hvg.hu Kult

Virág elvtárs alakja mennyiben hasonlított Péter Gáborra?

A Rákosi-korszakbeli kommunista párt vasökleként emlegetett Államvédelmi Hatóság főnöke a köztudatban még mindig inkább Virág elvtárs, mintsem az egyik magyar kultuszfilm modelljéül szolgáló Péter Gábor. Aki egy róla frissen megjelent biográfia ellenére még számos titkát őrzi – írja az e heti HVG.

Szegő Iván Miklós Kult

Hiába verték végig a falut, nem ismerték fel a tetteseket

Az ÁVH nem egyszerűen embertelen terrorgépezet volt, amely a saját vezetőit is letartóztatta, péppé verte, politikai ellenfeleit üldözte, megfigyelte és válogatott kínzásokkal próbálta megtörni. Fontos szerepe volt abban, hogy sakkban tartsa a lakosság le nem tartóztatott tömegeit is. Ehhez azonban szükség volt például Kádár János egyik parancsára is.

Kiss Ádám Itthon

Így zajlott a kommunista elszámoltatás

Magyar kommunisták tömegét kínozták és börtönözték be 1949-től 1953-ig másik magyar kommunisták. 1953 után a rendszer megpróbált szembenézni önmagával, de a vádlók sokszor ugyanúgy bűnösök voltak, mint a vádlottak. Rákosi Péter Gáborral és Farkas Mihállyal vitette el a balhét, Kádár pedig Biszkut küldte Rákosi és Gerő ellen. A végén az egykori verőemberekből és megkínzottakból könyvkiadókat, lektorokat és egyéb illetékes elvtársakat csinált a Kádár-rendszer konszolidációja, a múltat pedig inkább elfelejtették.

Szegő Iván Miklós Tech

A szovjet belügy „magyarországi fénykora”: ki mit tudott?

Töredékes források maradtak fenn csak arról, mit is csináltak Magyarországon 1945 és 1990 között a szovjet belügyi és állambiztonsági tanácsadók. Pontos számukat sem lehet biztosan tudni. Miután leginkább Moszkvának dolgoztak, a magyaroknak pedig csak szóban adtak tanácsokat, aligha derülhet ki utólag, milyen döntésekben játszottak kulcsszerepet a különféle álnevek mögé bújó titokzatos személyek.

Szegő Iván Miklós Kult

Rákosi elvtárs így szeletelte a kisgazda szalámit

65 éve indult el a koholt vádas koncepciós perek főszezonja. 1947. január 5-én a Szabad Nép öles, címoldalas cikkben foglalkozott a „köztársaságellenes összeesküvéssel”, a Magyar Közösség nevű állítólagos földalatti szervezet leleplezésével. A nép ízelítőt kapott a Rákosi-korszakból.

Szegő Iván Miklós Tech

Amikor a vádlott törte meg az ÁVH fogdaügynökét

A verések, kínzások ellenére sem tudta megtörni a szénbányászat vezetőinek jó részét az Államvédelmi Hatóság. Az eljárás során a vádlottak olyan keményen ellenálltak, hogy a fogdaügynökök adták fel a küzdelmet.

Tabajdi Gábor Tech

Terrormenedzselés a pesti Fehér Házból

A történeti köztudat alig tartja számon a Jászai Mari téren álló Képviselői Irodaház előtörténetét. Pedig az ingatlan a kommunista diktatúra több jelentős intézményét is magában foglalta. A Duna-parti épületbe hatvan évvel ezelőtt költözött be a Péter Gábor vezette Államvédelmi Hatóság. Itt a 9 milliós ország több mint 1 millió polgáráról vezettek kartotékokat.

Komoly terrorkészültséget váltott ki egy telefonbeszélgetés Rómában

Komoly terrorkészültséget váltott ki egy telefonbeszélgetés Rómában

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

Nehogy már egy nyikhaj mondja meg a tutit! Vagy mégis?

TGM: Heller Ágnes meghalt

TGM: Heller Ágnes meghalt

Ez a hihetetlenül egyszerű számítógép repítette Armstrongékat a Holdra

Ez a hihetetlenül egyszerű számítógép repítette Armstrongékat a Holdra

Heller Ágnes: "Nekem nem kell, hogy kövessenek"

Heller Ágnes: "Nekem nem kell, hogy kövessenek"

Élvezni fogja a jövő hetet, ha szereti a kánikulát

Élvezni fogja a jövő hetet, ha szereti a kánikulát

Élvezni fogja a jövő hetet, ha szereti a kánikulát

Élvezni fogja a jövő hetet, ha szereti a kánikulát

Csak Zelenszkij győzelmének aránya kétséges az ukrajnai választáson

Csak Zelenszkij győzelmének aránya kétséges az ukrajnai választáson

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Dél-Koreában nézi a vizes vébét Gyárfás Tamás

Dél-Koreában nézi a vizes vébét Gyárfás Tamás

Légdeszkán repüli át a La Manche csatornát a francia feltaláló

Légdeszkán repüli át a La Manche csatornát a francia feltaláló

A címlapról ajánljuk