Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Oscar-díjra jelölték a magyar kisfilmet, a Mindenkit

Deák Kristóf egy gyerekkórusról szóló filmje, a Mindenki a legjobb kisfilm kategóriájában kapott jelölést. Utoljára 1963-ban jutott ilyen közel az elismeréshez magyar rövidfilm.

hvg.hu Tech

Ezek pörögnek a torrenten

Megugrott az Oscar-jelölést kapott filmek iránti érdeklődés a torrentoldalakon. A Grand Budapest Hotelt 41 százalékkal többen töltik, mint a jelölés előtt, de van olyan film is, amely iránt 1033 százalékkal ugrott meg az érdeklődés.

hvg.hu Kult

Nem lesz újabb magyar Oscar - kihirdették a 2015-ös jelölteket

Idén külön élő-show keretében hirdették ki a legrangosabb filmdíj jelöltjeit. Ezúttal mi magyarok is izgulhattunk, hiszen Bucsi Réka alkotása, a Symhony no. 42 is esélyes volt a jelölésre, de végül nem került ötbe. A nagy amerikai produkciók között is erős mezőny gyűlt össze idén, ezek közül a Birdmant és a Grand Budapest Hotelt jelölték a legtöbb, kilenc díjra.

NR Kult

Ilyenek az Oscar-díjas dalok

Az Oscar-díjak, mondanunk sem kell, a filmekről, a mozikultúráról szólnak, de évről évre jut némi fény a reflektorokból a popzenének, a popdaloknak is. Egy jó dalt az Oscar még inkább beáraz: íme, az idei jelöltek és öt nyertes sláger az elmúlt bő húsz esztendőből.

Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Egy bohócot vitt magával a kirúgására egy férfi

Egy bohócot vitt magával a kirúgására egy férfi

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Magyarországon buszoznak a legtöbbet az uniós tagállamok közül

Magyarországon buszoznak a legtöbbet az uniós tagállamok közül

Árokba borultak a lopott autóval, amint kiszabadították őket, meglógtak volna

Árokba borultak a lopott autóval, amint kiszabadították őket, meglógtak volna

Vádat emeltek a kosdi apa ellen, akinek a gyereke tűz áldozata lett

Vádat emeltek a kosdi apa ellen, akinek a gyereke tűz áldozata lett

Hatalmasat repült az elektromos rolleres, akit egy taxis ütött el Budapesten

Hatalmasat repült az elektromos rolleres, akit egy taxis ütött el Budapesten

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Mindig drágább az új építésű, mint a használt lakás? Néha borul a matek

Di Maio: A magyar kormány közönye miatt él Olaszország migrációs vészhelyzetben

Di Maio: A magyar kormány közönye miatt él Olaszország migrációs vészhelyzetben

A címlapról ajánljuk