Csikász Brigitta Itthon

Milliókkal lépett le a közös képviselő

Ezerkétszáz százhalombattai család tagjainak fájhat a feje, honnan kerítik elő szükség esetén azt a rájuk eső egy-másfél millió forintot, amely a közös képviselőjük által eltüntetett hiteleket pótolná. Hogy összesen mekkora összegről van szó, pontosan nem tudni, de egy lépcsőház esetében például 56 milló az okozott kár. A rendőrség csalás gyanúja miatt vizsgálódik, a bank a lakástulajdonosokon akarja behajtani a kicsalt pénzt. A társasházak ügyeinek intézőjéről ma senki sem tudja, hol lehet.

MTI Itthon

Erőszakos bűnelkövetőt fogtak el Veresegyházon

Különböző erőszakos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható az a férfi, akit a Terrorelhárítási Központ kommandósai és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberei közös akció során fogtak el a hét elején Veresegyházán.

hvg.hu Itthon

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Százhalombattán

Nem volt nyereséges a százhalombattai polgármester, Vezér Mihály cégének, a VIVER Kft.-nek – a sajtónak adott válasza szerint – az, hogy az önkormányzat egyik beruházásában alvállalkozóként részt vett. Az építkezéssel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.

MTI Itthon

Elfogták a gyilkos "ötösfogat" tagjait a Pest megyei rendőrök

A százhalombattai ékszerész és annak albérlője mellett egy vietnami házaspár megölésével, valamint több, részben Romániában elkövetett fegyveres rablással gyanúsítja a rendőrség az elfogott V. Sándort és négy társát - jelentették be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Súlyos baleset történt a 40-es úton

Egy ember életveszélyesen, kettő súlyosan megsérült a 40-es főút cegléd-abonyi kereszteződésénél szombat este, amikor két jármű összeütközött - közölte a rendőrség .

Itthon

A rendőrség nyomoz az érdi városvezetés ügyeiben

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) gazdaságvédelmi osztálya az érdi önkormányzat több ügye kapcsán. A gyanú szerint jelentős, akár a több tízmillió forintot is meghaladó kár érte a települést. A cégek közötti valódi versenyeztetés kijátszását, szabálytalan eljárásokat és kifizetéseket írnak a városvezetés számlájára. T.Mészáros András polgármester nem tud a vizsgálatokról és cáfolja, hogy bármiféle szabálytalanság történt volna.

hvg.hu Itthon

Hitelezők kergetik a futárt

A történet viszonylag egyszerű és sajnos mindennapos: egy cég nem tudja kifizetni tartozásait. A hitelezők pedig nem tudják behajtani a pénzüket, mert az ügyvezető és a tulajdonos személye időközben megváltozik, s a vállalkozás ügyeiben eljáró illetékesek nem mások, mint fellelhetetlen, elérhetetlen emberek.

hvg.hu Itthon

Hónapokig készült volt barátnője kivégzésére

Több hónapja készült a gyilkosságra az a fiatalember, aki a gyanú szerint pisztollyal agyonlőtte tizenhat éves barátnőjét péntek reggel Gyálon. Az elfogott gyanúsított beismerte a tettét. Ezzel az üggyel és az utóbbi hetekben történt tragédiákkal a szeptemberig kedvezően alakuló statisztika mára megfordult, s a tavalyi évhez képest idén emelkedés mutatkozik az emberölések számában.

hvg.hu Itthon

Elfogták egy tavalyi gyilkosság tetteseit

Őrizetbe vettek két embert annak gyanújával, hogy 2008. február 11-re virradó éjszaka a Megyeri-híd közelében a Dunába fojtottak egy 48 éves gödi lakost – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK).

Csikász Brigitta Itthon

Gyilkosság gyanúja holttest nélkül

Holttest nélküli bűnügy. A megoldás reménytelen? A Pest megyei rendőrök egy 12 évvel ezelőtti ügy kapcsán úgy látják, bizonyítható, hogy ki adott megbízást Csóka István eltüntetésére, s ki követte el a valószínűsíthető gyilkosságot. Holttest viszont, amely „beszélne” a nyomozóknak, nincs.

MTI Itthon

Félszáz feljelentés, háromszázezer forint bírság

A Pest megyei rendőrség csaknem félszáz feljelentést tett és több mint háromszázezer forint helyszíni bírságot szabott ki a motoros balesetek megelőzése érdekében tartott szombati akciója során – közölte a megyei főkapitányság szóvivője.

1 2 3
Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Máté Bence: "A természet érdekes pillanatait keresem"

Máté Bence: "A természet érdekes pillanatait keresem"

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Cicás kontent másképp: ha valami, ez gyorsan hoz profitot

Cicás kontent másképp: ha valami, ez gyorsan hoz profitot

Két tonna adományt gyűjtöttek a rászorulóknak Gyomaendrődön

Két tonna adományt gyűjtöttek a rászorulóknak Gyomaendrődön

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Olivia Newton-John és John Travolta 41 év után felvette a Grease-kosztümöt

Olivia Newton-John és John Travolta 41 év után felvette a Grease-kosztümöt

Orbán: készen állunk egy új Közép-Európa felépítésére

Orbán: készen állunk egy új Közép-Európa felépítésére

Vigyázzon, milyen hirdetésre kattint a neten – tartsa be ezeket, hogy ne legyen baj

Vigyázzon, milyen hirdetésre kattint a neten – tartsa be ezeket, hogy ne legyen baj

A címlapról ajánljuk