő Rubik kockázni vezetés közben

Eltiltanák a kutyatartástól az állatkínzó nagyigmándi férfit

Eltiltanák a kutyatartástól az állatkínzó nagyigmándi férfit

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Révész Sándor: Fogyjunk vagy nyissunk?

Révész Sándor: Fogyjunk vagy nyissunk?

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Nem okostévé, hanem hatalmas mobil: itt a Huawei új eszköze, a Huawei Vision

Nem okostévé, hanem hatalmas mobil: itt a Huawei új eszköze, a Huawei Vision

Trump nem engedi, hogy szigorúbban szabályozza a károsanyag-kibocsátást Kalifornia

Trump nem engedi, hogy szigorúbban szabályozza a károsanyag-kibocsátást Kalifornia

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

A világ legnagyobb adóbotránya: Apple kontra EU

A világ legnagyobb adóbotránya: Apple kontra EU

A címlapról ajánljuk