MTI Itthon

Ombudsman: túllépte hatáskörét a katasztrófavédelem vezetője

Az ombudsman szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője túllépte hatáskörét, amikor két normatív utasításban általános jelleggel korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesületi szerepvállalását, ezért az utasítások hatályon kívül helyezését kérte – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

MTI Itthon

Lecserélik a tűzoltók védőruháját

A bevetési védőruha használatára jogosult állomány minden tagja a pontos méretének megfelelő öltözetet kapja meg – hangsúlyozták a katasztrófavédők közleményükben.

MTI Itthon

Hét szórakozóhelyet záratott be idén a katasztrófavédelem

Áttekintette a zenés-táncos szórakozóhelyek tűzvédelmi helyzetét a katasztrófavédelem az első félévben, a hatóság az ellenőrzések során a vizsgált helyszínek nagyjából harmadánál, nyolcvanöt esetben talált hiányosságot. Hét szórakozóhelyen találtak annyi és olyan súlyú hiányosságot, hogy azonnal bezárták a létesítményt.

MTI Itthon

Félig kész az árvíz utáni kármentesítés

Az árvíz által a leginkább érintett Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya és Pest megyében, valamint a fővárosban már nincs a forgalom elől elzárt útszakasz - közölte az OKF.

hvg.hu Itthon

Hogy lett a tűzoltóból szúnyogtábornok?

Nem ismeretlen feladat Bakondi Györgynek az új posztja, ebben a ciklusban már volt egyszer árvízi helyreállításért felelős megbízott. Az elmúlt három évben irányított már vörösiszap-tározót, megküzdött a téllel, most pedig a szúnyogok következnek.

hvg.hu Itthon

Hogy is volt az, amikor Orbánt "elküldték" Visegrádról?

Beszakadt HÉV-alagút, magukra hagyott tehenek, almásfüzitői gátszakadás, Orbán Viktor nemkívánatos kikötése Visegrádon, apadást gyorsító csapfolyatás – ilyen és ehhez hasonló (rém)hírek terjednek az interneten. Felütöttük az árvízi legendáriumot.

MTI Itthon

További csapadék súlyosbítja az árvízhelyzetet

A legtöbb helyen javult az ár- és belvízi helyzet, de ismét sok csapadék várható: a délnyugati megyékben 20-30 milliméter eső is eshet, és szerdán is folytatódik a csapadékos időjárás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden.

Csikász Brigitta Itthon

A főrendőrök is a tévéből értesültek Pintér riadójáról?

Még a rendőri vezetők is a médiából értesültek arról, hogy a Belügyminisztérium riadót rendelt el a március 14-15-én kialakult rendkívüli hóhelyzet miatt – értesült a hvg.hu. Nem tudni, ez szerepel-e a tárca egyelőre nem nyilvánosságra hozott, úgynevezett Pintér-jelentésében, amely forrásaink szerint a belügyi szervek helytállását bizonygatja.

hvg.hu Itthon

Még Pintér Sándort sem sikerült jól tájékoztatni a havazásról?

Hétfőre ígérte jelentését a Belügyminisztérium a hét végi hóvihar miatt megtett intézkedésekről a kormányfőnek. Az anyagot a hvg.hu is kikérte. Egyelőre nem kaptuk meg, de minisztériumi forrásokból úgy tudjuk, a tárca részben a meteorológiai szolgálatot hibáztatja, mondván: későn kapott tőlük értesítést. Meg okolják a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is, mert az szerintük későn rendelte el a kamionstopot. Egyébként amikor reagálni kellett, megtették – állítják.

hvg.hu Itthon

Rossz úton érkezett a kérés? Nem a BM és az OKF fordult a Telenorhoz

Nem a Belügyminisztérium (BM) és nem a katasztrófavédelem kérte a mobilszolgáltatókat, így a Telenort a hóban rekedtek megnyugtatására szolgáló telefonos üzenetek kiküldésére – tudta meg a hvg.hu. A Telenor szóvivője, Kutas István erre nem kívánt reagálni, mondván, a belügynek most jelzik a cég döntésével kapcsolatos jogi és szakmai indokaikat.

Csikász Brigitta Itthon

Bakondi György szerint össze akarják ugrasztani Pintér Sándorral

Cáfolta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a hvg.hu-nak a sajtóértesülést, mely szerint hamarosan ő váltaná Pintér Sándort a belügyminiszteri székben. Azt mondta, úgy érzi, a katasztrófa-védelem élén a helyén van.

1 2 3 4 5
Megfulladt egy kislány a sárvári gyógyfürdőben

Megfulladt egy kislány a sárvári gyógyfürdőben

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti

A velencei árvíz már a La Fenice operaházat veszélyezteti

A nap fotói: ennél jobb bánásmódot érdemel Kecskemét új csillaga

A nap fotói: ennél jobb bánásmódot érdemel Kecskemét új csillaga

Éjjel hajléktalanok használhatnak egy ausztrál parkolóházat

Éjjel hajléktalanok használhatnak egy ausztrál parkolóházat

Megduplázzák Áder fizetését

Megduplázzák Áder fizetését

Észak-Korea: Joe Biden egy veszett kutya, akit bottal kéne agyonverni

Észak-Korea: Joe Biden egy veszett kutya, akit bottal kéne agyonverni

Disznó sorolt be a belső sávba a Rákóczi úton Budapesten

Disznó sorolt be a belső sávba a Rákóczi úton Budapesten

A Mészáros gyerekek 4,1 milliárdért tarolják le a budapesti atlétikai stadion helyét

A Mészáros gyerekek 4,1 milliárdért tarolják le a budapesti atlétikai stadion helyét

Bödőcs Tibor: A Gazda varacskos Maradonaként berúgja a Karmelita erkélyéről a stadionba a labdát

Bödőcs Tibor: A Gazda varacskos Maradonaként berúgja a Karmelita erkélyéről a stadionba a labdát

Szalai Ádám: „Sokkal bátrabban kell védekeznünk!”

Szalai Ádám: „Sokkal bátrabban kell védekeznünk!”

100 ezer forint pénzbírságot kapott a Tv2

100 ezer forint pénzbírságot kapott a Tv2

A címlapról ajánljuk